Iza színházban járt - Kohlhaas
péntek, 08 január 2016 22:33

Kohlhaas

Értékelés:
(15 szavazat)

Kohlhaas Mihály, az erőember

(Szkéné Színpad - Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály - 2016. január 8.-i előadás)

Soha nem mondd, hogy soha. Bár az, hogy Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihályát akrobatikus performance főszereplőjeként látom, inkább a soha kategória volt, mint lehetséges opció. A Szkéné Színházban azonban valóság lett, amiből egy érdekes hangulatú színházi előadás kerekedett.

 

Sokat ígérően kezdődött a darab, a nézők rögtön esküdtek lettek és ténykérdésben szavazhattak. Naná, hogy már a darab elején felmentették Kohlhaas Mihályt, a németalföldi lókupecet. Tették ezt azért, mert vélhetően ismerték vesszőfutását, két lova elvesztése miatti igazságkeresése során önmaga, háznépe elpusztítását. Kár, hogy a darab végére kiderült, a nézők/esküdtek véleménye jogról, igazságról, méltányos megtorlásról sehol, senkit sem érdekel, a hatalom pedig különösen fütyül rá. Ezt közvetítette leginkább az előadás.

A nyitókép már jelezte, hogy ugyan színházba jött a közönség, de ez a produkció azért más lesz, mint egy klasszikus színházi előadás. A szereplők - a főszereplő, Kohlhass Mihály kivételével, aki masszívan állt sötétvörös bőrmellényben és nadrágjában a színpad közepén - mintha a Ku-Klux-Klan tagjaiként sorakoztak volna fel a nézőkkel szemben, fehér csuhákban, igaz csuklya nélkül. Majd a bűnös/nem bűnös szavazás után színpadra toppantak a Kohlhaas-ház romlását előidéző lovak, a "Feketék", akiket Bach Kata és Pető Kata színésznők személyesítettek meg. Velük Nagy Zsolt, mint Kohlhaas gazda táncba kezdett, karjába, hátára emelve, szeretettel simítva kedvenceit. Kohlhaas és a lovak Laokoón-csoportként összefonódtak, szétváltak, a gazda erőemelőként tartotta egyben az összeszokott hármast.

Nem állítanám, hogy a produkció felért a Cirque du Soleil műsorával, de a mutatványos elemek sorozatának bemutatása kiváló fizikai erőnlétet, rendhagyó színpadi koncentrációt és pontos csapatmunkát követelt a szereplőktől, az első perctől fogva egészen a záró képig. Az együtt munkálkodást bravúrosan megoldották a szereplők, összehangolt, de rendhagyó színpadi mozgásuk adta a darab dinamikáját, Kákonyi Árpád erőteljes zenei betétjeivel kiegészülve.

Komor, sötét falak között játszódott Kohlhass Mihály története ezen az estén. Fekete Anna díszlettervező csak tartóbakokat, fahusángokat és két vizes tartályt használt fel a játékhoz díszletelemként; s minden színpadi eszköznek több funkciót adott. Így lehetett pár fahusáng és két vizes tartály akár majorság, szekér, halottas ágy, harci tábor, kormányzói palota. A játékteret egy vizes blokkba helyezte a díszlettervező, amit a színpad szélén lévő tartályokból az előadás első harmadában feltöltöttek, így az este 2/3-ban a történet "vízben járva" játszódott. Oláh Tímea jelmeztervező ehhez a környezethez társította a színpadi ruhákat, ahol lehetett lecsupaszítva a színészeket, s gumicsizmát húzva rájuk. A címszereplő kivételével az előadásban részt vevő színészek több karaktert formáltak meg, ha éppen Kohlhass Mihály háznépéhez, táborához tartoztak a vörös valamely árnyalatában léptek színre, ha a hatalom emberét képviselték, fehér ruhában voltak jelen.

Ebben a színpadi változatban - Hegymegi Máté rendező/koreográfus és Gábor Sára dramaturg jóvoltából - minden történést a lókereskedő szemszögéből vizsgálhattunk, a további karaktereket, így a világi hatalom képviselőit, annak kiszolgálóit, a korrupt Tronkai-családot, a közvetítőként fellépő Luther Mártont, Kohlhass háznépét csak a történetmesélés dramaturgia szükségszerűségeként vonultatták fel az adaptáció szerzői. Kohlhass Mihály abszolút középpontba állítása és a színpadi akrobatika hangsúlyos volta a feldolgozás erényévé, de némiképp hátrányává is vált.

