Iza színházban járt - Dollár Papa Gyermekei: Csehov (Trafó)
péntek, 11 november 2016 12:13

Dollár Papa Gyermekei: Csehov (Trafó)

Értékelés:
(21 szavazat)

„A tréfa kedvéért a szart is meghallgatom” 

(Trafó – Dollár Papa Gyermekei: Csehov – 2016. november 10.-i előadás)

„Tanuld a kínt úgy nézni, mint rossz mozit!
Az is bolond, ki más bajában osztozik!”
(John Kander - Fodor Ákos: Pókasszony csókja)


Best of Csehov. Szigorúan Anton Pavlovics szerelmeseinek. Az estnek két tanulsága volt. Egy: Csehov zsenijéhez kétség nem fér, érzései, gondolatai, így írásai a szeretetről és gyűlöletről, életről és halálról igazak, így mindent kibírnak, mindig, mindenhol, minden körülmények között. Kettő: azonnal de rögtön lehetőséget Für Anikónak, hogy ne csak sűrítve, hanem isten igazából Arkagyinát, vagy Ranyevszkaját játszhasson a színpadon. Most van itt az ideje.

A Dollár Papa Gyermekei új előadása Csehov négy drámáját, a Cseresznyéskertet, a Sirályt, az Ivanovot és a Három nővért gyúrta egybe. Hét színész állt a színpadon, és dupla annyi csehovi karakter egymásba fonódva, „körbeforogva”. És a forgást szó szerint értem, a színészek ki-be/körbe-körbejártak, néha megpihenve a nézőtér soraiba, pl. Firsz a meggyaszalásról értekezve.

A színlapon az áll, az előadás szövegkönyve Kosztolányi Dezső, Makai Imre, Morcsányi Géza és Tóth Árpád fordításainak felhasználásával készült. Miután a szövegíró, dramaturg feltüntetése hiányzik, csak találgatom, hogy Ördög Tamás rendező és a társulat tagjai voltak a „kreatívok”, napjaink nyelvére zanzásítva a szöveget, a felhasználás szóra téve a hangsúlyt.  (Egy-két szófordulat zseniális, mint például a talpraesetlen, mint a csehovi hősök jellemzése, de mondjuk az aranyfaszú jelző Ivanov előtt, a sok kampósorrú zsidaja, az arabozás nekem annyira nem jött be.) Érdekes hatást adott a darabkezdésnek, hogy a színészek saját, civilnéven szólították egymást. Később az nem nagyon világos, hogy a négy ismert Csehov dráma szereplőit miért kellett „átkeresztelni”, például Trigorin miért lett Kirill? 

A csehovi hősök bármelyik darabból is szólnak, jól illeszkednek egymáshoz, egy másik darab, másik szereplőjének mondanivalójához. Ranyevszkaja Arkagyinához, a Három nővér Irinája a Sirály Másájához, Versinyin Trigorinhoz. Mindegyik egyet beszél, egyről beszél, tönkrement, már nem, vagy soha nem működő emberi kapcsolatokról, saját jeges érzéktelenségéről a másik baja iránt. És a tehetetlenség alatt, a csendben lappangó gyilkos indulatokról. (Tegnap jöttem rá, miért is szeretem Henning Mannkel könyveit, mai Csehov, a svéd és orosz lélek nem is áll olyan messze egymástól.)  

Az előadás színészei meglepetések is, meg nem is. Sárosdi Lilla, nem először játszik mintha „zsigeri prolit”, most is mellbevágó, ő volt Olga, Babakina és Lopahin. Gyomrosként hangzott tőle a Cseresznyéskert kivágása és felparcellázása előtt, hogy: „Vidéken eddig csak mi voltunk, de most megjelentek a prolik is. Most már minden tó, még a tyúkszarnyi is, körbe van épülve nyaralókkal. Már nem bír magával a sok patkány a fővárosban, építkezik, jön a telekre, ülteti a paradicsomát és zabálja. Azt tudom mondani, hogy a prolik száma, mondjuk csak egy-két év alatt is, rendkívüli méreteket fog elérni.” Jelmeze az előadás nagy dobása. Retro-turiban nem találni ilyen lila műselyem mini ruhát, cseresznyerátétekkel, már ízlésesen ízléstelen. (A jelmeztervező: Dévényi Dalma és Kiss Tibor)

A Krétakörös Terhes Sándor ideális Versinyin, jók voltak a hangsúlyai, rövidítései, „Nekem feleségem van és két lányom, stb.”, de Firszként, Medvegyenkóként is rendben volt.  

Mészáros Piroska Irina/Nyina szerepében. Alakítása csúcspontjai, az Ocsi csornije dallamára szerelmi vallomása Trigorinnak, „a vedd az életem és vidd”, vagy, amikor a legnagyobb lelki nyomor közepébe virágos rózsaszínbe belibbent, ajkán, az „én ma olyan boldog vagyok”-al. 

A társulat két alapítója, Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás pontos, szinte szenvtelen alakítást nyújtottak. Kiss-Végh a Három nővér Másáját nem annyira, de a Sirály Másáját nagyon elkapta. Nehéz úgy színpadon lerészegedni, hogy az ne legyen sok, szánalmas. Neki megvolt a pillanat. Ördög Trigorinja abszolút civil volt, szinte kint volt a darabból, akárcsak mi nézők, ezzel lett nagyon is a játékon belül.

Georgita Máté Dezső, a gumipapucsos Kosztya. Na ő, „átrendezte” a darabot. Ő volt a „csehovi puska”. A színen megjelent egy pisztoly egy pillanatra, így el is kellett sülnie. A mi Kosztyánk ebben a mozaikdarabban véghezvitte, amin sokszor elméláztam már, miért is magát lövi fejbe a fiatal író, irtaná ki nemtörődöm családját. (Nem véletlen a Mannkel-vonal!) 

Ranyevszkaja és Arkagyina szerepében, elegánsan, jelentős drámai színésznőként Für Anikó. Sok-sok helyet neki nagyszínpadon! Sűrű, valós színpadi jelenléte van. Szeme, teste, agya, hangja egyben, együtt játszik. Ki is lógott, meg nem is az előadás színész-sorából. Egyetlen felesleges, túlzó, vagy hiábavaló gesztusa, hangsúlya nem volt. Für Anikó a színpadon bármire képes, arra is, hogy 3 percbe besűrítsen négy felvonásnyi emberi életet.    
 
Dollár Papáék előadásáról Nyinával szólhatunk: „mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől.” Ez a csapat, még ha ad hoc jellegű is, érezhetően hitt abban, amit csinált. Elkapták Csehov darabjai egyik lényeget, amikor röhögni lehet szánalom nélkül az emberi lélek nyomorán.

A cím is erre rímel, Arkagyina mondja a fia darabjáról.


Megjelent: 1703 alkalommal