Iza színházban járt - Tartuffe
vasárnap, 17 január 2016 22:43

Tartuffe

Értékelés:
(20 szavazat)

Na tudod, ha ez szent, legyek én csak profán

(Örkény Színház - Moliére: Tartuffe - 2016. január 17.-i előadás)

Parti Nagy Lajos nyelvi virtuozitását - lehet elítélhető módon - csak 2006-ban a Hat hét hat tánc című előadás alatt fedeztem fel. A szentimento naplemento kifejezést azóta sem felejtem. Tartuffe fordítását, színpadi átiratát pedig láttam már, nem is akárhol, Vidnyánszky előtti Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében. Azonban Parti Nagy Lajos szövegének zsenialitása csak most "csapott be". Szántó Judit mondásával élve, ha "van egy rendezés lelkem színpadán" Moliére Tartuffe-jéből, az Bagossy László rendezte, Örkény színházbeli előadás.

Moliére darabja sokak előtt ismert. Orgon, mint családfő vallási kábulatba esik, befogadja házába az elszegényedett "szent" Tartuffe-öt, annak eszméit rákényszerítve családjára, egészen odáig, hogy még lányát is hozzáadná feleségül, a közöttük lévő kapocs erősítésre. Rajta kívül mindenki átlát a szitán, de ő a valójában álszent Tartuffe képmutatását még akkor sem hiszi, amikor saját szemével látja. Amire végül leesik neki, hogy mire megy ki a játék, már késő, Tartuffe földönfutóvá teszi.

Alföldi rendezése - ma már tudjuk - egy valóságos Cassandra-levél volt 2006-ban, akkor még csak találgattuk mi történhet ebben az országban. Alföldi előadása - akkor jó érzékkel - az eredeti változat szerint, Tartuffe diadalával végződött. Bagossy László 2016-ban némi reményt akart nyújtani a közönségnek. Lehet, szükségünk van rá, hogy legalább a színházban lássuk az alagút végét.

Az előadás hófehér, plasztik bútoros nappali belsőben játszódik, amibe csak a szereplők hoznak némi színt, s a plazma TV képernyőjén láthatjuk, hogy Orgon házán túl azért van egy színes világ. A díszlet Bagossy Levente munkája. Az előadás színeit Ignjatovic Kristina jelmeztervező biztosította a játékhoz, na és persze maguk a színészek. Orgont és Tartuffe-t szigorúan feketébe öltöztette, míg a többi szereplőre karakteréhez illő, sajátos fellépő ruhát adott.

A nyitójelenetet Pogány Judit Pernelle-néje uralta, falusi ténsasszonyos gúnyában, mintha éppen egy disznóvágásról toppant volna ebbe a tőle idegen, steril világba. Józan paraszti ésszel osztja ki a családtagokat, megmondva a tutit viselkedésükről, jellemükről. Teszi ezt úgy, hogy ötperces feltűnése után csak arra várt a néző, mikor jön már vissza! Hál istennek visszajött, igaz csak a végére. Észosztásból persze akkor sem volt hiány. Ha semmi más ok nem lenne rá, Pogány Judit kétszer ötperces színpadi jelenlétéért ezt az előadást mindenkinek látni kell! Fellépése olyan "sűrű", amit nem felejt a néző. Tud ő már mindent színházról és az életről is, ráadásként nem rest ezt megosztani a közönséggel. Tekintetéből, ha egy szót sem szólt volna, akkor is minden kiolvasható volt.

A vallásfanatikus Orgont Znamenák István formálta meg. Olyan hévvel hozta a figurát, hogy néha képes volt elfogadtatni a nézővel vallásos áhítatát. Érthető volt, hogy a családfő ettől az ostoba, ájtatos révülettől kapott valamit, ami segíti őt az életben. Emiatt aztán igazi zsarnokként viselkedhetett családjában, hiszen jót akart ő, mert messzebbre látott, mint a többiek. Katartikusra sikeredett a kijózanodása is, amikor rádöbbent mekkora marha is volt valójában.

Dorine-nak a cserfes szolgálónak a szerepében Kerekes Éva lépett fel, kedvesen, gunyorosan megmutatva, hogy egy épeszű szolgáló, mit és hogyan gondolhat tébolyodott ura viselkedéséről. Jól sikerült karaktert hozott Csuja Imre is Cléante, a nagybácsi szerepében. Ő is mindent látott, mindent értett, de tevőleges szerepe már csak a "kárenyhítésben" volt. (A nyitómondat az ő szájából hangzott el.)

Bagossy László a kisebb szerepek eljátszására végzős színészosztályát "lopta be" az Örkény Színházba. Orgon feleségét, Elmirát Pálya Pompónia, fiát, Damist Dóra Béla, lányát Marianet Kókai Tünde, míg Valért, Mariane szerelmét Patkós Márton alakította. Frissen, megilletődés nélkül illeszkedtek a "nagyok csapatába".

Tartuffe Nagy Zsolt volt. Először láttam őt kétség nélkül ragyogónak. Zsigerből nyomta a figurát. Alakításában Tartuffe olyan ösztönlény volt, akinek nem kellett értenie, éreznie, csak megszereznie és élveznie. Tette ezt úgy az általa megformált Tartuffe, mint akinek ez születésénél fogva járt. Egy pondró ugyan, amit ő is pontosan tudott, de ájtatos pillangóként hasított a színen. Nagy Zsolt nem volt rest a szavakon túl, egész testét bedobni a karakterteremtésbe. Félelmetesen plasztikus jelenetei voltak. Elmira elcsábítása során lóként ülte meg a nappali lócáját, s úgy támadt az asszonyra, mint egy gorilla, amikor leigázza a csapat legmenőbb nőstényét, aki jár az alfahímnek. A nyakába logó keresztet fallikus szimbólumként is bedobta szent emberként, megmutatva mit jelent neki a vallás valójában. Persze sor került hatalma jelképeként a melldöngetésre is, ami a Virunga-hegy gorillavezérének is javára válhatott volna. Bukása éppoly katartikusra sikeredett, mint Orgon kijózanodása. Mert azt elárulom, Bagossy László értelmezésében Tartuffe nem rúgja be a gólt, igazi, meglepő akciójelenettel zárult a színdarab.

Belátom, ma már klasszikus darabot, klasszikus előadásként nehéz élvezhető formában eljuttatni a közönséghez, amikor 15 percenként csatlakozunk a facebookra, vagy pillantunk a telefonunkra. Semmire nincs idő, mindennek gyorsan kell történnie. Parti Nagy Lajos és Bagossy László azonban talált egy olyan "új formát" Moliére darabjához, ami tinédzserkortól felső életkori limit nélkül eljuttathatja Tartuffe-t, Moliére gondolatait 2016-ban is a nézőkhöz.

(A kép az Örkény Színház felvétele, honlapjáról származik.)

Megjelent: 4107 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Kohlhaas Macbeth »