Iza színházban járt - Vidéki Színházak Fesziválja 2016 - Ványa bá (Szombathely)
szombat, 10 szeptember 2016 18:00

Vidéki Színházak Fesziválja 2016 - Ványa bá (Szombathely)

Értékelés:
(29 szavazat)

Remény? Az nincs!

Vidéki Színházak Találkozója 2016 - Csehov: Ványa bá - Szombathelyi Weöres Sándor Színház - 2016. szeptember 9.-i előadás)


“Smile, though your heart is aching
smile, even though it's breaking”
(Charlie Chaplin)



A szombathelyiek előadása kiölt Csehov darabjából mindent, amitől Csehovot imádom. Legfőképpen a pátosztól csöpögő nagy orosz lelket, s azt az érzést, bármi történik már, ebbe tuti bele fogunk dögleni. Valahogy a túlélésre játszott az előadás, annak az elhitetésével, hogy innen még lazán fel lehet állni. Amibe más belepusztul, azon mi a Krokodil-dallal, vagy a főkönyv lapjainak pergetésével túljutunk.    

Megtört Nádasdy Ádám és Parti Nagy Lajos műfordítói egyeduralma, Hamvai Kornél felállt melléjük a dobogóra. A Ványa bá szövege, Csehov darabjának szleng nélküli szlengje, Anton Pavlovics szellemének legnagyobb tisztelete mellett. Keserű, mocskos, tragikus, vicces egyszerre, minden trágárság nélkül.

Réthly Attila rendező a darab hét szereplőjének saját életet, történetet adott. A szombathelyiek előadásában nem Vojnyickij-Asztrov-Jelena Andrejevna megszokott hármasa körül forog az este, hanem hét kényszerűen összezárt szerencsétlen ember halálkeringője annak igazolására, hogy mégiscsak az életbe halnak majd bele, nem a lelki tehetetlenségbe és az unalomba.

Ahogy Szegvári Menyhért rendező tartja a mellékszereplőkről, epizodistákról: "Nem kis szerepet játszol, te főszereplő vagy, mert te a te életedben, a te sorsodban ugyanolyan főszereplő vagy, mint a többi, csak neked kevesebb szöveget írt az író, te kevesebbet akarsz beszélni."” Ebben az előadásban Tyelegin, Vojnyickaja személye éppen olyan fontos fogaskereke volt a birtok történetének, mint Vojnyickij, vagy Szonya. 

Ahhoz, hogy a Ványa bá „üssön”, kellettek persze a színészek. Összeszokott csapaként, egyért küzdve. Kellettek Takács Lilla mindent kiszolgáló, érzéseket, hangulatokat tökéletesen lekottázó díszlet-és jelmeztervei, s persze a zene, az Ochi Chernije, a Krokodil-dal. („Я играю на гармошке, У прохожих на виду...,К сожаленью, день рожденья, Только раз в году.”)

Vojnyickaja Vlahovits Edit jóvoltából úgy jelent meg, mint Diane Keaton a Minden végzet nehézben. Nem kendőben kötögető, ujjatlan kesztyűben fordítgató mamuska volt, hanem virtigli nő, tele álmokkal, tervekkel. Simán csókot lopott vejétől, mert neki kellett még a szerelem, akár a karót nyelt Szerebrjakové is. Hetyke virágos, kötött sapkájában, fehér lenvászon trapéz nadrágban ő volt az egyetlen működő nő a birokon, nem szenvedett, vágyott.

Orosz Róbert tett róla, hogy Tyeleginen ne lehessen átnézni, még ha mindenki be is próbálkozott vele. Nyakában lógó rádióval rótta a birtokot, láthatatlan üvegbúra védte a sértésektől. Eljátszotta, hogy nem az ő súlytalan volta, hanem a többiek csekélysége mellőzöttségének oka. A maga módján - – darabbéli gúnynevén - Csicsóka király volt a félszeműek között. Az ő rádiójának a zenéje biztosította a darab érzelmi hömpölygését.     

