Iza színházban járt - Galilei élete
szerda, 23 március 2016 11:23

Galilei élete

Értékelés:
(19 szavazat)

 Mari, a boszorkány

(Nemzeti Színház - Brecht: Galilei élete - 2016. március 23.-i előadás)

Kaján belső vigyorral ültem be az előadásra, fejemben Balázs Péter, a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatából származó mondatával: "Brecht elkopik, Molnár Ferenc színháza ragyog". A mosolygásra több okom volt. Az egyik nyilvánvaló, mit szólhat vajon Balázs Péter látván, hogy a magyar színházi élet szó szerint felszentelt műhelyében elkopott Brechtet játszanak. A másik, a Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház Testőr előadásán egy jó hónappal ezelőtt, láttam a "ragyogást", igaz ez nem Molnárnak szólt, csak az adott előadásnak.     

Aztán már nem volt sem erőm, sem kedvem vigyorogni, mert utoljára Schilling Árpád rendezte Fauston kellett ennyire koncentrálnom a Katonában. Brecht Galilei élete című drámája kutya nehéz, minden szempontból. Színre vinni és nézőként befogadni egyaránt, mert nem az az érdekes, hogy mozog-e a Föld ("Eppur si muove!"), hanem az, hogy merünk és tudunk-e dönteni, amikor az megkerülhetetlen kényszer ?

Beszélhetünk mi színházunkról és ti színházatokról, ez az előadás ez egyik legkézenfekvőbb példája, hogy csak jó színház és rossz színház van, tehetséges és tehetségtelen művész. Kell-e annál pregnánsabb bizonyítéka ennek, hogy az előadás bizony egyenes folytatása a Katona József Színház Olaszliszkai és az Örkény Színház Hét szamuráj előadásának. Hiszen szemmel láthatóan ugyanaz foglalkoztatta mindhárom művészembert, rendezőt. Ráadásként Máté Gábor, Polgár Csaba, s ezen előadás rendezője, Zsótér Sándor hellyel-közel ugyanarra a következtetésre jutott, látván előadásaikat.

Brecht darabja Galileo Galilei, a kísérletező fizikus életének közel négy évtizedét fogja át, 1610 és 1636 között. A történet azzal indul, hogy az ereje  teljében lévő Galilei, gyermektanítványának, Andrea Sartinak egy almával bizonyítja, hogy a Föd forog a Nap körül. Azzal végződik, hogy a már megtört és őrizetben élő Galilei, a már tudós Andrea Sartinak átadja élete fő művét, a Discorsit, hogy kicsempészhesse a világnak. (Ebben az előadásban stílusosan, kövek alá  rejtett discen.) Közben persze elhangzanak Galilei munkásságnak tanai.

Brecht drámáját Ungár Júlia fordította, dramatizálta, érdekes szövegfordulatokkal. A pestisjárvány kapcsán az ÁNTSZ felemlítése történik, vagy Barberini bíboros szájából a "Mit baszogatja Istent?" kérdésfeltevés Galileinek. Összehasonlítva a színpadon hallottakat, Ungvári Tamás nyomtatásban megjelent fordításával, alapos húzáson esett át a szöveg, de ez szükségszerű volt. Zsótér Sándor "egy felvonás, két és félóra" koreográfiája másképpen nem működött volna. Ahogy a WSOthello című előadás esetében, Ungár Júliának itt is sikerült úgy rövidíteni, hogy Brecht művéből semmi nem tűnt el. 

Az előadás rendhagyó megoldásokra épült. Galilei szerepét nem egy színész, hanem Trill Zsolt és Törőcsik Mari együtt játszották. Trill az ereje teljében lévő, Törőcsik a megtört, halálra készülő Galileit. VIII. Orbán pápaként Trokán Anna állt színpadon. Rendhagyó volt a jelmez is. Benedek Mari zömében félmeztelenül, klottgatyában küldte színpadra a szereplőket, míg a pápát piros testhez simuló bodyban, az inkvizítort - mily képletes is Galilei kutatásaihoz képest - űrszkafanderben. A könnyű öltözetet persze indokolta a darab díszlete, koreográfiája  is. A díszlet Ambrus Mária munkája. Egy háromszintes udvarbelső volt a játéktér, amely "bemászása" fizikumot nem kínélő erőnlétet követelt a színészektől. Persze az "ifi csapat", Kiss Andrea, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk és Szép Domán egyetemi hallgatók ezt könnyen abszolválták. De Andrea Sartit és az inkvizíció vezetőjét játszó ifj. Vidnyánszky Attilának és Trokán Nórának, mint vendégeknek és a Nemzeti Színház három két művészének, Mátyássy Bencének, Kristán Attilának és Trill Zsoltnak sem okozott komoly problémát. A szintek még csak hagyján lettek volna, de miután a Kaszás Attila Teremben került sor az előadásra, liliputi szintek voltak, ahol bizony görnyedve, hanem négykézláb közlekedtek a színészek. Mozgalmas darabot vitt színre Zsótér. Az inkvizíciót piros hulahopp karikázás testesítette meg, ami szó szerint felért a játszóknak is egy inkvizícióval. A darab három szereplője, Mátyássy Bence, Nagy Balázs és Szép Domán biztosította a zenét. Szereplőtársaikkal kiegészülve, figyelemreméltó acapella kórust képeztek, ahol bizony jól megfért egymás mellett a Queen és Lady Gaga zenéje, mi több autentikusnak tűntek Brecht darabjához. 

