Iza színházban járt - Téli rege
kedd, 01 december 2015 00:26

Téli rege

Értékelés:
(14 szavazat)

Kenneth Branagh adventi meséje

(Garrick Theatre London - Shakespeare: Winter's tale (Téli rege) - 2015. december 1.-i előadás)

London - Shakespeare - Branagh, kell ennél több?  Nem, egy színházrajongónak ez a "túl az Óperencián, boldogok leszünk" állapot. Az hogy Judi Dench is a színpadon volt, már csak hab a tortán.

 

Van, amikor a színház nem akkor kezdődik, amikor felmegy a függöny, hanem sokkal előbb. Akkor, amikor az ember a kezébe vesz egy kis papírdarabot, ami belépésre jogosít, és hónapokkal előbb fantáziál róla, milyen lesz V. Henriket, Frankensteint, Kurt Wallendert, vagyis Kenneth Branaght egy testben látni, élőben.

Aztán az álmodozó végre beér a színházba, Londonban, a National Portret Gallerytől cca 100 méterre, s rájön, hogy olyan ostoba, hogy nem találja meg a ruhatárt. Aztán rájön, hogy azért nem, mert nincs. Egy Vígszínház szépségű, patinás, bársonyszékes színházban, a téli kabátjuk tetején ücsörögnek a nézők. Elkezdődik az előadás és jön az első megrázkódtatás. A londoni közönség Covent Garden Tesco-s feliratú zacskókból műanyag dobozos szendvicseket vesz elő, és vacsorázik, miközben Kenneth Branagh és Judi Dench a színpadon áll.

A második sokk a szünet, amikor a nézőtérről nem egy hallba lépünk ki, hanem a büfébe, ahol műanyag pohárban árulják a frissítőket, amit az angol közönség bevisz a nézőtérre, kiassza, majd földre dobja. Ennél csak az volt a jobb, hogy a színpad elé betoltak egy fagylaltos kocsit és Haagen Dazs ice-creamet árultak, aminek a műanyag dobozai szintén a földön landoltak. (Itt értettem meg, miért viselkednek úgy az angol fociszurkolók, ha ilyenek a színházba járó angolok.) A nézőtéri felügyelőknek szeme sem rebbent, gumikesztyűben, papír popcornos dobozokba szedték a szemetet a nézők után, a földről.

Na de a színházról!

A Téli rege Shakespeare Viharhoz hasonlatos, meseszerű tragikomédiája. Pár sorban, röviden.  Szicília és Bohémia királyai gyerekkori jó barátok, egészen addig, amíg Leontes, az olasz fejedelem Othellová nem változik, s meg nem öli gyermekét, csalfának hitt feleségét, féltékenységtől űzve. Tettétől megrettenve, megfagyott szívű király válik belőle, ezzel zárul az első rész. Az előadás második részében, egy vidám parasztmulatság zajlott a színen. Végül a harmadik rész, benne a megbocsátás, a halott asszony feltámadása, a házastársak kibékülése és minden jó, ha jó a vége befejezés.

A darabot Kenneth Branagh Theatre Company vitte színre, a West Enden lévő Garrick Színházban. A rendező Kenneth Branagh és Rob Ashford, mint társrendező. Mitöbb Leontes királyként Kenneth Branagh állt a színpadon, míg Paulinát, egy előkelő udvarhölgyet nem más, mint az angol színpad nagyasszonya, Judi Dench játszotta.

A lélegzetem elállt, 15 méterre tőlem, élőben Kenneth Branagh, lényegében megszűnt a világ. Mindent felülírt a színpad meseszerű látványa, az angol színész gyönyörű szövegmondása. Idő kellett, amíg magamhoz tértem, és a színpadot betöltő hatalmas karácsonyfán, a XIX. századfordulós díszleteken, a pazar jelmezeken, és persze Keneth Barnaghn túl, észrevegyem a többieket is. Nem csoda, hogy nehezen ment. Angol színpadon, angol színész, Shakespeare darabban nem strapálja magát. Ha nem világítja meg a fejgép és éppen nincs szövege, áll, mint a hídoszlop, nem pazarolja energiáit. Azért csak Kenneth Barnaght vettem észre, mert ő kivétel volt, ő végig "színjátszott", Leontes király volt. Színészi játéka, veretes szövegmondása annyira lekötött, hogy azt sem vettem észre mikor vitték ki a kb. háromméteres fenyőfát, egyszer csak láttam hoppá, az már sehol.  

A lassú első részhez képest a második rész hatalmas lendülettel indított, "megkoreografált" jelenetei láttán csak kapkodtam a fejemet, angol falusi muri volt a színen, zenével, síppal, nádi dobbal, hegedűvel.

Aztán a harmadik részben visszatértünk a low-key tónushoz, mintha bejött volna Branagh Cindarella filmjének pár, meseszerű jelenete, a színpadon égett a tűz, nem ám jelzésszerűen, tábortűzként, esett a hó és a királynő, mint Csipkerózsika feltámadt.

A színpadon olyan világítás volt végig, amilyet még életemben nem láttam, mint egy hollywoodi filmprodukció. Az a jelent, amikor Leontes király, megfáradt Hamletként háttal áll a nézőtérnek a hóesésben, ráomló aranyos fényben, örökre megmarad emlékezetemben. Nem hittem, hogy Kenneth Branagh a hátával is tud játszani, de tud.

Judi Dench a színpadon, nekem pici csalódás volt. Nem tudta velem elhitetni, hogy ő Paulina, végig a 007-es M képe kísértett. Respektálom a színésznő korát, életművét. Elképesztő volt a jelenet, amikor a szembetegsége miatt alig látó színésznő, mint udvarhölgy kitámogatja a tettétől teljesen összetört királyt. A valóságban Kenneth Branagh támogatta ki Judi Denchet, a két színész parádésan eljátszotta a valóság ellenkezőjét nekünk, nyílt színen, úgy láttuk mintha Paulina támogatta volna a királyt, mert ők ketten ezt akarták elhitetni velünk.    

A darabbéli többi színész nem hagyott igazán mély nyomott bennem, csak maga az előadás. Részben azért mert Shakespeare e darabja nem hemzseg jelentős ívű főszerepekben az említetten túl, de még csak jellegzetes karakterszerepekben sem. Kenneth Branagh pedig "beárnyékolt" mindenkit, nagy csodát kellett volna tenni ahhoz, hogy valaki megcsillanjon. Megragadt persze a király feleségét, Herminét játszó Miranda Raison eleganciája, csodás jelmeze, a hosszú álomból való, babiebabaszerű ébredése. John Dagleish, akit láttam már  a BBC Candlefordi kisasszonyok sorozatában, e darabban, mint Autolycus. De csak villanásokra, a lényeg a színpadról a nézőtérre kúszó varázslat volt, a karácsonyi hangulat, a megelevenedett mese. Advent volt, s ahhoz a karácsony szelleme járt. 

Színház után partnerem megjegyezte, boldog nép az angol, nem kell semmit aktualizálni, még azt is megengedhetik maguknak, hogy úgy játszanak Shakespearet, ahogy azt a mester megírta, nem kellenek a politikai felhangok.

Igaza volt, boldog nép az angol, innen Budapestről nézve. És boldog voltam én is, láttam Branaght élőben. Nem mondom, hogy nem érződött rajta a világhírnév és Hollywood, nem mondom, hogy kicsit nem volt modoros, de ezzel együtt is csodás volt.
       
(A fotó saját felvétel a Garrick Színházról.)

Megjelent: 1593 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Sirály Válasszunk párt »