Már rögtön a nyitókép meggyőzött, hogy ma este nem sok minden lesz a néző fantáziájára bízva. Amire a mai színházi technika képes, az itt "mutatva lesz". Szlávik István díszlettervező és Gyarmathy Ágnes jelmeztervező gondoskodott róla, hogy a nézők valóban elrepüljenek a XIX. század Londonjába, ahol minden órában nagyot üt a Big Ben, rongyos koldusok járják az utcákat, karácsonyeste esik a hó és jobb híján meleg vizes palack kerül a kifűthetetlen házak ágyaiba. A színpadon egész estén át szemet kápráztató volt a kivetítés, a váltakozó helyszínek megjelenítése, a villódzó fények, az végig misztikus köd borította.
Charles Dickens Karácsonyi ének című regényét Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi dolgozta át zenés színpadra, rendezőként Somogyi Szilárd vitte színre.
Röviden felidézve, a regény Ebenezer Scrooge, a kapzsi és szívtelen vénember találkozása múltja, jelene és majdani jövője karácsonyi emlékeivel. Időutazása szembesíti őt korábbi életével és közelgő halálával. Ahogy a mesékben, a mogorva uzsorás kap a sorstól egy utolsó lehetőséget. Ha képes rá - tanulva élete addigi hibáiból - megváltoztathatja földi jövőjét.
Az átdolgozás vezérmotívuma a zenés színpadi műfaj követelményein nyugodott. Nyilvánvaló, hogy egy zenés darabra beülve, nem a viktoriánus kor sötétségére kíváncsi a néző. A közel hétmilliós London bűzős sikátoraira, az ipari forradalom szmogjára, a nyomornegyedekre, a sztrájkokra. Dickens regényéből annyi kerülhetett át, ami kis cukormázzal még emészthető volt, s nem rontotta el visszafordíthatatlanul a nézők hangulatát.
A zenei betétek érdekes mondatokat tartogattak: "Semmire se jó ez a lila bla-bla, nem repül a szájába magától a vacsora./Aki karácsonykor harácsol, az lemaradhat a kalácsról./Én farkas leszek, a mindenit, a kölkeimet szétszaggatni nem hagyom én./Lehetsz bár könyvelő, suszter, vagy ács, egy napra szebb vagy ma, szent mikulás". Ez bizony nem vetekedett a Harmincéves vagyok, a Padlás, vagy a Dzsungel könyve lényegesen költőibb, szellemesebb szófordulataival. A zene viszont fülbemászó volt, Mr. Cratchit Pulykadala, Fanny Sir Rogerje, az Azonképp ott fenn, vagy Scrooge dala az öregségről. Napok múlva is az ember fülében van még, dúdolhatók.
A szövegkönyv többé-kevésbé hűen visszaadta a Karácsonyi ének történetét, sok a párbeszéd, egy-két szellemesnek ható szófordulattal ("Olyan furán néz, sir! ... Mint a prédára leső szirti sas!... Huh, de végigszaladt rajtam a hőség!/ Valahol már láttam ilyen badarságot!... Megvan!!! … Színházban. Shakespeare-nél! … Átkozott komédiások! … Közmunkára ítélném valamennyit! ") Ez feltétlenül lehetőséget nyújtott poentírozásra, önálló színpadi karakterek formálására.
Földes Tamás, mint Ebenezer Scrooge élni tudott a lehetőséggel. Biztos, kellemes énekhanggal, zenés színpadokon szerzett színészi rutinnal bírt. Látszólag kedve is volt a számára testhezálló Ebenezer Scrooge bőrébe bújni, átéléssel formálta meg a főszerepet, pontos szövegmondással és artikulált, érhető énekléssel. Ugyanezt elmondható üzlettársát és egyben karácsonyi szellemét, Jacob Marelyt megformáló Szabó P. Szilveszterről is. Az ifjú Ebenezer Scrooget játszó Kerényi Miklós Máté már felszínesebb eszközökkel dolgozott. Ártatlan ifjúként túlontúl csetlő, éppen fösvénnyé váló fiatalemberként túlontúl hirtelen indulat jellemezte játékát.
Tetszett, hogy Mrs. Dilberként Lehoczky Zsuzsát színpadon láttam. Lám a régi iskola! Miden kiejtett szava, minden kiénekelt szótag érthető volt az ő előadásában is, nem is szólva arról, hogy igencsak érezte a "közönség nyelvét". (Előadás után nem voltam rest és végigböngésztem az Operettszínház előadásainak színlapját. Lehet tévedek, de nekem úgy tűnik, hogy a színház nem feledkezik meg régi, rajongott sztárjairól, erejüknek és tehetségüknek még méltó szerepeket biztosít a múlt század 70-es, 80-as évei vezető színészeinek.)
A Cratchit-család szereplői, kis Timmel, és Mr. Cratchit Pulykadalával együtt is, színtelenek voltak. Ahogy Scrooge hajdani kedvesét, Belle-t és nővérét, Fannyt megszemélyesítő Simon Pannáról és Vágó Zsuzsiról is annyit jegyeztem csak meg, hogy nem volt kellemetlen a színpadi jelenlétük.
Balogh-Barta Viktória koreográfiája végig lendületben tartotta a táncos jeleneteket, igazodva a díszlet adta lehetőségekhez, nem engedte lankadni a közönség figyelmét egy percre sem.
Nem tetszett az est folyamán, hogy két-három szereplőtől eltekintve, nem értettem, hogy mit énekelnek a színpadon, csak egy-egy elkapott mondat erejéig. Az énekkar és legtöbb színész esetében csak és kizárólag az angol nyelvű szövegkivetítőnek köszönhettem, hogy végig követni tudtam a dalszövegeket. És korántsem azért, mert nagyot hallok!
Mit kaptak a nézők ezen az estén? "Igazi családi szórakozást, sok zenével", ami biztos elandalított mindenkit. Kell ennél több? Aligha, hiszen a Karácsonyi ének végül is egy mese, a szeretet erejéről.
Én bizony - az énekesi produkciók fogyatékossága ellenére is - kedvteléssel fogyasztottam ezt a "karácsonyi pulykavacsorát", nem ülte meg a gyomromat. Még akkor se, ha ezen az estén a vacsora Mr. Cratchit teljes örökségébe, apja mutató nélküli zsebórájába került. Nem csaptak be az alkotók, megvolt a repülés, egy kis technikai rásegítéssel.
(A kép Petró Adri felvétele.)