A színpadon a nagybetűs család. A csak vetített árnyékként látható, napi 14 órát dolgozó apa, a magát feláldozó, mindennapokat leküzdő anya és a hat gyerek, akik közül Josát, az anya kedvencét, az apához hasonlóan sohasem láthatjuk a színen. A család apa és Josa miatt funkcionál, mindenki messiásként várja az érte robotoló, néha hazanéző apát és alárendel mindent a beteg Josa ápolásának.
Az író az öt gyerek, majd felnőttkarakterbe mindent belegyömöszölt, amit a rendszerváltás veszteseiről tudunk. Tomi a legnagyobb, átveszi apja szerepét, alig nő fel és családfő lesz, hogy aztán úgy élje az életét, ahogy szeretett, de mégis megvetett apja elcseszte az övét. Jogász végzettségű miniszterelnöki álmai helyett autószerelő lesz, vélhetően pénzügyileg sikeres, de boldogtalan vállalkozó. (Persze ma már tudjuk voltak szerencsésebbek Tominál, akik beváltották álmukat a TSZ és a juhakol széléről.) A cél előtt azonban szétesik, elveszít mindent, se régi, se új családja, csak a légüres tér. Doda a második, a család királylánya, aki benyel mindent a családból való kitörésért, mégis végzetesen benne ragad a mocsárban. Laci az ügyeskedő, akinek mindig csak pár tízezer hiányzik a nagy üzlethez, ami aztán milliókat hoz, csak éppen börtön lesz a munka nélküli ügyeskedés vége. Feszter a greenpeace-es ember-és bálnamentő, aki lehet az állatkerti gorillát megmenti, de saját családját képtelen. És végül Simon, a legkisebb fiú, aki egyedüliként sikeresen átlép a családon és megvalósítja önmagát és a legnagyobb, Tomi elhalt álmait is, jogász és közgazdász lesz, magasról tesz a családra.
A színműben az anya narrációján ismerhetjük meg a "kicsiemberek" meséit. Kerekes Éva könnyedén hozza a megkeseredett, majd megvilágosult családanya figuráját. Megfagyott lelkű emberként, megbánás nélkül tárja elénk női élete tragikus mozzanatait. Tudja, hogy az ég egy adta világon semmi értelme, de kötelességtudatból tolja a család szekerét, leéli életét egy férfi mellett, akitől undorodik, s akinek öt gyereket szült. A túlélésért, az utódnevelésért való küzdelem kiölt belőle minden érzést. Ami a világhoz köti, a színen nem látott hatodik gyerek, Josa, a kivonuló orosz katonától balkézről született beteg szerelemgyereke, akinek az életben tartásáért feláldozza önmagát és öt másik gyerekét.
Tomit Nagy Zsolt személyesítette meg a színpadon, superman jelmezben. Tomi, akinek álmai holtában halnak. Neki - mint oly sokaknak - túl korán jött a rendszerváltás, még gyerek, de felnőttként kell helytállnia, hogy az öt kisebb enni, tanulni tudjon, érte sohasem jött el a villamos, ami átvitte volna a holnaputánba. Követi a belekódolt mintát, házasság, gyerekek, a családfenntartás nyűge. Ráadásul duplán, régi és új családjában egyaránt. Aztán a szabadulás reménye, a middle age crazy korban. A kitörése nevetségesre és elfuseráltra sikerült, Tomi újra és véglegesen pofára esett, az élet vesztese maradt. A szerepformálás nem okozott gondot Nagy Zsoltnak, hozta elegánsan, színészi kihívások nélkül.
Dodát vendégként Tenki Réka játszotta, végig királylány jelmezben. A színésznő a család szépséges kicsi kincsének talán fanyar szépség, de ami nincs meg fizikailag, azt hozzáteszi tehetsége kisugárzása. Dodának majdnem sikerül kitörnie, mert ambiciózus, mert akar, csak éppen visszahúzza a család. Egy vérfertőző kapcsolat Lacival, ami túllendíti őket gyerekkoruk mellőzöttségén, anyjuk és apjuk szeretetének hiányán, csak éppen az abortusz meddővé teszi a lányt. A belépő azonban a budai úri körökbe, a felfelé való házasság révén az utódszülés lenne. Anélkül pária, nem kell. Doda diplomás bárpultosaként végzi az éjszakában, ami marad neki az a működésképtelen családja.
Laci a család lúzere, a kilencvenes évek magyar cowboya. Nagy száj, nagy mondások, teljesítmény és akarat nélkül. Addig stiklizik, amíg sittre jut. Ám ez sem segít rajta, képtelen szembenézni önmagával, tetteivel, annak következményeivel. Lacit Polgár Csaba alakítja. Hamlet után, ujjgyakorlat számára a szerep.
