Iza színházban járt - A velencei kalmár
hétfő, 21 március 2016 15:58

A velencei kalmár

Értékelés:
(24 szavazat)

Portia diadala

(Pesti Színház - Shakespeare: A velencei kalmár - 2016. március 21.-i előadás)

2003 óta várom, hogy Valló Péter "visszatérjen", s újra megajándékozzon egy olyan előadással,  amire évek múltán is jó érzéssel gondolok vissza. A velencei kalmárhoz hozzányúlni kell némi bátorság. Aki ezt teszi, annak szembe kell néznie az antiszemitizmus és az antifeminizmus kérdésével. Valló Péter megtette, ami kisült belőle, egy emlékezetes színházi este.

 

Pár héttel ezelőtt, a Testőrt látván a Pesti Színházban elgondolkodtam, vajon mit fog kezdeni Valló Péter és Kern András a Velencei kalmárral ? Aztán ezen az estén kiderült, hogy Kern Andrást Az élet mint olyan óta nem láttam művészileg ilyen eltökéltnek, egyetlen szerepében sem. (A darab bemutatója lassan 10 éve volt.) Valló Péter pedig a 2004-es III. Richard óta nem tudott meggyőzni, hogy valós kedvvel nyúl egy darabhoz. (Persze, ettől ő még jól aludt és tette a dolgát szorgalmasan.) 

Az este érdekes felütéssel kezdődött, amikor egy aliien nation velencei karnevál részt vevői masíroztak át a színen. Egészen a darab végéig nem sikerült rájönnöm, Benedek Mari jelmeztervező miért gondolta úgy, hogy a Star-Trek sorozat galaktikus élőlényeit kell maszkként felvonultatni. Esküszöm, egy chardassiai és egy fél-klingon maszk suhant át a színpadon a kezdő jelentben. Aztán a darab vége felé, a hatalmasra nagyított, s mindent bevilágító Hold valahogy helyre tette az immáron karneválról levonuló figurákat.

Az előadásban a "régi Vígszínházat" egyedül Kern András képviselte, hiszen rajta kívül leginkább a színház ifjú színészei, s a középgeneráció egy-két tagja volt a színpadon. Ez a tény meg is adta Shylok figurájának a teljes elkülönülést Velencétől, a velenceiektől, a kereskedőtársaktól, a világtól. Kern András uzsorása mindenki mással szemben állt a színen, Shylokja nem akart sehova és senkihez tartozni, még leánya, Jessica sem volt egyetlen kincse, csak éppen a házában élt. Shylok ezen az estén nem volt ördögien gonosz, de szánandó sem, csak egy furcsa módon méltósággal  bíró uzsorás, aki rajta vesztett, de nagyon. Követelése, egy másik emberből kivágandó egy font húsra a szívtájáról, nem bosszúból, nem sértett gőgből fakadt, holott lett volna rá oka, csak üzleti tranzakció volt, mert a "szerződés be lesz tartva". Amikor Velence, a dózse "törvényt ült" az uzsorás keresetére és igazságot szolgáltatott, az uzsorás nem csak pert, de mindenét elvesztette. Pedig abszolút nyerőre állt a per kezdetén. Mégsem volt katarzis, csak olyan sokat akart a szarka, de nem bírta a farka érzés. Senkit nem rendített meg, még magát Shylokot sem, hogy a hitét, önmagát kellett feladnia azért  a jövendő életért, ami egy hithű zsidónak már nem érhet semmit. Rutinos üzletemberként tette a dolgát, sorba írt alá minden papírt, ami megfosztotta addigi életétől. Shylokot sem gyűlölni, sem megvetni, sem sajnálni nem lehetett, még annak ellenére sem, hogy ugyanúgy vérzett, mint a nem zsidók. Kern András által éltre keltett figurának nem volt mély hite, erkölcsi fölénye, csak a haszonba vetett akarata. Azonban valahogy mégis a zsidó volt a legelegánsabb ezen az estén. A színész nagyon jó érzékkel megmaradt - visszatérve a Star-Trekhez - egy pragmatikus ferengi figurájánál, akinek egy bibliája van, a Vagyongyűjtés Szabálya. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy Shylok nagy monológja, "Hát  a zsidónak nincs szeme ?..." ne hangzott volna megrendítően Kern András tolmácsolásában, azonban az általa színpadra vitt figura karizma nélküli volt, Shylok végig pasztellban állt a színpadon.  

