Iza színházban járt - Földrengés Londonban
csütörtök, 26 május 2016 12:25

Földrengés Londonban

Értékelés:
(28 szavazat)

Ius murmurandi a Vígszínházért !

(Vígszínház - Mike Bartlett: Földrengés Londonban - 2016. május 23.-i előadás)

A második évadot zárom - hatodik éve hűséges Víg-bérletesként -, amikor nem értem, hogy mit is akar nekem ez a színház üzenni. Ebben az évadban Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem, Schiller: Haramiák és most a Földrengés Londonban, amikor szünetben kiürült körülöttem a nézőtér. A nézők "szavaznak", s nem azért mennek el, mert vén hülyék, akik nem értik az új színházi formákat, hanem azért, mert valóban nem érdemes feláldozni tovább az estét. Ami a színpadon folyik, abból már tuti nem lehet semmi átütő.  

Már a műsorpolitikát sem értem, pedig àltalàban èrtő színházi néző vagyok. Összevetve a bemutatókat a színművész gárdával (még a "szputnyikosok" leszerződtetésének dacára is), hihetetlen mivel próbálkozik a színház. Semmi nem indokolja a Víg színészeivel az elmúlt két évad darabválasztását, még akkor sem, ha Alföldi Julius Ceasarja, vagy Mohácsi János III. Istenítélete azért menti valamelyest a menthetetlent. Kétkedve néztem a jövő évadot is. Annak örülök, hogy Kovács D. Dániel és Szikszai Rémusz is rendez a színházban, na de Don Juan, Szentivánéji álom? Tegnap este, a Földrengés Londonban című előadást nézve, véglegesen megállapítottam magamban, hogy a 120 éves színház valamiért megfeneklett. 

Mike Bartlett vitathatatlanul tehetséges színházrendező és darabszerző. A művészt 2015-ben, 34 évesen BAFTA-ra jelölték, már Olivier-díjas (ez az angol Tony-díj). A 2010-es Földrengés Londonban azonban korántsem a legjobb munkája, s nem véletlen, hogy a 2010-es bemutató alkalmával - noha az a londoni National Theatreben volt  - csak a díszlettervezőt jelölték díjra a színházi évad megmérettetésekor.

A színmű komoly témát, a klímaváltozás visszafordíthatatlan hatásait tárja elénk, Londonból nézve. A mottó "veszélyben a  Föld, fogjunk össze". A mondanivaló veszettül aktuális. A klímaváltozás következtében több százmillióval nőt az allergiások száma a Földön, fajok tűnnek el, vagy megváltozik viselkedésük, Grönland zöldre váltott, az Arktisz vizei eltűnnek, gyakoribb a földcsuszamlás és az erdőtűz. Így nem a darab apropójával van a baj, hanem a megvalósítással. Gyenge maga a színdarab is és a színrevitele sem sikeredett parádésra, még a technikai tűzijátékkal sem.

A színházi műsorlap szerint az előadás "látványos és formabontó megoldásokkal varázsolja el a nézőket, akik egy igazi 21. századi történetet láthatnak 21. századi nyelven elmesélve." Hát egy frászt. A kivetítő használata nem formabontó, még akkor sem ha három van belőle, ahogy a helyszínek díszlet helyetti videóbejátszása és a színpad süllyesztése, vagy emelése sem. Őszintén remélem, hogy Kris Kross Jump-ja, vagy Pharell Williams Freedom című száma sem a 21. század legnagyobb zenei büszkeségei.

Anvar Gumarov díszlete illet a világvégéhez. Már semmi kézzelfogható, csak kivetítőn majd minden, még a kandalló tüze is, felváltva az éhhalál szélén álló, csontsovány jegesmedvével. És persze a London Eye, a Covent Garden, a Temze part, a City, talán a Gherkin is. Pusztai Judit jelmezei végül is a rendben voltak. A teljesen szétesett, szülés előtt álló szereplő hálóingben, gyapjúzokniban és pomponos kötött sapkában bolyong végig a színen, míg a bulizós lány ruháján az életnagyságú Mona Lisa mosolyog, a miniszter asszony meg decens üzleti kiskosztümben.

