Szeretem a meghökkentő, kicsit abszurd színházi estéket. Szikszai Rémusz által színpadra írt, dramatizált és rendezett I. Erzsébet pedig abszolút ilyen.
A bevezető utáni nyitókép megalapozza az egész estét. Négy, a középkori Európa sorsát meghatározó koronás fő. Négy férfi áll a színpadon, közülük hárman női ruhában, Fodor Tamás, mint I. Erzsébet, Bercsényi Péter, mint Stuart Mária és Kaszás Gergő Medici Katalinként. (Ez nem is annyira meghökkentő, hiszen a tudorkori színházban nők nem játszottak a színházban.) Az egyedüli férfi II. Fülöp, akit Tóth József személyesített meg. Na itt még csak meghökkentem. A vicc az, hogy az este végére Fodor Tamást, szakállal, kicsit megritkult hajjal abszolút hiteles I. Erzsébetnek fogadtam el. Félek tőle, én már I. Erzsébetet csak így látom. Szilárdan hittem, hogy Stohl Andrásnál nem lehet illúziókeltőbb nő a színpadon, de tévedtem. Fodor Tamás "erzsébetebb" és talán lágyabban nőies volt a szűzkirálynőnél. A színész által megmutatott uralkodói tépelődések, Anglia és részben Európa sorsa fölötti királyi döntéshozatal mechanizmusa, az emberi, női (!) gyengeségek megmutatása élményszámba ment és 100 %-ig hiteles volt.
Aki ismeri Fodor Tamást, el tudja képzelni, hogy a képen látott szerkóban hogyan szólt ez a párbeszéd általa: "Erzsébet: Megkaptam a főszerepet, Burghley, és isten az atyám, meg is tartom. Nagyban kell gondolkodni, Burghley, nagyban. Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk, úgy kell tekinteni rá, mint egy nagy egészre. Nagyban látni és rendszerben gondolkodni. Egy új rendszerben. Mindent megváltoztatunk, mindent felforgatunk és míg a többiek zavartan pislognak tehetetlenségükben, kedvünkre teremtünk új világot. Anglia trónja önmagában lepkefing. A világ szemétdomb, Burghley, és Anglia lesz a kakas rajta. Én leszek a kakas, aki kedve szerint búbolja meg a világot. Burghley: De Madame, bátorkodom megjegyezni, Ön nő. Erzsébet: Leszarom, Burghley! Kíméljen meg a földhözragadt ostoba megjegyzéseitől."
A színmű színház a színházban, színészek próbálnak, egy komédiát, az uralkodása csúcsán lévő I. Erzsébetről. A darab kezdetén Anglia egyenesen tör az élre, Európa nagyhatalmi vezető posztjára. A vég, hogy már I. Jakab, a skótok lefejezett királynőjének fia ül Anglia trónján,a színészeknek pedig coki. Már Erzsébet is üldözte őket, de Jakab a föld színéről is eltörli a komédiásokat, gályarabság vár rájuk.
A darab egyszerűen, de a történelmi tények alapján mutatja be az angol-francia-spanyol viszályt a XV. és XVI. század fordulóján, a Nagy Armada bukását, Anglia felemelkedését, Medici Katalin szerepét a Szent Bertalan éjszakaként elhíresült mészárlásban, a katolikus-portestáns ellentétet. Viccesen, tele geggel, mégis tragikusan, emberi sorsokon, hatalmi harcokon, s a végtelen emberi ostobaságon keresztül. Anglia azért válhatott Európa büszke oroszlánjává, mert egy olyan uralkodó (nő!!) állt az élén, aki kis gondolkodás után képes volt magáévá tenni az eszmét, hogy a Föld forog a Nap körül és nem fordítva. Igaz, abból a felismerésből, hogy csak az a lényeg, ő hol áll a Földön, nem pedig az, hogy a Föld hova pozicionálja magát a Naprendszeren belül. Ráadásként pontosan tudta már akkor, hogy money makes the world go round.
