Iza színházban járt - Kleist: Kohlhaas (Szkéné)
2016. augusztus 21., vasárnap 13:24

Kleist: Kohlhaas (Szkéné)

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Gyilkosra szavaztam

(Kleist: Kohlhaas/Szkéné)

Az előadás ötödik percében szavaznunk kell, hogy meghaljon-e Kohlhaas. A végén egy gyilkosé a kegyelmünk. Ráadásul hiába. Ennyit bármilyen szavazás értelméről.


Kohlhaas Mihály tisztes polgár lovait elveszi Tronkai Vencel báró. Jogot és igazságot keres, amikor látja, hogy ez lehetetlen, bosszút áll, közben elveszíti családját, vagyonát, hitét, gyilkossá válik. Az előadás alatt mi is elveszítjük a szokásos támpontokat, Kohlhaast igazoló fogódzókat: először a törvénykönyvbeli tételes jog nem áll az oldalán, aztán a törvény szelleme sem igazolja, majd az erkölcsi-földi igazság sem adhat felmentést, végül az isteni igazság és kegyelem sem az övé. Kohlhaasnak már csak ügye van. Kárpótolják, anyagi sérelme rendezést nyer, majd lázadóként, gyilkosként kivégzik. Nem tér vissza azonban a jog-rend-béke szentháromság, mert a valóságban egy pillanatig sem létezett: hitvány világban tisztességesen élni lehetetlen. Kohlhaas semmilyen kegyelemmel sem tudna már mit kezdeni. Kegyetlen és kiváló előadás.

Stilizált teret kapunk, Fekete Anna mattfekete, határolt díszletében a tragikus vétség pillanatában a sokjelentésű víz veszi át az uralmat és színen marad a végig. A medenceként működő elkerített térben kezeletlen, kérges farudak változó és visszatérő jelentéssel hol sorompót, hol pulpitust, hol akasztófát, házat, szekeret, fegyvert játszanak. Keserű geg, hogy a hatalom képviselője mindig a cölöpök tartójáról, mint ingatag emelvényről intéz szózatot hozzánk, és ha egyensúlyát vesztve lebillen, az sem baj, cinikus félmosollyal az arcán folytatja. Nagyot esnie nem lehet. Kohlhaas egyensúlyban álló világa, belső biztonsága és külső élettere (háza, majorsága) elvesztésének folyamatát is mutatja a tartóoszlopok állapota: amikor feladja a jó polgár mivoltát, elvész vagyona, hite szétdűl, ledőlnek az oszlopok.  A jelmezek nem korhűek, épphogy csak felidézik a kort. A rusztikus hatást keltő nyersfehér, vörös, fekete szín az uralkodó, a bőr és a textil domináns. (Jelmez: Oláh Tímea). Az előadás zenéjét Kákonyi Árpád jegyzi. A néhány lírai betéttel ellátott karcos, zaklatott rockzenét kilépve térből-szituációból a színpad hátsó részében a színészek játsszák. Mikor Nagy Zsolt először leül dobolni, nincs kétségünk: harci riadót hallunk.

Hegymegi Máté koreográfus és rendező rendezésében a fizikai színház és a hagyományos színjátszás egymást ösztönzően találkozik. A kétfajta játékmód egyensúlya egy harmadikat hoz létre: a játéktérben a szavak és mozdulatok, érintések egymást kísérik, együttesen értelmezendőek, a hangulatot a mozdulatlanságtól az akrobatikáig eljutó mozgás egyszerre kelti és fejezi ki. A textus dinamikája is mozgatja a színészek testét, a létrejött mozdulat a soron következő szöveget indítja.  Összetett színházi élmény és várakozáson felüli egységet mutat. A lassú mozgású epizódok, a trapéz alakú  játéktér körüljárása (Lisbeth elutazása és visszatérése) egyszerre mutatja az idő múlását, a várakozást, a történés keretét és a szereplők lelkiállapotát, miközben a hibátlan illeszkedés miatt nem gátja a színpadon folyó dialógus megértésének, a jelenet befogadásának. A városok feldúlásának harci tömegjelenete mozgás-lánccá fűzött cselekvésekből áll, melyek záró pontján képként jelenik meg az adott szereplő halála. Amíg a következő cselekvéssort nézzük, bármikor rátekinthetünk az előző képre is.

Nagy Zsolt alakítja a címszereplőt. Fizikuma, színészi alkata, aktuális művészi állapota okán képes megmutatni a tartásos-csökönyös, végletes figura teljes bejárt útját. Gyors váltások, erőt mutató mozdulatlanság, takarékos mimika, kompromisszum nélküli, erőteljes fizikai jelenlét, fegyelem jellemzi alakítását. Emlékezetes jelenet, amikor ügyéhez két tanút keres egy idegen városban. Könyörögve a nézőtér felé fordulva kéri, adjuk nevünket. Az első megszólalóig eltelik vagy tíz, végtelennek tűnő másodperc, eközben arcán a kétségbeesés, elszánás, félelem nehezen felejthető árnyalatai mind megjelennek.

Lisbethet, Kohlhaas feleségét Pető Kata játssza. Sulyok Mária, Mezei Mária tartása, játékuk sokszínűsége, figuráik magánya idéződött fel színrelépésével. Pető Kata alakításában Lisbeth áldozatos feleség, okos, kemény asszony. Pető az egyenlő partner szerepét úgy alakítja, hogy megértjük Kohlhaas veszteségének nagyságát. Bach Kata játssza Clarát, Kohlhaasék leányát, és Antóniát a Tronkai-rokon apácafőnöknőt. Clara gyermek még, az összedőlő világban csak pillanatok jutnak neki a család boldogságából és apja szeretetéből. Túlélőként is áldozat, ezt a színésznő akkurátusan játssza el. Pető Kata és Bach Kata játssza szöveg nélkül, fizikai színházi tökéletességgel a két fekete lovat. Betörésük, nevelésük, kiteljesedésük, erőszakos megtörettetésük eltáncolása és a női sorssal való rokonság aprólékos és finom megjelenítése kiválóan sikerült.

Az eredeti Kleist szövegben nem lelhető fel a színen elhangzó „országgyűlési mulatságok” kifejezés. A Tronkai-klán (Horkay Barnabás - Hans, Pallag Márton - Pityi, Fehér László-Palkó) folyamatos és mélyen cinikus hatalmi kavarásának meghatározására viszont pontos kitétel. A befelé marakodó osztozkodásként, kifelé nyegle hitványságként ábrázolt időtlen politikusi magatartás mindnyájunk számára aha-élményt okoz.

Király Attila Luther-figurája kompakt alakítás. Luther sérthetetlen értékrendje, hibátlan elemzése, hitén alapuló béke-keresése az egyetlen olyan erő a darabban, melynek kapcsán azt érezzük, hogy lehetséges a tisztességes élet, egyensúly jogban-igazságban itt a földön. Mintha megadható lenne a császárnak, ami a császáré és istennek, ami az istené. Jankovics Péter (Várnagy, Kallheim, Szomszéd) és Kárpáti Pál (Nagelschmidt, Fejedelem, Sorompóőr) játéka kidolgozott epizódokkal gazdagítja az előadást.

Az előadás végén készültem, hogy nemcsak az áldozat, hanem a gyilkos ártatlanságára is adjam szavazatomat. Nem kérdezték, csak bemondták a korábbi eredményt. Ha a szavazásnak bármi értelme lenne, betiltanák.

 

Megjelent: 222 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Istenítélet Az Isten pénze »