Iza színházban járt - Haramiák
hétfő, 04 január 2016 23:05

Haramiák

Értékelés:
(24 szavazat)

Helyreb…uk a világot ?

(Pesti Színház - Schiller: Haramiák - 2016. január 4.-i előadás)

Én elfogadom Csehovtól, hogy kellenek az új formák, mert ha azok nincsenek, akkor inkább ne legyen semmi. De elgondolkodtam a Pesti Színházban Schiller: Haramiák című darabját látva, hogy egy Johnny Cash dal, vagy a Boom Shakalaka refrénű zenei betét lehet-e a megfelelő közvetítő forma a schilleri gondolatok interpretálásához.

Schiller Haramiák című drámája akár egy hétköznapi családi történet. A Moor család másodszülöttje, Franz csúnya és gonosz, ráadásul örökségre sem számíthat, míg az elsőszülött Carl léha és jóképű, ráadásként apja kedvence. A szívnek kedvesebb fiú tanulmányai alatt elzüllik és adósságokat halmoz fel, de az apai házba való visszatérését megakadályozza irigy öccse ármánykodása. A cselszövésre hiszékeny apa kitagadja Carlt, aki csalódásában egy rablóbanda vezérévé válik, s oly mélyre süllyed a törvényt törvénytelenséggel kivívó fosztogató és gyújtogató létbe, hogy többé nincs visszaút számára a "normális" életbe.

Kovács D. Dániel rendező és alkotótársai feldolgozásában a dráma igencsak formabontó effektek között került színre. A díszlettel Horváth Jenny nem terhelte meg a nézőket, szürke, mozgatható falak, amelyek hol a Moor-kastélyt, hol az erdőt, hol a várost szimbolizálták. Pető Kata jelmeztervező erősebb hatásokra törekedett. A rablóbanda tagjai mai gang gúnyában voltak, változatosnál változatosabb tetkókkal díszítve. (Vajon mit jelképezett Carl kézfején a 7634-es szám?) A többi szereplőt is mai ruhába öltöztette a jelmeztervező, csak Carl szerelme, Amélia viselt múlt századi, hátul zárt, elől nyitott bársonyruhát. Ehhez a látványhoz társult a sokszínű és sokstílusú zene, melyeket a hangeffektekkel együtt Bartha Márk választott az előadáshoz. Az Óz, a nagy varázsló Pöttöm falva dalától, a Singing in the rain és egy Johnny Cash klasszikuson át Flo-Rida (vagy tán Pitbull?) rapjéig bezárólag, kis diszkó gömbbel és Sexmachine-el fűszerezve

A főszerepeket és Carl bandájának tagjait fiatal, dinamikus színészek játszották dacos hévvel, s ez volt az előadás legnagyobb erőssége. (Ők zömében a 2015/16-os évadra a Vígszínházhoz szerződött volt Szputnyikosok.) A Moor fiúkat játszó két színész minden megszólalása, monológja hiteles volt, érezhetően átszűrték magukon Schiller darabjának mondanivalóját, erkölcsről, hatalomról, a hatalomhoz vezető útról, annak buktatóiról, a terrorról. A Carlt játszó Király Dániel által megformált karakter egy Hamlet volt, csak éppen Che Guevara külsővel. Könyvvel a kezében moralizált, de nem az volt "kárhozata, hogy a kizökkent időt helyretolja", hanem főnökként - így hangzik el a színpadon! - helyrebassza a világot. Hogyan? "Hőst akar játszani, de óriások helyett törpéket ver agyon". A Franzként színre lépő Orosz Ákos karaktere sakálszerű volt, aki szerint "aki tud, ússzon, aki nem, fulladjon meg". Egy testben, egyszerre Tartuffe és III. Richard. Két karizmatikus és átgondolt alakítás. Tetszett a nézőkkel való interaktivitásuk, természetesnek, spontánnak hatott.

A bandatagok, ahogy az illik, egységben hozták a born to be wild feelinget. A Spiegelberget játszó Hajduk Károly és a Rollert alakító Járó Zsuzsa - régi vígszínházi tagok - formáltak erőteljesebb karaktert. A többi banda tagból (Kárpáti Pál, Szabó Zoltán, Zoltán Áron, Medveczky Balázs e.h., Erdei Gergős és Ember Márk e.h.) csak a Schweizert alakító Kárpáti Pálnak és a Kosinskyt megformáló Ember Márk e.h.-nak sikerült kicsit "kiragyogni a kórusból".