Trokán Anna elegénsan birkozot meg többes szerepével, hol Sartiné, hol pápa, hol bíboros, hol Galilei lánya volt a színpadon. A főiskolások játékéban nem volt megilletődés, "felnőttszínészként" vettek részt a játékban. megkapó volt Kiss Andrea intonációja, biztos színpadi jelenléte. Ezen az esetén valamiért Kristán Attila, mit Vanni vasöntő epizódja fogott meg. Nem tudnám szavakba önteni miért, egyszerűen jó volt színpadon látni. Ifj Vidnyánszky Attila csapatjátékosként, fegyelmezetten tette a dolgát. Sem eddig elért zajos sikerei, sem színházbeli helyzete nem feszélyezte játékát.      

Az igazi színészi megmérettetés Trill Zsoltnak jutott. Iszonyatos mennyiségű és nehézségű szöveget kellett megtanulnia, s úgy átadnia, hogy az utat találjon a közönséghez. A színésznek ez sikerült. Szövegmondása nem volt olyan elegáns, mint a Faust I.-ben hasonló kihívást teljesítő Máté Gábornak, de olyan belső energiákat mozgósított a szerep eljátszásához, ami egyszerűen nem hagyhatta hidegen azt, aki nézte. Trill Zsolt tolmácsolásában igaz volt a magával, munkájával örökké elégedetlen - ahogy Koltai Tamás jellemezte 2002-ben, Zsótér korábbi Galilei rendezése kapcsán - a "gondolkodás hedonistája" Galilei figurája. Hiteles volt színészi játéka révén Galilei huzakodása a világi és egyházi hatalommal, szembeszegülése az inkvizícióval, ahogy végül a szentszék előtt tanai megtagadása is.  

A beteg és megviselt Galilei Törőcsik Mari volt. Tartózkodnék a nagy szavaktól, de van, amikor nem lehet. Törőcsik Mari valami olyat produkált, amit ritkán láthatunk. A színésznő maga is beteg, alig tud már mozogni, de szelleme ép, akárcsak az élete alkonyán lévő Galileié. Nem kellett játszania, nemek ide, vagy oda, ő volt Galileo Galilei. Úgy ült házi őrizete karosszékében, mint a bölcsek köve. Élénk, huncut tekintette a már mindent láttam tapasztalásától fénylett. A világgal, önmagával meghasonlott ember szavai kétségek és félelem nélkül hagyták el az ajkát, "ők győztek, nincs olyan  tudós munka, amelyet csak egyetlen ember tudna megírni [...] visszavontam, mert féltem a testi kínoktól [...] én kiszolgáltattam tudásomat a hatalomnak". Majd egy őszi mosollyal arcán, Trill Zsolt támogatásával eltipegett a végtelenbe, madárcsontú jó boszorkányként. Kétszer is elhangzott a színen a Mari, a boszorkány felkiáltás, amit derült mosollyal fogadott a színésznő. 

Jó volt látni három generáció együtt játszását a színpadon, a huszonéves ifjoncok, a middle age nemzetisek és a 80 éves színészlegenda. Egységben, egymásra figyelve. Ezen az estén Zsótér Sándornak sikerült színpadra vinnie, amiről Latinovits Zoltán írt a Ködszurkálóban, a "szeretet színházát". Az, hogy ennek a színháznak még etikai, filozófiai üzenete is volt a nézőkhöz, már csak a ráadás.

(A kép a Nemzeti Színház próbafotója.)

 

Megjelent: 1123 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Harper Regan Euripidész: Élektra »