A színpadra alkalmazás kicsit commedia dell'arte jellegű. Az előadás keretét Nagypál Gábor és Bodor Johanna vásári mulatsághoz, boszorkánytánchoz hasonlatos előadása nyitja, zárja, s előadás közben is verbálisan, vagy csak mozgással narrálják a cselekményt. Szép lezárása az estének, amikor Nagypál Gábor Prospero szavaival búcsúzik a közönségtől. A színész külön kis műremeke a holland zsidó bankár megjelenítése, aki egymás után ebrudalja ki háborúhoz kölcsönért folyamodó koronás főket, kivéve Erzsébetet, akivel a bankfiók nyitások és bankadó kapcsán rögtön megtalálják a közös hangot.
Bercsényi Péter és Kaszás Gergő is - ahogy többi játszótársuk - többes szerepben álltak a színen. Bercsényi volt Stuart Mária, Tilly Bloom, aki a királynő szennyesét mossa, illetve a spanyol király főinkvizítora. Kis gyöngyszemek, a bakó előtt talán a Stabat Mater eléneklése, átszellemült gyönyörű nőként, Tillyként vérbő kocsmai dalocska ellejtése, inkvizítorként - az egyház nevében - II. Fülöp és a spanyol birodalom szakadékba taszítása. (Még arra is volt figyelme a színésznek, hogy vérvörös körmöket fessen Máriának.) Kaszás Gergő elementáris cselszövő volt Medici Katalinként, olyan olaszos rafinériával és franciás eleganciával, amit a megszemélyesített történelmi személyiség is elirigyelhetne, ahogy valószínűleg Sir Francis Bacon is szerette volna magáénak a megmutatott diplomácia pragmatizmust és hidegvért. Tóth József II. Fülöpként, angol lordkancellárként, hóhérként volt színen. A korabeli festmények alapján a spanyol uralkodó tökéletes mása volt, s remekbe szabott volt a pillanat, ahogy vakságig buzgó katolikus hite elveszejti a spanyol birodalmat. A színészcsapat többi tagja is kiválót nyújtott az estén, sok-sok kis epizódban, párbeszédben: Keresztény Tamás, Király Attila, Herczeg Tamás, Tamási Zoltán.
Varga Járó Ilona díszlete egy harmonikaszerűen nyitható fakeretes spanyolfalból és egy asztallapra szegezett vaskádból állt. Minden szín megjelenítésére tökéletes volt. Kiss Julcsi jelmezei az előadás helyéhez, díszlethez képest meglepően gazdagok voltak, nagyban segítették a színészek munkáját. Az tény, hogy Bercsényi Péter dalbetétjein kívül, Kovács András Ferenc dalszövegei nem érvényesültek, nem lehetett érteni őket, pedig lehet briliánsak voltak.
Mind poénjaiban, mind szövegében nagyon sok mai aktualitás van a darabban, vélelmezem, hogy ez alakul előadásról előadásra, hiszen 2013 óta nagyot fordult mindennapi közbeszédünk. Ami akkor poén volt, ma már nem biztos, sőt már nem tudunk jóízűen nevetni azon, ami poénból vérvalóság lett.
Visszatérve a kiinduláshoz, kétségbeejtő, hogy a hatalom és művészet viszonya négyszáz év alatt mit sem változott. Ahogy I. Erzsébet a londoni dokkokból kivágta a színészeket, úgy a magyar kulturális fenntartó intézmény is a belvárosból a Budapesti Kamaraszínházat. Mit tettünk, teszünk mi nézők? Óh, még véletlenül sem a szánkat nyitjuk ki. Megyünk a "legelőre" a színészek után, magunkon röhögni.
Az előadás komplex, élményt adó és tökéletes esti kikapcsolódás. Benne van minden, ami miatt szerethetünk színházba járni. Színészi kvalitás, eszmei mondanivaló, könnyes kacagás.
(Fotó: Szigetváry Zsolt)