Csapó Attila három különböző szerepben is színre léphetett, mégis három azonos karaktert mutatott meg. A Moor fiúk apját, Maximiliant játszó Seress Zoltán színpadi jelenlétéből nem éreződött a megszakadt szívű apa. Ellenben a Moor-ház szolgája szerepében fellépő Papp Zoltán felhívta magára a figyelmet, különösen abban a jelentben, amikor az álruhában visszatérő Carlt felismeri gyermekkori sérüléséről.

Carl szerelmét, Améliát játszó Bach Kata játéka talányos maradt. Kicsit Hamlet Oféliájára emlékeztetett, de már első színrelépése alkalmával a megőrülési jelenet erős tónusával nyitott. A csendes, vágyakozó lányból dacos lázadóvá való váltásai nem voltak hitelesek. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy ez a színésznő szerepformálásának, vagy a rendező színészvezetésnek a rovására írandó. (Lehet, hogy a többiekhez képest formabontó, elől nyitott, kebleit majdnem fedetlenül hagyó jelmeze is zavarta a játékban.)

Kis hiányérzetet hagyott az eredeti schilleri darab filozófiai, erkölcsi mondanivalójának hiánya. Az eredeti mű alapvetően Carl, az igazságért mindent feláldozó ifjú tiltakozása az általa megvetett világ ellen. A Pesti Színház színpadán Carlt inkább sodorjtk az események, csak kitagadása miatti kétségbeesésében ellenállt, mintsem maga választotta sorsát, akár a világ ellenében is. A gonosz Franz sokkal ambiciózusabb, "kiírtok magam körül mindent, ami korlátoz abban, hogy hatalmat szerezzek. Hatalmasnak kell lennem, és erőszakkal kell megszereznem, amihez nem vagyok elég szeretnivaló." Megkockáztatom még Franz öngyilkosságba menekvése is sokkal heroikusabb és szimpatikusabbra sikeredett, mint az, hogy Carl önmagát adja törvénykézre, vezeklésként.

Feltűntek a színpadi szövegben a mai köznapi, kibeszéletlen feszültségeink, még ha burkolt formában is: "Mi lenne, ha bezsidulnánk, és a királyság kérdését megint bedobnánk a köztudatba", vagy "...egy csuhás emlékére viselem, saját kezemmel fojtottam meg, amikor a szószéken azon sopánkodott, hogy ezeket a szerencsétleneket befogadni, embercsempészet". Az aktualizálásoknak ebben az előadásban valahogy nem volt ideológiai tere, a schilleri alapeszmeiségtől vonták el figyelmet.

A további értetlenséget váltott ki bennem az előadói formák öncélúsága. A zene túl hangos volt, az általam látott estén ráadásként torz. Nem derült ki mit is üzenhetnek a dalok, Johnny Cash God's Gonna Cut You Down-jától eltekintve, ami beazonosíthatóan a bandavezérré vált Carl rabló létbe való "hosszú futását" illusztrálta. A férfi szereplők többet alkalmazták Michael Jackson kultikus péniszfogását, mint maga Jacko, három koncertjén együttvéve, de ez még csak a bandához tartozás jelképeként sem volt értelmezhető. A szöveg - Hevesi Judit és Cziglényi Boglárka fordítása, Bíró Bence dramaturgi munkája - trágár volt, néhol sokkoló. (Az igaz, ez az előadás alatt, akkor és ott nem zavart.) A színpadon belengetett, törzsétől elválasztott véres, fityulás apácafej pedig finoman szólva sem volt ízléses.

De ez csak fanyalgás. Az előadás nem hagyta hidegen nézőit, engem sem, erről gondoskodott a két férfi főszereplő, ők eladták a produkciót. (Tény, hogy Orosz Ákos rutinosabb, különösen a független színházakra jellemző, kicsit interaktív játékstílusban.) Az is igaz, hogy vélhetően nem azt a Schiller darabot kapták a Pesti Színház nézői, amire ennek a polgári színháznak a törzsközönsége joggal számított. De ha Johnny Cash és a Boom Shakalaka kell ahhoz, hogy Schiller: Haramiák című darabja 2016-ban színre kerülhessen egy fővárosi színházba, jöjjenek csak ezek az új formák.

(A fotó Dömölky Dániel felvétele.)

Megjelent: 2590 alkalommal