Iza színházban járt - Friedrich Schiller: Haramiák (Pesti Színház)
péntek, 16 szeptember 2016 17:50

Friedrich Schiller: Haramiák (Pesti Színház)

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

KORUNK HARAMIÁI avagy mitől lett mai Friedrich Schiller Haramiák című drámája Kovács D. Dániel rendezésében a Pesti Színházban

A színpadot nem takarja függöny, így miközben a nézők lassan elfoglalják helyüket, láthatják, hogy a díszlet csupán egy dobogó, nyersbetont idéző gerendák, falak, háttérben egy tükörrel. Mint később kiderül, ezek a falak több darabból állnak, mozgathatóak előre-hátra, fel-le, ezzel teremtve meg a különböző helyszíneket. Az előadás kezdetén, még mikor a nézőtér is fényben úszik, felhangzik egy dinamikus, erőt sugárzó gépzene, így a látvány és a hang alapján már mindenki sejti, a rendező a mai korba hozza el Schiller XVIII. századi haramiáit. Lassan elsötétül a nézőtér. A korábbi hangulatra erősít rá az, ahogy a színészek a gyéren megvilágított színpadra lépnek, és a dráma eredeti korára csak egyes ruhadarabjuk formája, anyaga emlékezteti a nézőt. A belépő haramiák szoborcsoportot alkotva állnak meg a dobogón, ekkor a hátuk mögül éles reflektorokkal kezdik pásztázni őket. Ezzel a képpel indul a dráma. 


Az előadás képi- és hangi világa nagyon meghatározó. A díszletek (Horváth Jenny) letisztultak, egyszerűek. Színpadi szerepük teszi őket különlegessé. Mozgatásukkal, vagy gyors áthelyezésükkel pillanatok alatt alakítják a színpadteret az adott jelenethez. Ilyenek például a csatában mozgatott falak és gerendák, amitől a harcok újabb és újabb helyszínre terelődnek, vagy Karl hazatérésekor az oszlopcsarnok, melyben az ősök szobrai tárulnak elénk. A jelmezek (Pető Kata) többfunkciósak, nem csupán az adott korra, vagy viselőjére utalnak, de életre is kelnek az előadás során. Így mikor Roller a halálakor angyallá válik, vagy mikor az öreg Moor szelleme megjelenik Franz előtt, a hátul perforált kabát rögtön szárnyakká alakul. A könnyű anyagból készült kabátokkal könnyen imitálható a helikopter keltette szélvihar is, így elég csak hallanunk a propellerek zaját, a remegő ruhák máris megteremtik a szelet. A díszletek egysíkúságát teszi színesebbé a színpad megvilágítása, mellyel kiegészülve válik egyértelművé az egymásra rakott jelenetek váltogatásakor a helyszín. (Az elején még a kocsmában beszélgetnek, amit félhomály ural, ezt követően hirtelen Moor kastélyában vagyunk, ahol világos belső terekre vált a szín a fény segítségével.) Ezt egészítik ki a bejátszott hangeffektek és zenei betétek (Bartha Márk), amitől a színészek játéka egy olyan képzeletbeli világba ágyazódik, amit a nézők nem látnak, mégis érzékelnek. Ettől lüktet az előadás, és lesz teli élettel, amihez természetesen a kiváló színészi játék is nélkülözhetetlen.

A díszlettel, jelmezzel és zenei betétekkel megteremtett hangulaton túl, a darab maiságát a dráma újrafordítása (Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka) és a dramaturg (Bíró Bence) munkája adja meg igazán. Meglepő módon a dráma második színével indít, Karl és Spiegelberg beszélgetésével, amibe beillesztve látjuk Franz és az öreg Moor jelenetét. Ez rögtön előtérbe helyezi Karl karakterét, nézetét a világról, és így csak utolsó cseppként hat apja elutasító üzenete ahhoz, hogy a haramiák vezérévé legyen. Ezzel a testvérharc csupán másodlagossá válik a történetben. Hasonló változást okoz az, hogy az első felvonás záróképében a haramiák csatajelenetéből kibontakozó Franz és Amália közti harc mondatja ki Karllal, hogy látnia kell elhagyott szerelmét. Csak ezt követően jelenik meg Kosinsky a következő felvonásban, és szerelmi története az ő Amáliájával teljesen kimarad az előadásból. Ezzel a dráma szerelmi szála is elhalványul, és az eredetileg oly szépen felépített párhuzam a becsület és szerelem próbájáról (melyben Kosinsky szomorú sorsát az okozta, hogy Amáliája a szerelmet választotta) magára marad a darab végére, ellenpólus nélkül. Így a szerelem feláldozása a haramiáknak tett eskü okán ugyanolyan értelmetlenné válik, mint az az esztelen erőszak, amit Karl az igazság nevében szabadságharca során elkövet. Az eskü erejét erősítik a Schweizer szövegébe illesztett, többször elismételt „Ne esküdözz!” figyelmeztetések (ami persze az új szöveg humorát is tükrözi). De nem csak Schweizer szövegét egészítették ki, Karl monológja is megváltozott, melyet Roller szabadítása után mond a pusztító tűzben ártatlanul meghal asszonyok és gyermekek miatt. A drámában elkergeti az kegyetlen Schufterlét és bűntudatában keres igazolást tettükre, majd szégyenében el akar bujdosni a föld szakadékaiba, ahol még nap sem éri többet. Ezzel szemben az előadásban elhangzik egy olyan érvelés mentségükre, aminek végeredménye „A terror az erkölcs velejárója, és nem egyéb, mint gyors, szigorú és kikezdhetetlen igazságszolgáltatás”. Ezzel a kiegészítéssel is nyomatékosítva Karl világképét, és rajta keresztül korunk emberének gondolkodását az igazságról, szabadságról, erkölcsről és az ezek megszerzéséhez nélkülözhetetlen erőszakról. Ezt követik egyéb apró változtatások is a szövegben, többek közt a

