Iza színházban járt - Őszi szonáta
péntek, 15 április 2016 17:06

Őszi szonáta

Értékelés:
(28 szavazat)

A lélek hangjai, lélek nélkül

(Orlai Produkció - Őszi szonáta- 2016. április 15.-i előadás)

A két Bergman együtt, ráadásként Ingrid Bergman hattyúdala, utolsó filmje az Őszi szonáta, ami egyben pályája egyik csúcsteljesítménye volt. Nekem biztos remegett volna a térdem egy filmmítosz árnyékában. Udvaros Dorottyának nem. A színésznő által színpadra vitt Charlotte nem félt senkitől és semmitől, csak önmagától. Charlotte sikeres nő, gazdag, volt férfi aki szerette és akit ő szeretett, anyaként azonban rosszul teljesített. Az élet három fontos területéből kettő megvolt, s magában már elrendezte a dolgokat, nem rossz teljesítmény ez. 

Udvaros Dorottya némán, puhán színpadra lépett, s már a kezdetben benne volt a vég. (Valahogy a színre lépésétől felrémlett bennem egy könyvben látott, fekete-fehér fotó, a Vígszínház régi, 1970-es évekbeli Cseresznyéskert előadásáról; Ruttkai Éva alakja, mint Ranyevszkaja, távozóban a színpadról, amint túl van már a "favágáson".)

A darab története szerint Charlotte, a híres és gazdag zongoraművésznő öt év távollét után karácsonyra megérkezik lányához, Evahoz, egy isten háta mögötti, északi parókiára. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezi. Eva meglepetése Charlotte számára másik, halálos beteg gyermekének, testvérének tálalása az ünnepre, akit a lány anyja tudta nélkül két éve házában ápol. Ha már megvolt a sokk, eljött az idő, hogy Eva számon kérje anyján nyomorult gyermekkorát és megkeseredett életét. 

Charlotte Udvaros Dorottya, Eva Radnay Csilla volt az estén. A beteg húgot, Helenát - nekem meglepetésként - Fodor Annamária játszotta, akit a Thália Színház habkönnyű és bugyuta színdarabjain kívül csak a Munkaügyek vígjátéksorozatban láttam eddig. Furcsán meglepő, de izgalmas is volt komoly színészarca. Jó arányérzékkel mutatta meg a kommunikálni, mozogni alig tudó, fogyatékos Helena karakterét. Még rá tudott nézni a közönség, ha döbbenettel is, mert valljuk be, ezt azért nem szeretjük még színpadon sem látni. Eva férjeként, Viktorként - előttem teljesen ismeretlen - Széll Attila lépett fel, az Újszínház művésze. Nagy szerepe nem volt, karaktere dramaturgiai szükségszerűség, de akkor is meglepett az Orlai Produkciónál, "új arcként". Amit a szerep tartogatott a színész számára, kiaknázta.

A darab díszletét Zöldy Z. Gergely tervezet, akinek kellett fantázia ahhoz, hogy klasszikus színi előadásra szinte alkalmatlan - volt Mikroszkópszínpadon - térben, valamilyen elfogadható skandináv miliőt hozzon léte. 

Radnay Csilla - jól eltalált jelmezeiben - a kezdetekkor szürke és jelentéktelen lelkész feleség volt. Aztán Evajáról leolvadt a megilletődöttség máza, s elemi erővel tört fel a panaszkodó gyermek, aki elrontott, szürke életéért csak és kizárólag anyját, annak önzését okolta, ami sötét árnyékként borult egész életére. A színésznő nagyon szépen felépítette szerepét. Eva a szemünk láttára lett áldozatból a vád képviselője, ledobta az őt hosszú évek óta gúzsba kötő, testét, lelkét gyötrő, képzeletbeli láncait. Egy mosoly nem hagyta el a színésznő ajkát a darab során, dacosan összeszorított száj, megkeseredett arc jellemezte végig az asszonykorú lány karakterét. 

Udvaros Dorottya és Charlotte találkozása a színpadon, reveláció. Udvaros jobbnál jobb szerepeket kapott Alföldi Róberttől, amit jobbnál jobb alakításokkal hálált meg az elmúlt években. Vidnyánszky Attilával nem ilyen szerencsés. Nem hiszem. hogy örömöt jelent számára a hatodik X-en túl még Dulcineát játszani, vagy már Majmunkát, önálló estet adni a galérián. Ezekből nem lehet színháztörténeti pillanat.

Udvaros Orlai Tibortól most nagy ajándékot kapott, s azonnal love game-t csinált. Ettől az estétől számomra Udvaros Dorottya "nagy színésznő". Láttam már parádés női alakításokat, de ilyen eszköztelen, természetes színpadi létezést csak egy színésznőtől, Vári Évától a Rose-ben. Udvaros nem eljátszotta Charlotte szerepét, hanem azzá lényegült, izzadság és nekifeszülés nélkül. Nőként vállalta korát a színpadon, igaz ebben nagy segítségére volt Szakács Györgyi jelmeze. A színésznő kétségek nélkül, pörén megmutatta egy asszony gyenge és esendő voltát, s képes volt emberivé tenni Charlotte rideg, valójában szörnyeteg lelkét is. Udvaros Dorottya, amint helyzetbe hozták újra tehetségét, kényszerű bábállapotából azonnal gyönyörű pillangóvá vált.    

Ehhez persze kellett Ingmar Bergman kegyetlenül őszinte, skandinávos filmforgatókönyve az emberi lélekről. Ahogy a darabban elhangzik, annak a lelki állapotnak a bemutatása, amikor ismerjük a lélek hangjait, de lélek híján nem tudunk velük játszani. Csehovi sűrűség, akárcsak Jelena Andrejevna és Szonya kettőse a Ványa bácsiból. 

A színpadi adaptáció írója és rendezője Vörös Róbert, aki remekül választott színészeket, s majdnem sikerült neki a film adta lehetőségek nélkül is, sokkolóan érdekes színházi estét varázsolni. Okosan nem próbálkozott azzal, amit a játszóhely adottsága nem bírt el. Hagyta Radnay Csillát és Udvaros Dorottyát összefeszülni, bízott a tehetségükben, színészi erejükben, hogy képesek lesznek közel két órán át megtartani a drámai feszültséget, eszköz nélkül, 3x5 méteren.

Fanyalgunk, hogy Orlainál sok a bulvár, még ha minőségi is. Lehet, de ezáltal születhetnek meg az ilyen esték is. Megbocsátva. 

(A fotó Toldy Miklós felvétele.)

 

 

Megjelent: 1824 alkalommal