A kisebb lány, Feszter, Takács Nóra Diána. A színésznőnek is sokadik újra ez a szerepe, a duci, mellőzött, lelkében jó értelmiségi nő. Ebben a darabban nyakkendős kisdobosként, majd igazmondó, az alternatív zene bűvöletében élő quasi Teréz anyaként. Amire Feszter felnő, a megmentendő lelkek már csak "lusta faszok" számára, s hobbija, hogy a "facebookon nézze, hogyan rohad szét a világ". A színésznő erejét nem teszi próbára a karakterformálás, a Köd utánam szubrettjeként, vagy a Hét Szamuráj többes szerepében sokkal emlékezetesebb. Ez persze nem az ő hibája, tehetséggel és alázattal teszi oda magát a darabhoz, az előadás sikeréért.
És végül a mesebeli, legkisebb fiú, Simon, Patkós Márton e.h. interpretálásában. Kerekes Éva megkeseredett monológjai mellett neki jutnak a legemlékezetesebb színpadi pillanatok. Simon a "család tökéletlensége miatt lett tökéletes", "alakváltó terminátor". Ő a "jelen, akinek feladata lezárni a múltat, hogy megszülethessen a jövő". És Simon könyörtelen, bedarálja a működésképtelen családot, nem ad számukra felmentést. Egyedüliként továbblép. Erre készült egész életében, alkalmazkodott, mindenkinek azzá vált aminek látni akarták, "mimetikus pollipeptid" lett. A harmincas, negyvenes nézők újra élhették a nézőtéren saját "rendszerváltásuk" bukását, amikor Patkós Márton szavaztatott. Az Örkény Színház nézőterén heten tették fel a kezüket a színész felhívására, hogy ki van 27 év alatt, de kétsége nem lehetett a nézők zömét kivető negyveneseknek, hogy the times they are a changin, végleg mennek a lecsóba. A rendszerváltók zöme forradalom nélkül elvérezett.
A színpadon nem látott Josa teljesítette küldetését, mint az oroszok. Itt volt, rombolt, majd "kivonult" a család életéből és betöltetlen űrt hagyott maga után. Megszűnt a kohéziós erő, ami - ha kínkeservesen is -, de működtette a családot.
A darabban számos apró emlékfoszlány a közelmúltból, ami a mai harmincas, negyveneseknek sokat mond. Disznóvágás, pörzsölés, bélmosás, töltés otthon, vagy a vidéki rokonoknál. Az első mobiltelefon, ami még 1/2 kiló, az alternatív értelmiségi klubok, álmok a kinyíló világról, annak megváltásáról. Aztán a szörnyű kijózanodás. A villamos csak párakat vett fel, a többség végérvényesen a megállóban toporog, huszonöt éve.
Boros Lőrinc háromszintes lakótér díszlete és Izsák Lili jelmezei - videó-, fény-és hangeffektekkel kiegészülve - parádésan szolgálták az előadást. A tér - egy sokgyerekes család mindennapjainak papírmasé, mégis működőnek tűnő háztartási eszközei, berendezési tárgyai - ötletes volt, életszagúvá tette a játékot, míg a jelmezek tökéletesen lefedték a darabbéli karakterek legjellemzőbb vonásait. (Na jó, a második felvonás kezdetén Nagy Zsolt embernagyságú moncsicsi jelmeze azért hagyott némi kérdőjelet bennem, mondanivalóját illetően.) Kákonyi Árpád zeneszerző a Harmincéves vagyok zenéjének felhasználásával, abszolút adekvát dimenzióba helyezte a történetet.
Gáspár Ildikó rendező munkája egyenlőtlenre sikerült, Mikó Csaba darabját olvasva, többet érzünk belőle, mint ami a színpadról ezen az estén lejött. A második felvonás ütősnek szánt "dokuszínház"-a, ami során néhány jelenet erejéig a kivetítőn, közeliben láthattuk Patkós Márton fejkameráján át a színészek egyes reagálását, nem vált feltétlenül az előadás előnyére.
A darabban felmerülő témák külön-külön is betöltenének egy estét, a működésképtelen család, az elfuserált életek, az elbukott rendszerváltás. Fel-felvillan minden, de a minőségi színészi játék ellenére sem okoz katarzist. Legjobban a legkisebb gyerek generációs átlépése döbbenti meg a nézőt, azt szeretné, hogy Simon inkább "hazudjon valami szépet, hogy csak rossz álom volt, amit néztek."
(A kép Toldy Miklós felvétele.)