Tisztviselőnek (a drámában még Szerzetesként szerepelt) megmutatott rablott gyűrűk formája (ami itt halálfejes és turulmadaras), korábbi viselőjük pozíciója (pl. népjóléti miniszter) és elkövetett bűnük, ami ma az egyház részéről már nem az inkvizíció, hanem a menekültekkel szembeni elutasítás.

Az újrafordított szövegre általában is igaz a mai szóhasználat, az eredeti dráma emelkedett hangnemét itt leginkább a humor váltja fel. A szöveg és a színészi alakítás összjátéka adja a darab komikumát.

A fent leírtakon túl szembetűnő az a változtatás is, mely szerint Rollert Járó Zsuzsa alakítja. Ez két szempontból is fontos. Egyrészt korunk haramiái már nem csupán férfiak lehetnek, hanem minden reményvesztett, szerencsétlen ember.

Másrészt Amália mellett megjelenik egy másik női szereplő is, ami a fent említett szerelmi szál további tompításaként hat, hiszen nem véletlen, hogy azt a haramiát alakítja nő, akit Karl egy város felégetésével ment meg az akasztástól, és aki később a csatában miatta veszti életét. Halálát Karl kegyetlenül megtorolja, és veszett vadként mészárolja le az elkövetőket, szemben a drámával, ahol csak egy könnyet töröl ki szeméből érte.

A színészek karakterformálása is összhangban vannak ezekkel a változtatásokkal.

Király Dániel Karl Moorja nagyhangú, robosztus férfi, akit szenvedélye magával ragad. A drámában szereplő lelkiismereti válság, vívódás, bűntudat az ő karakterében nem jelenik meg. Bizonytalanságát, és a valóságtól való menekülését csak a mindig kéznél lévő könyv lapozgatása, olvasgatása jelzi. Esküdözéseit gyerekes dac és harag gerjeszti, valódi megbánást sosem érez, még Amália meggyilkolása után sem. Az elkövetett erőszakra újabb és újabb magyarázatot talál magának. Nagyon emberi mindemellett Amáliával való találkozásakor a tétova, bizonytalan szerelmes megformálása.

Az előadás egyik kiemelkedő alakítása Franz Moor szerepében Orosz Ákos. A finom beszéd mögé rejtett elszánt gyűlölet, a higgadt érvelés, amit szenvedélyes dühkitörés követ pontos képet ad a karakterről. A monológokat a nézőkhöz intézi, kiszól a közönségnek, észrevétlenül bevonva minket is, szimpátiát kicsikarva simulékonyságával. Apja behálózásának sikere ezzel válik igazán hihetővé. Amália iránti vonzalma, önző, birtokló szerelme a szép szavak mögött erőszakot rejt. Ezt heves mozdulataival, hanghordozásával nem is tudja leplezni. Franzot, a kezdetben higgadt önuralmat gyakorló férfit, az elkövetett bűntettei miatti félelme egyre inkább hatalmába keríti, végül őrületbe kergeti.
Hajduk Károly Spiegelberg szerepében kelti életre a lelkiismeretlen bűnözőt, aki csak a háttérből irányít, és kellően gyáva ahhoz, hogy ne kerüljön szemtől szembe ellenfeleivel. Nyeglesége, tisztánlátása és lekezelő felsőbbség-érzete tükröződik testtartásából, mozdulataiból, hanghordozásából. Ő igazán vérszomjas és lelketlen haramiavezér lehetne.

Ember Márk (e.h.) korunk Kosinskyja. Gyerekes rajongása Karl iránt a rock-sztárok imádatát tükrözi. Naivitása, esetlen mozdulatai vagy túljátszott reakciói jól ábrázolják a mai fiatalok világát. A haramiák közt érződik idegensége, olykor merevsége, ami fakadhat szakmai tudásának még kiaknázatlanságából is, de a szerep megformálását mégis ez teszi hitelessé. Az igazi romlottságot, erőszakot még csak most tanulja.

A Pesti Színházban bemutatott Schiller dráma nem a megszokott romantikus történet szélsőséges szenvedélyekkel. Pátoszát felváltotta a humor. A haramiavezér bűntudat nélkül nem különb áruló testvérénél. Kovács D. Dániel előadása inkább arra mutat rá, hogy napjainkban a reményvesztett, cél-nélküli emberek irigyekké, kegyetlenné, erőszakosakká válnak és nincs olyan szeretet, hitvallás, erkölcsi norma, ami megfékezhetné őket.


Megjelent: 1959 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Kleist: Kohlhaas (Szkéné)