A "Föld 10 parancsolata", amit a színházban osztogattak, mosolyra fakasztó. Tényleg az mentené meg a Földet, ha van nálam mindig bevásárlószatyor, okosan vezetek, ecettel tisztítok, használt ruhát veszek csak és szalvéta helyett ételesdobozt használok? Ez fogja felvenni a versenyt az esőerdők kegyetlen irtásával, az eszméletlen mennyiségű szén-dioxid kibocsátással, a termőföldek, vizek ipari méretű mérgezésével? Még akkor sem, ha a több száz millióan, vagy akár két milliárdan csinálnánk, következetesen. Különös figyelemmel a darab egyik első mondatára, miszerint 7 milliárd ember él a Földön, de csak 1 milliárdot tud eltartani. Akkor miről beszélünk?

Innen persze már érthető volt, hogy a lehetséges kiút, szülés előtt a Temzébe ugrani, megakadályozva a további túlnépesedést, ahogy ezt a darabban láttuk. Nem beszélve önpusztító létről, ahol a 12 éves gyerek már cigarettázik (színpadon a gyerekszereplő, még ha elektromos cigivel is), whiskyzik, a terhes anya úgyszintén szív, kávézik észnélkül és még tequilázik is.

A műben három lánytestvér pár napjába, ezen keresztül életükbe nyerünk bepillantást, előre-és visszaugorva az időben 1965 és 2525 között. Sarah-Freya-Jasmine, Járó Zsuzsa, Bata Éva és Szilágyi Csenge. Sarah cinikus és pragmatikus, környezetvédelmi miniszter, Freya siketeket oktató, depressziós, önpusztító  tanár, szülés előtt, míg Jasmine az örök egyetemista, aki drogozik és szexszel, s gőze nincs mit akar az élettől. Nem mintha két nővérének lenne. Apjuk, a hajdan nagy reményekkel induló tudós, aki tehetségét, tudását, személyi hitelét eladta, Robert Crannock (Lukács Sándor). Crannock még gyerekkorukban elhagyta lányait felesége korai halála után, akikért előbb feladta önmagát. Sarah, a legnagyobb próbálta két húgának a család illúzióját megadni, felnevelni őket, nemhogy csonka, de működésképtelen családi formációban. Crannock vezekelésként valahol a skót felföldön természetes fészkelőhelyüket elhagyó madarak pusztulásán kesereg, hirdetve a világvégét és szekálja házvezetőnőjét, Mrs Andrewst (Kútvölgyi Erzsébet), vagy az őt?

Hogy dramaturgiailag a cselekményt lehessen görgetni, kellett még pár szereplő. A kiégett, állásából kirúgott Colin (Hajdúk Károly), aki Sarah férje. A kegyetlen karvalytőke üzletemberei, Lengyel Tamás és Gados Béla, a majdnem jó ember Steve, Freya férje, aki kispapa akar lenni, és a szinte greenpeace-es Tom, Király Dániel. Meg persze számos epizodista. A darab legalább 10 szín között mozog váltakozva, párperces epizódokból összerakva a történést. A formáját tekintve - a szerzője szerint  - "kabaré féleség a világvégéről", így zenés/táncos mű. A színpadi feldolgozásban rekordszámú segítő, alkotótárs (video designer, operatőr, szcenikus, hangszerelő, koreográfus, világítástervező, stb.) vett részt, majd két tucat, hogy ez a színpadi vízió megvalósuljon. Kár, hogy a hatalmas kivetítőkön még a szereplők hangját és szájmozgását sem sikerült összhangba hozni, az az egész előadás alatt el volt csúszva.

A zenei részt tekintve vitathatatlan, hogy a legjobb Sztevanovity Dusán magyar szövegei voltak.

Lévén, hogy az emberiség komoly vesztésre áll a klímaváltozás megfékezésében, a darab kicsengése sem lehetett pozitív. Az mindenesetre meglepő, hogy a feloldás bibliai megoldás. Freya mégis életben maradt csecsemője, Emily 16 évesen elindul London belvárosába mezítláb, hogy Simeon, vagy Jónás mintájára prédikáljon a változás szükségességéről a tömegeknek. Végül is quasi szentként megmenti a világot, ahogy azt egy 2525-ből előlépő földi leszármazó elmondja a darab végén. 