Erényévé, mert Nagy Zsoltban mind fizikumában, mind tehetségében született Kohlhass Mihályt találtak az alkotók. Azonban a végig dinamikus színpadi mozgás miatt Kohlhass Mihály életében nem volt békeidő, a lókereskedőt a kezdettől fogva harcban láttuk. Nagy Zsolt színészi játéka az első perctől fogva csúcsra járatott volt, már a nyitójelentben, mint éppen csak megfékezett, szilaj bika állt a nézők elé. A hatalommal való összezördülése, a harc heve, majd bukása ugyanazon a magas hőfokon égett. Ellentétben Pető Katával és Bach Katával, akiknek lehetőségük volt a "Feketék" eltáncolása mellett Kohlhass Mihály gyermekeként, hitveseként is színre lépve, finomabb, lírai karaktert is felmutatni. A darab további szereplői - többes figuráikat - nem egységes szinten formálták meg. Kiemelést érdemel Fehér László Herse szolgálója, aki majdnem agyonverése után, maszk nélkül tárta elénk a testileg megcsonkított figurát. Akárcsak az ostoba, de gonosz - kicsit Néró császáros - Tronkai Vencelt megformáló Nagy Norbert, vagy a Kohlhass Mihályt eláruló csatlóst, Nagelschmidtet játszó Kárpáti Pál.

Hátrányává, mert a mozgás, a koreográfia ugyan rendhagyó és látványos volt, de a színjátszás rovására ment. Egyszerűen nem működött a fajsúlyos színészi játék és az akrobatikus mozgássor végrehajtása egyszerre, nem beszélve arról, hogy zenészként is helyt kellett állniuk a szereplőknek a darabban, a csatajelenet eljátszására. Egy-két, mozgásnélküli jelenettől eltekintve - Kohlhass és felesége, Lisbeth dialógusa, Luther Márton helyzetösszegzése, Kohlhass és Clara lánya altatója - nem érződött elmélyült színészi szerepformálás. A "klasszikus" színészi eszközökön túl az előadók a testüket is intenzíven, szinte cirkuszi fellépőként használták. (Nagy Zsolt például az előadás végén testmagasságánál másfélszer magasabb rúdra tornázza fel magát, önerőből.) Nem volt ritka a 4-es, 5-ös emberi gúla, az egymás vállán, hátán állás, a husángokat tartó bakok fordított pozícióban való emelvényként történt használata, amelyet nem minden szereplő tudott abszolválni, egyszerűen nem volt képes egyensúlyozni rajta, többször nekifutott az egyensúlyi helyzetnek, akárcsak egy kötéltáncos. Ehhez társult a vízben átázott jelmezek viselése, ami súlyos teher cipelésére késztette a színészeket, másfél órát állva a minden bizonnyal kihűlt, s nem kellemesen langymeleg vízben. A darab folyamán többször lekerültek a gumicsizmák is, liternyi vizet kiöntve a lábbelikből.

A "Feketék"-et játszó Bach Kata és Pető Kata lovas duóként való produkciója azonban kivétel volt. A két színésznő irigylésre méltó természetességgel mozgott a vizes játéktérben is, fekete sport bikiniben. Könnyeden, természetesen, egymással szinkronban használták testüket minden helyzetben. "Néma lovakként" is képesek voltak hiteles színészi játékra, testükkel eljátszva az állatok életútját erejük teljétől dögkútig.

A nézőtéren ülők természetesen ismerték a drámát, a Szkéné látogatóitól ez a minimum elvárás. Értették, érezték az igazságkereső Kohlhaas Mihály tragédiáját, megsejtették az előadásban lévő aktualitást. Azonban ez a produkció inkább virtuóz mutatvány, képi látvány volt, mint mély filozófiai gondolatokat közvetítő színház.

Az előadás közel sem tudta átadni azt a katartikus mondanivalót a törvénytelenséggel való törvény-és igazságkeresésről, amit amúgy Heinrich von Kleist műve magában hordoz. A színpadon csak a nyers, pusztító bosszú jelent meg, az is inkább elmozogva, mint elmesélve.

Az elvitathatatlan a produkciótól, hogy érdekes dimenzióba helyezte Kohlhass Mihály történetét azzal, hogy nem szokványos eszközökkel, s nem hagyományos térben mutatta be azt. A rendhagyó performance-hoz Hegymegi Máté rendező remek színészcsapatot talált, akik szemmel láthatóan élvezték az ad hoc produkciót és annak kihívásait, testükkel és színészi tehetségükkel egyaránt dolgoztak az est sikeréért.

(A fotó Toldy Miklós felvétele.)

Megjelent: 2209 alkalommal
Tovább a kategóriában: Tartuffe »