Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella

(Metropolitan Opera – Lehár Ferenc: A víg özvegy – 2015. január 17-én bemutatott előadás felvételének közvetítése)

Metropolitan Víg özvegye egy tökéletesen színpadra állított, igényes produkció, bár nem „emelt el” sehova. Renée Fleming nem Glavari Hanna, Susan Stroman rendező kézjegye erősen Broadway style, de ha Nathan Gunn lenne a bonviván a Nagymező utcában, lehet, minden héten ott lennék. Volt valami megkapó báj abban, ahogy 2015-ben a MET színpadán mintha kiérdemesült NER-lovagok és derék (házi)asszonyaik tipegtek volna. Elvégre évek óta úgy viselkedik ez az ország, mintha még a Monarchia állna, újra van „kikötő” az Adrián, noha a kassza alapvetően üres. Minden nagyon Pontevedro.  

(Pécsi Harmadik Színház – Spiró György: Szappanopera – 1999. december, felvételről) 

Egy estén kergeti egymást Andrew Lloyd Webber Fantomja, az Londoni Nemzeti Színház Kincses szigete, a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradatig előadása és akkor még a szombathelyiek Titus Andronicus-áról nem is szóltam. Zene, akciók, tragédia, komédia, jó színészek és előadások, dübörgő színpadok a fotel elé jönnek. Lassan már-már unalmas. Aztán hirtelen feltűnik egy 21 éves előadás, ami „csak” szövegcentrikus. Fekete-fehér, egyetlen vasajtó a díszlet, mégis az a színházi élmény, ami behúz, elragad, arcul csap. A Pécsi Harmadik Színház most nyitott YouTube csatornája első darabja. 

Az úrhatnám polgár óta furdal a kíváncsiság, vajon mivel veszi rá színészét, hogy három órán át fél lábon álljon a színpad szélén, némán. Megkaptam a választ. Sardar Tagirovsky az a típusú ember, akinek ehhez – majdnem – elég egy szelíd mosoly. Sanszos, hogy vele bármely színházi társulat azonnal együtt tud lélegezni. 

(National Theatre London és a Bristol Old Vic közös produkciója - Charlotte Brontë: Jane Eyre - 2020. április 12-én, felvételről)

Sally Cookson halál biztosan az angolok Székely Krisztája. Bátran „adaptál” és van muníciója a klasszikusok újraépítéséhez, romantikus, de egyben feminista Jane Eyre-t vitt színpadra. Az előadás középpontjában egy sokszorosan hátrányos helyzetben lévő fiatal nő áll, aki mindent nélkülöz: emberi kapcsolatokat, szeretetet, anyagi javakat, megfelelő oktatást. Mégis azt vágják a fejéhez minden nap, legyen hálás, hogy még nem halt éhen. Ez a Jane nem kér kedvességet, adományt, szánalmat. Ő csak lehetőséget akar, lerúgni az egyenlőtlenséget és az igazságtalanságot, és a befektetett munkája elismeréseként kis tiszteletet, talán egy csipetnyi szeretetet is.

(National Theatre London - Richard Bean: One man, two Guvnors - 2020. április 7-én, felvételről)

Volt nekem az előadáshoz több előtanulmányom. Az OPI-nál az Egy fenékkel két lovat címen ugyanez, úgy jó négy éve. A londoni produkciót egy igazi stand up komikus, James Corden repíti a hátán, és minden szereplőnek abszolút fekszik az angolszász verbális és fizikai humor. Nicholas Hytner megmutatja - a Szentivánéji álom színpadra vitelénél általam korábban már felfedezett - rendhagyó, fanyar színpadi világát, kiváló ritmus-és stílusérzékét. A rendező jócskán elszakad a valóságtól, így a nézőt is könnyedén kirántja a megszokott színházi formákból. A jelenlegi szorongó időben majdnem menekülési út az ő színpadi fantáziája.   

(Miskolci Nemzeti Színház – Thornton Wilder/Jerry Herman: Hello, Dolly! – 2020. április 10., felvételről)

Nem is történhetett volna jobban, hogy egy előadásban valóra vált Horace Vandergelder álma. Gáspár Tibor, alias „félmilliomos” tápszerkereskedő egy estén – kivételesen - két Dollyval zsörtölődhetett a színpadon. Hála a technikának, az első részben Seres Ildikó, a másodikban Nádasy Erika élte, énekelte Dolly Gallagher Levi szerepét. Szőcs Artúr rendező - a musicaljátszás minden aranyszabályát betartva – nem adott hamis illúziókat, ellenben egy szerethető, könnyed, ízléssel cukormázas előadást, a legjobbat kihozva a miskolci társulatból. 

Szorgalmasan megvettem a Radnóti és a Katona színházi eladásainak DVD-felvételeit, hogy majd egyszer, ha nagyon sok időm lesz, megnézem őket szép sorban. És eljött az egyszer. Az első darab Gogol Háztűznézője volt, a Radnóti előadása 1994-ből Valló Péter rendezésében.

szombat, 21 március 2020 15:30

Egy pohár sör – Grabowski 80!

Sinkó László az én antipatikus, mégis imádom színészem. Nem emlékszem olyan megszólalására, amiben ne lett volna sértődöttség, düh és csipetnyi gőg. Ezért az antipátia. Nem értettem, miért nem képes letenni a terhet, hogy Sinkovits Imre „kisöccse”, és a főiskola után még húsz évet kellett ülnie „takarásban”, mielőtt – másokkal együtt - színháztörténetet írt 1982-ben A manóban.

Olyan hosszan bírtam, hogy ne legyen véleményem a hetek óta burjánzó, és mindennap egy újabb könnyes-haragos coming out-tal bővülő Eszenyi-sagaban. Napról-napra új sztori, ami megerősíti, hogy a Vígszínház igazgatónője „személyes tapasztalatom és/vagy elszenvedett sérelmem” alapján úgy működik, akár Godzilla, ha felpiszkálják. Nem ebben az évadban, már egy évtizede. Aztán megszólalt Eszenyi, beütött a pandémia, és van idő erről-arról elmélkedni.

szombat, 14 március 2020 19:54

"COVIN-19" - egy világ színház nélkül

Az emberek vágyai nagyon szerények
 és nagyon szerénytelenek lehetnek egyszerre.
Mert ha valakinek az a vágya, hogy életben maradjon,
ezt nem nevezhetjük szerénytelennek –
föltéve, ha nem egy világégés közepette kívánja ezt.
(Ancsel Éva)




Oldalunk mottója Vári Éva színésznő gondolata: „Én tudom, hogy nem lesz olcsóbb a kenyér, és a világon semmi nem történik, ha egy színházi bemutató van, de enélkül azért az embereknek nem lehet élni, hogy bemenjenek egy színházba, egy hangversenyterembe vagy az operába, mert ez az élet minőségét javítja.”

Nyilvánvalóan igaznak és magunkénak éreztük szavait már évekkel ezelőtt is, ezért választottuk mottónknak, mégis elemi erővel fejbe vágott, milyen igaz bölcselet ez. Most, hogy nem mehetünk be.

1. oldal / 28