Vagyis az emberiség, a bolygó jelenleg halálra ítélt, a misztikum, a csoda segíthet. Egy próféta, aki felnyitja a szemünket és egy csapásra megjavulunk, ami hipp-hopp megállítja majd a globális felmelegedést. 

A Feryát játszó Bata Éva derekasan küzd, de hát csodát tenni nem tud. Karaktere, az irracionális, öngyilkos és majdnem gyerekgyilkos, megzakkant leendő anya szerepe nem igen van megírva. A nővért alakító Járó Zsuzsának és húgot játszó Szilágyi Csengének egy kicsivel több szerencséje volt, színpadi figurájuk vezérmotívumai, cselekvései valósabbra, értelmezhetőbbre sikerült, amit ki is aknázott a két színésznő. A meghasonlott apa szerepében Lukács Sándor gyilkos módon cinikus és kellőképpen undok figura volt, lehet szerencsések voltak lányai, hogy nem ő nevelte fel őket.

Kútvölgyi Erzsébet skót házvezetőnőként egyedi karaktert vitt színre, pár mondatos megszólalása is emlékezetes, jó volt őt színpadon látni. Másik szerepével, a majd öt évszázaddal későbbi humanoid karakterrel azonban mit is kezdhetett? A még színésznők között is kivételesen szép hanghordozással elmondta, amit a szerző e szereplő szájába adott, de érezhetően maga sem értette, hogy miért.  

A férjek szerepében - a darabhoz képest - Wunderlich József  és Hajduk Károly tisztességgel teljesített, az előbbi a világvége előtt is a túlélés, a jövő idealistája, az utóbbi, mint megalázottságból önmagára találó férj, aki egyszer csak rájön érdemes felegyenesedni. Király Dániel befolyással üzérkedő üzletemberként és jegesmedveként jó volt. (Csak nem A Bajnokból Kolja medve parafrázisát láttuk?) Jasmine és Sarah "zsarolója"-ként elég tétován kóválygott, a megint csak értelmetlenre írt szerepben.

Két, többes szerepben fellépő epizodista üdítő volt. Gilicze Márta a lányok anyjaként, Grace-ként és Jump betétdal front táncos/énekeseként. Neki elhittem, hogy a túlélésért ugrál vadul. Kopek Janka, mint a Liberty Áruház arca mai volt és a megtestesült élő advertising. 

Attól, hogy a színészek helytálltak, vagy erősen próbáltak, még fájóan érdektelen volt a darab, az előadás, a sok technikai hűhó ellenére. Kár érte, mert jó lett volna, ha a "mentsük meg a Földet" üzenet értelmesen és hathatósan eljuthatott volna a nézőkhöz. Ez persze nem csak az előadás, hanem inkább a kidolgozatlan, szinte alapötletszerű darab rovására írandó. 

A művet Eszenyi Enikő állította színpadra, rendezte. Hasonló lett, mint a Lumpáciusz és Vagabundusz. Mát ott is felvonultatásra került ez a "21. századi" kivetítős technika, mint új színházi formanyelv, de ott is végig csúszásban volt a kép és a hang, ha jól emlékszem. Az előadás meg sem közelíti korábbi munkáit jellemző feszült drámaiságot, vagy éppen könnyed szellemességet. Például Az ünnepet, az Augusztust Oklahomábant, A lónak négy lába van, mégis megbotlik, vagy a Sok hűhó semmiért-tet. Egyszerűen nem képes a produktum hatni, se nem túl rossz, se nem túl jó hozzá. Valahogy semmilyen, ha ez az előadás nem jött volna létre, az ég egy adta világon nem vesztettünk volna semmit.  

Remélem innen már csak felfelé van. Unom már, hogy a Vígben az utóbbi két évben nagyobb élmény az alagsorban - az általam színpadon soha nem látott - "nagyok" kinagyított fotóinak nézése (Várkonyi, Bulla, Somogyvári, Latinovits, Sulyok).

A magam részéről annyit tudtam hozzátenni a megújuláshoz, hogy meghosszabbítottuk a bérleteket. Remélem, nem bánom meg.

(Fotó: Dömölky Dániel)

Megjelent: 2628 alkalommal