Valló Péter rendezte Glembay-ház című dráma kapcsán bajban voltam már a színházban, de ahogy ott sem, hetek óta nem jövök rá, vajon miért is tartotta fontosnak a színház ezt a bemutatót? Azért mert, majdnem minden színésze színpadra léphetett? Azért, mert kellett végre Pál Andrásnak egy egyéniségére illő főszerep? Azért, mert Bálint András fiatalon Leone Glembay szerepét játszotta, az igazgatói székből távozva pedig az "öreg" Ignjat Glembay szerepe jár neki? (Egyébként ez Major Tamás legendás szerepe volt, egy legendás előadásban, jó félévszázaddal ezelőtt.)

Miroslav Krleža Glembay-trilógiája (Glembay Ltd., Agónia, Léda) az irodalomszeretők körében vélhetően ismert. A sorozat első darabja, a Glembay Ltd. a század eleji, már recsegő alapzatú Monarchia felső tízezréhez tartozó família végső összeomlásának kezdetét írja le. Az író mindennapi, családi kérdéseket boncolgat, az egymást követő generációk különböző életfelfogásának és erkölcsi tartásának összeütközését, középpontba állítva a családfő és még életben lévő fia kibékíthetetlen konfliktusát. A storyt röviden, egy pénzdinasztia botránykrónikájának is jellemezhetnénk.

Az "erkölcsi egészségtelenség"-ben (moral insanity) élő Glembay-család története olyan aktualitásokat, a mi életünkkel való párhuzamokat mutathat fel a színpadon ma is, hogy na. De erre ebben az előadásban nem került sor. Valló Péter érezhetően nem akart magyarázkodni a darabválasztásról, megelégedett a konfliktushelyzetek színrevitelével, saját erkölcsi állásfoglalása közlése nélkül. (Persze, hogy már a színházban fantáziáltam arról, hogyan szólna a történet Alföldi, vagy Zsótér keze alatt.)

Az előadás középpontjában Pál András alakította Leone Glembay állt, aki megcsömörlött a családi titkoktól, tragédiáktól. Leone hosszú évek önön magára rótt száműzetése után tér vissza egy családi jubileumra. Leone depresszív, érzékeny ember, mégis belecsöppen a sűrűjébe újra annak, amitől menekült, a Glembay-vircsaftba. Próbál félreállni, pályaszéléről moralizálni, de aztán beszippantják a történések. Sorsába kódolt az apja elleni tragikus lázadása, majd önön bukása. Pál András Leone sorsívét remekül megmutatta alakításában, már az első felvonás tétovázós, toporgós helykereséséből érezni lehetett, itt bomba fog robbanni. Lehet Leone művészien tragikus alkat, de megvan benne az erő, ha kell, kiveri a dinasztia utolsó tartópillérét. Meg is teszi, szerencsétlenségére a felépítmény ráomlik és eltemeti, ezzel Glembay-átok újra beteljesül. Leone bűnössé, mi több gyilkossá válik, a semmiért, megvetett apja emlékéért, a megérdemelten pusztulásra ítélt Glembay-családért.

Bálint András játszotta Leone apját és tisztes alakítást nyújtott. Színészi munkája elismerést érdemel a második felvonásban, amikor fiával megütközött, már-már úgy tűnt, újra nyerhet. Bálint András által játszott figura életszerű és valós volt a színpadon, amikor nem lévő becsületét, hűtlen feleségét kellett megvédenie.

A női főszerepben, Castelli bárónőként Szávai Viktóriát láthattuk, csalfa asszonyként. Rövid ősz parókával meglepő volt színrelépése. A színésznő elegáns, dekoratív jelenség, ritka kellemes beszédhanggal. Az általa megformált asszony hűvös, bosszantóan irritáló, már csak ezért a nőért is buknia kell a Glembay-családnak. Csak a harmadik felvonásban járt a csúcson alakítása, amikor szembesül vele, hogy minden hiába volt, a sok tűrés, megalkuvás, ott tart ahonnan indult, nincstelen cemende. Castelli bárónő Leone sorsának végzete, végül miatta, általa veszik el. Halálával a bárónő mégis csak bosszút áll megaláztatásaiért, mégis csak ő a Glembay-végzet eszköze.

A kisebb szerepekben láthattuk Adorjáni Bálintot, gyóntatópapként, egyben Castelli bárónő szeretőjeként (!), Rétfalvi Tamást, mint családi jogtanácsost. Mindketten jobban teljesítettek a színház szilveszteri "Radnóti-bárjában", valahogy ott elevenebbek és hitelesebbek voltak. (Persze, ha lenne gyóntatópapom, nem bánnám, ha nagyon hasonlítana Adorjáni Bálint papjára.) Színen volt még Martinovics Dorina a család apáca tagjaként, Márton Andrást nyugalmazott főispánként és Bodoky Márk e.h., lakájként. Tették a dolgukat, maradandó emlék nélkül. Aki piciny szerepében is nagyon jelen volt, az Gazsó György, mint a család orvosa. Gazsó Györgyöt akkor is észre kell vennünk mindig, ha csak tíz mondatot mond. Gazsó nemcsak egy előadást visz el a vállán, de karakterszínésznek is remek.

Szlávik István díszlete, sötét belső lakástere azt érzékeltette megérkeztünk a pokol tornácához, mintha a Glembay-család lelkében jártunk volna. Szakács Györgyi jelmezei igazodtak a díszlet színeihez, csak Castelli bárónő toalettjei kaptak egy kis fényűzést.

Az előadásnak azért volt, van egy komoly buktatója, német nyelvlecke jellege. Amikor kb. tizedszerre hangzott el a színpadon, hogy überspann (túlfeszített), abbahagytam a számolást. Ugyanez volt a helyzet a moral insanity-vel. Nem beszélve egyes szereplők, különösen Márton András játszotta Fabriczy-Glembay főispán hosszabb németnyelvű tirádáiról. Morcsányi Géza dramaturg érezhetően jó véleménnyel van a Radnóti Színház közönségének általános műveltségéről és germanisztikai orientáltságáról, hogy ezt benne hagyta a szövegkönyvben. Mentségére legyen mondva, ez Krleža bűne, benne van az eredeti drámaszövegben, sőt megnézvén a horvát szöveget, van ott francia is jócskán.

Valló Péter rendezőként a moral insanity meglengetésén túl nem igen akart megosztani gondolatokat a nézőkkel. Ez pedig egy kicsit kevésnek tűnt s színházban. Érdekes módon, utóbb átgondolva az előadást, valamire mégis elég volt. Valló elérte, hogy a kezembe vegyem Miroslav Krleža Glembay-trilógiáját újra, nem kényszerből, mint a középiskolában, hanem kíváncsiságból, ugyancsak elérte, hogy keressem a youtube-on a Radnóti Színházban 1998-ban játszott, középső részt, az Agóniát, amit szintén ő rendezett. Nem találtam. Elérte, hogy magam próbáljak párhuzamokat vonni, s agyaljak a moral insanityn 2016-ban.

Végül is egy polgári színházban egy klasszikus színházi előadást láttam. Néha ez is kell, ez is elég. Halál érdekesnek nem mondanám az előadást, de számomra Valló Pétertől az utóbbi évek egyik legjobb rendezése. Nem volt érdektelen az este és kellemes színházi élmény volt. Azt, hogy miért volt fontos a Radnóti Színháznak a bemutató, nem sikerült megfejteni. Olvasom a színház honlapján Valló Péter "felkészítőt" tart az előadásra. Annyira azért megfogott, hogy elmenjek egyre, hátha.

(A fotó Dömölky Dániel felvétele.)