Darabbéli ellenfele, a Sthol András által játszott Antonio, a jószívű velencei. A kalmár nem uzsora kamatra kölcsönzött, ezzel rontotta a vagyongyűjtés esélyét, Shylok üzletét. De Antonio dölyfös kalmár volt, többre tartotta magát másoknál, Shyloknál az uzsorásnál meg aztán különösen. Stohl játékával illeszkedett a csapatba, nem nyújtott erős alakítást. Kissé talán zavaró is volt gyors váltása letartóztatáskori összetörése, majd újból dölyfös önmagára találása között. Játéka nem adta indokát, hogy Antonionak a halál árnyékában miért csak az a fontos, hogy újra lássa barátját, Bassaniot. Ahogy a Bassaniot megformáló, Telekes Péter alakítása sem támasztotta alá az amúgy élv-és vagyonhajhász, kissé slemil személye elkötelezettségét Antonio irányába. Bassanio jó kiállású nemes volt, aki ezt tudta is magáról, s vagyona nem lévén magát árulta ki a jó élet reményében. Barátja fél fontot adott magából azért, hogy Bassanio "felöltözzön", aranytopánt húzzon, shoppingolni menjen. Egyetlen erénye csak az volt, hogy Antonio életéért feláldozta volna újdonsült - Antonio révén szerzett - arája pénzét. Nem tűnt úgy, hogy ezt mély érzelmei vezérelték volna, inkább a kivagyiság, elvégre a másét költötte, ahogy tette azt addig is.

Bassanio és az őt körülvevő "haveri banda" úgy tengett-lengett a színen, mint a mai aranyifjak, meggyőződés és igazi célok nélkül. Napjaikat élvezetiek töltötték ki. Ha belső körüket valaki megzavarta farkas falkaként zártak össze, de ha kellett egymásba is belemartak. Trendi szerkó, trendi moped, nagy arc.  Igaz másként, de olyan celeb "berkikrisztiános" volt az összes figura, Józan László, Varjú Kálmán, Csapó Attila és Orosz Ákos által megformáltan. A fiatal színészek lendületes játéka azonban életet vitt az előadásba.    

A darab női főszerepét, Portiat Bach Kata játszotta. Alakítása révén Portia életteli, igazi feminista középkori leány volt, érző és megbocsájtó szívvel. Kifejezetten élvezetes volt játéka, szépen felépített játékívvel, kiemelkedett a női szereplők sorából. Alakítása - és vélhetően Valló Péter rendezése - okán azt est hőse kétségkívül egy nő volt. Egy nő - aki nőtársi segítséggel és furfanggal - megoldotta a gordiuszi csomót az ostoba, sztereotípiák közé szorított férfiak világában. Tette ezt férfiruhában, mert azért már olyat ne lásson a világ, hogy egy nő legyen a megoldás kulcsa. 

Fesztbaum Béla játszotta a darabban az igencsak pragmatikusan gondolkodó és cselekvő a dózsét, míg Shylok barátját, Tubált Kerekes József. Az előadás legszebb pillanatai közé tartozott, amikor a zsidó barátok szinte egy szívdobbanással, néma együttműködéssel megkötik az üzletet Antonioval, illetve amikor az aggódó Tubál beszámol Shyloknak a fejleményekről, ügy állásáról. Őszintén eljátszottam a gondolattal, vajon Kerekes József milyen Shylok lenne.   

A sikeres előadáshoz kellet persze  Nádasdy Ádám friss, mai nyelven szóló fordítása, ami igencsak megkönnyítette a darabbéli gondolatok befogadását.    

Valló Péter nemcsak rendezte az előadást, de annak díszleteit is tervezte. Valló takarékosan, mégis ötletesen bánt a díszletelemekkel, kellékekkel. Velence városa lakói mintha egy nagy doboz emeletes fiókjaiban laktak volna. A díszlet a zárójelenetben töltötte be igazi funkcióját, a doboz két felső szélén panoptikumi bábuként beállítva az egyaránt összetört, vesztes Shylokot és Antoniot. A jelmeztervező Antonio bandáját David Beckham-es design-al, míg a többi férfi szereplőt konzervatív szövetöltönybe bújtatta. A színésznők jelmezei kifejezetten nőies ruhadarabok voltak, néhol kis pin-up girl-ös beütéssel.

Az előadásból határozott állásfoglalás érződött a feminizmusról, a női szerep felértékelődéséről, a férfiak metroszexualitásáról. Valló Péter rendező pedig véleményt mondott zsidóságról, antiszemitizmusról. A rendező egyértelműen aktualizálta a darabot, finoman, nem szájbarágós eszközökkel. maivá és széles körben befogadhatóvá tette Shakespeare darabját. Nem hiszem, hogy életem legjobb Velencei kalmárját láttam, de egy elegáns és gondolatébresztő Valló Péter rendezést, kellemes színházi estébe ágyazva.

(A kép a Pesti Színház próbafotója.)

Megjelent: 2057 alkalommal
Tovább a kategóriában: « A harag napja Amerikai bölény »