Nagy Cili Jelenája ebben az előadásban nem volt nagy formátumú polgárasszony, hanem olyan kis pitypang-féle nőcske, akit elfúj már egy kisebb zivatar is. Tetszett neki, ahogy Asztrov kapkodott, keze, haja, szoknyája felé, bosszús csak akkor lett, amikor kis játékát Vojnyickij és Szonya megzavarta. Nem tehetetlen volt, hanem tök érdektelen, fásult még egy tisztességes liezonra is. Nem szeretett ő senkit, magát sem, Asztrov is csak azért kellett, mert másnak is kellett, és persze kicsit segítette abban, hogy bele ne pusztuljon saját ürességébe. A színésznő tengernyi vörös hajával, filigrán alakjával pont olyan volt Jelenaként, mint egy egérre váró, unatkozó abesszin macska.    

Szerebrjakovot ilyen porszerű semminek még sohasem láttam színpadon. Trokán Péter nem sajnálatra méltónak mutatta a professzort, minden baj okozóját, hanem egy két lábon járó, mindig, minden körülmények között megvetendő nullának. Visszaszító volt, ahogy éjszaka belökte protézisét felesége, Jelena előtt, pusztán azért, hogy artikuláltan tudjon nyüszíteni neki, üvölteni vele, vagy ahogy vizionált saját szükségletei fontosságáról.

Hartai Petra e.h. úgy lépett színre Szonjaként, ahogy Csehov a leány figuráját papírra vetette. Szerebrjakov lánya se nem csúnya, se nem szép, se nem buta, se nem okos. Annyi esze van, hogy átlássa saját, reménytelen helyzetét, soha be nem teljesülő szerelmét, s megfogalmazza, számara remény nincs. Ha a fiatal színésznő színen volt, óhatatlanul odavonzotta a néző tekintetét. Asztrovtól kapott kis okarinájával több tételben, teljességében eljátszotta azt a szerelmet, amit a doktortól nem kaphatott meg. A száraz, fekete kenyér morzsáinak felcsipegetése az almáriumból, megadta neki azt az eksztázist, amit Asztrov ölelèse jelenhetett volna. Remélem olyan társulatba, olyan színházvezetők közé kerül majd a színésznő, ahol izgalmas, már most markánsan megcsillanó színészi adottságainak teret adnak, tehetségét helyzetbe hozzák.
     
Bajomi Nagy György maga volt az anti-Asztrov, mégis tökéletesen csehovi. Személye "„teljesen elhülyült a parasztok között, de szerencsére nem buta"”. Abszolút hozta a kiégett vidéki orvost, akit az emberi szenvedés már nem, csak a szépség tud még megérinteni. A már-már idült alkoholizmust mutató vodka utáni vágy, a kis erőbefektetéssel véghezvitt csábítás, Szonya érzései iránt való értetlen közömbösség megmutatása hiteles volt a színész részéről. Valóban nem volt már benne semmi érzés, semmi vágy, kis ellenállás, s máris hátat fordított minden új ingernek, még a szépségnek is. Elvégre, amíg vodka van!   
 
Ványa bá, Mertz Tibor. A színész minden, csak nem lelki szemeim előtt lebegő Vojnyickij. Mégis megvett az este végére. Lehet ezt így is, ez is Ványa bácsi. Alakítása révén Vojnyickij nem tehetségtelen, s nem elfecsérelte az életét. Én elhittem neki, hogy Ványa bá „Schopenhauer lehetett volna”. Furcsa mód egy percre nem vált nevetségessé, talán mert mindent megtett, hogy az legyen, leplezve igazi érzéseit, súlyos lelki sebeit. Méltósággal véghezvitte, hogy bocsánatot kérjen a hozzá képest pondró sógorától, hogy az ajtóban állva, szerelme jeleként vitt őszirózsával a kezében végignézze, hogy lopja el Asztrov azt a csókot, amiért ő majd megdöglik. Mertz alakítása révén Vojnyickijnak talán lehet még élete, boldog nem lesz, de kiüvöltötte fájdalmát, ezzel elégtételt nyert, s tiszta lappal foglalkozhat a birtok üzleti könyveivel a halálig, Szonyecskával karöltve.         
 
A szombathelyiek előadását, annak hangulatát, érzéseit legjobban Chaplin klasszikusa írja le, mosolyogjunk még akkor is, ha már megszakadt a szívünk, s "Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban."

Ezen a színházi estén egy gondolatom nem volt más előadásról, más színészről, úgy volt jó minden, ahogy volt. 

(A felvétel a színház próbafotója.)

 

Megjelent: 1343 alkalommal