Iza színházban járt - Rose
szerda, 10 február 2016 23:13

Rose

Értékelés:
(105 szavazat)

Másrészt viszont….

(Spinoza /Orlai Produkció - Martin Sherman: Rose - 2016. február 10.-i előadás)

Ha valakinek, hát Vári Évának találták fel a monodrámát, mint színpadi műfajt. Nem kell neki kellék, díszlet, talán még partnerek sem, csak a közönség. Elvégre, ahogy azt egyszer nyilatkozta, "ezt a szakmát mégsem lehet illegalitásban űzni".

Pedig a Spinoza Színház csöppnyi színháztermében éppenséggel úgy érzi magát a néző, mintha valami titkos tevékenység részese lenne. Nehezen hiszi, hogy éppen ő és éppen ott lehet, ahol Vári Éva - ezen az estén Rose-ként - színpadra lépett.

Ez a színházi beszámoló szubjektív lesz. Egyszerűen azért, mert nem tudok elfogulatlan lenni Vári Évával szemben.

Van egy-két kedves színészem, de amikor Budapesten félszáznál is több játszóhely, minden évadban több száz bemutatót tart, arra, hogy egy darabot többször megnézzek bármelyikükért is, egyszerűen nem volt példa. A színésznő kedvéért pedig megteszem ezt, csak azért, hogy újra élvezhessem színpadi jelenlétét. (Ettől közepes darabok és közepes játszótársak sem riasztanak el!) Valahogy meg van benne az a képesség, hogy kíváncsivá tegyen, mit gondol éppen a világról egy "unalmas kedden", ahogy ő szokta hívni hétközi fellépéseit. Úgy érzem, mulasztanék, ha néha nem újráznék. Arról nem is beszélve, hogy szórakoztató a megszemélyesített karakterekhez való aznapi "színes hozzáköltése". Tényleg beviszi a színpadra aktuális gondolatait, megélt érzéseit. Ő értette meg velem igazán, mi is az sztanyiszlavszkij módszer.

Martin Sherman: Rose című monodrámáját is láttam már ezen este előtt, mégis újranéztem. Pedig a színmű nem nyújt felhőtlen mókát és kacagást, a darabot jiddis Odüsszeia-ként aposztrofálják. A főhősnő, Rose végigélte, túlélte a XX. századot, benne a második világháborút, a gettót. Majd az Exodus utasaként eljutott Palesztinába, hogy mindezek után Miami Beachen szállodatulajdonossá váljon. Közben tragédiák sorát éli át, maga is majdnem odavész, sorra gyászolja és temeti szeretteit. 80 évesen újra gyászban van, süve-t ül. Ekkor kezdődik a történet. Rose elmeséli a XX. századot, a maga naturális borzalmában. Rose nemcsak zsidó, de abszolút fonáklátó is. Átéli ugyan, de egyben kívülállóként is látja, hogy mi történik benne, vele, körülötte. Rose-nak a legnagyobb tragédiák átélése során is van egy "másrészt viszont" gondolata, érzése, ami átlendíti a borzalmakon, a túlélés irányába.

Furcsa, de Rose sorsa igazán a színésznő személyén keresztül válhat igazzá. Nélküle - bármilyen szörnyű is ezt kimondani - egy újabb holocaust történet, még ha nem is a koncentrációs táborok borzalmáról szóló fajta. Vele, egy valós emberi sors. Amit Vári Éva a színpadon nyújt az nem színjáték, hanem életjáték. Semmi manír, vagy tanult rutin, leül és csak úgy mesél. Elképzelni nem tudom, hogy mást hallgassak úgy 100 percen át, hogy az röpke negyedórának tűnjön. (Jó, Fekete Ernő Mennyekbe vágtató prolibusz című estje talán még ilyen, de ebben azért nagy szerep jutott Weöres Sándornak is.)

A múlt alkalommal a színpadról néztem meg az előadást. Mert ezt is lehet! Ami egyben volt jó és rossz döntés. Remek, mert Vári Éva szemébe nézni a színpadon egy nézőnek olyan érzést ad, mint amit Dorothy érezhetett, amikor meglátta Smaragdváros kapuját. Valami hirtelen jött felismerés a színjátszás rejtelmeiről. És nem éppen átgondolt döntés, mert egy "unalmas kedden" a legtöbb színházlátogató nincs felkészülve arra, amit ott lát. Ha van csehovi színpadi tekintet, hát Vári Éváé az. Egyszerre néz vissza Ranyevszkaja és Várja, Arkagyina és Mása. Intelligens, szomorúan csillogó, a zajos életet elutasító szempár, némán is beszédes.

Azt hiszem a szempárban csillogó titokzatosság Vári Éva fegyvere, a tehetségen túl persze. Ha a néző tekintete találkozik az övével, ösztönösen visszahőköl, de azt is érzi, nagy a kíváncsisága, hogy újra arra nézzen.  

Nem láthattam színpadon Dayka Margitot, Sulyok Máriát, Kiss Manyit, Bulla Elmát, úgy igazából Ruttkai Évát sem. Úgy érzem értük is kárpótol Vári Éva. Ezen az estén éppen Rose-ként.

Ő arra képes, amire nagyon kevesen, egyszerűen nem látszik ki a szerep mögül. Annyit ad önmagából, hogy ő lesz a valóságban nemlétező, de általa mégis élővé váló színpadi karakter.

(A kép Véner Orsolya felvétele)

Megjelent: 3703 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Kabaré Mindent Éváról »