Iza színházban járt - Győrei Zsolt - Nagy Dániel Viktor: Nyíló combok erdein túl (Spinoza Színház)
kedd, 22 november 2016 19:03

Győrei Zsolt - Nagy Dániel Viktor: Nyíló combok erdein túl (Spinoza Színház)

Értékelés:
(27 szavazat)

Semmiből valamit….    

(Spinoza Színház – Győrei Zsolt - Nagy Dániel Viktor - Wunderlich József: Nyíló combok erdein túl - 2016. november 21.-i előadás)

Ma életünk eseményeinek 140 karakterbe kell beleférnie. Nekünk a boldog születésnapot már csak HBY. Ha valami nagyon tetszik, az csak LOL. Ha azt akarjuk hívjanak, az PCM. Ha valakit gyászolunk, az RIP. Erre jön ez a Velemi Névtelen és „a középkori fenomén nevében egy avult poétika szépségeit firtató kalandor mórikálja magát előtted, versíró ifjúságának lankadt szellemeit idézgetve […] megmosolyognád, de bizonnyal elnéznéd neki ravaszkodó merszét, és félretéve okosságodat, kedvvel forgatnád a magát-kerülgetésében is magát-keresgélő könyvét.” Igen, kétszer-háromszor kell elolvasni, hogy végre megértsük. Szómágia és szóorgia.

Győrei Zsolt irodalomtörténész, dramaturg fogta magát és kitalálta a Velemi Névtelent, az ismeretlen XVI. századi költőt. Megírta verseit, megalkotta a figurát, akinek életét fiktív levelekből ismerhetjük meg. Ehhez jött még két színész, Nagy Dániel Viktor és Wunderlich József, s zenés pódium-előadást rittyentettek, az „irodalmi anyag”-ból. (Wunderlich csak a zenei alapoknál közreműködött.) A versek a szerelemről, a mulandóságról, a csatákról szólnak, a levelesláda darabjaiból pedig megismerhetjük a költő életrajzát, barangolását Európában, a poéta lét kiszolgáltatottságát.

Dramaturgiailag remek a nyitás, egy szerelmes verssel kezdünk, amit költőnk apró kis cserékkel elküld vagy két tucat hölgynek, valamelyiknél csak bejön alapon. Az tény, hogy az előadás legkönnyebben felfogható része a pajzánság. Elhangzik ugyan nyomatékosításként egy-két testrész vaskos megnevezése, de sokkal frivolabb, amikor a szavak zsonglőrködésével a fiatal lány, mint barack, az öregedő férfi, mint racka és a beteljesülés tárgya, az alma szavak variálásával írja le költőnk az egyoldalú, s be nem teljesedő love storyt.

De sokszor van erőteljes, ritmikai váltás a versekben, életből a halálba, szerelemből a csatába siklunk. Nőbolond költőnk Kőszeg ostrománál, a várfokán is csata vicces pillanatait ragadja meg. Az este egyik legjobb verse - vélhetően - a költő két csata közötti, a halál árnyékában egy cselédtől elcsent pásztorórájának a leírása:

„Hajnalban szeretőjének neszezésére riad, ügyel, hogy fel ne keltsen, míg néhány krjacárt elcsen a kiscseléd/ Én meg, mintha hunynám, fürkészem lopván, úgy ám e kis cselét./Nem a krajcár izgat, szép keze, míg motozgat a zseb körül./Halk nesz, ijedten erre fordul, aprócska melle, hogy megkövül./ Babrálj nyugodtan, még vár három kósza dénár az asztalon, emeld el, meg ne rettenj, távozunk mind a ketten ma gazdagon./ Száncsengő cseng, hírt ad, odakün már pirkad, de idebent még őrizzük a sötétet, öleljünk, s lopjunk meg egy idegent./A pénzem rejtsd cipődbe, s még egy menetre dőljél le szép tolvajom./ Vad csókok, jámbor stiklik, nyomukban halál siklik a gyors havon.”

Persze ahhoz, hogy ezek a versek hassanak, kellett egy színész, aki hatni tudott általuk. Az, hogy Nagy Dániel Viktor tehetséges fiatal színész, nem volt ismeretlen előttem. Igaz, az Orlai Produkciós Irodánál hiába láttam 4-5 darabban is, ugyan mindig szórakoztató volt, de mindig hajszálpontosan ugyanazt a kicsit slemil figurát játszatják vele, s nincs ez másképpen más színháznál sem.

Meglepetésként ért, hogy szemmel láthatóan – ha nem is a világ megmentésén szorgoskodik minden nap - elmélyült gondolatokkal bajlódó, drámai habitussal is bíró művész. A fenti verset úgy mondta el, hogy az filmszerűen megelevenedett, s nem az alkalmi szex örömén, hanem a múló pillanaton, s az elmúlás fájdalmán volt a hangsúly. Remek ritmikai érzéke van, jól váltott mindig a versek között hidegből melegbe és vissza, s kétségtelenül van benne színészi karizma, képes vinni magával a nézőjét. Az is meggyőző volt, hogy egy szál gitárral maga szolgáltatta a zenét, kísérve éneklős rigmusait. Teljességgel uralta az estet, s az irodalmi anyagot is, bár Győrei Zsolt, a szerző olvasta fel a levelesláda kincseit, meg-megszakítva a lírát, hogy megismerhessük a Velemi Névtelen életét is.  

Megnézném Nagy Dániel Viktort egy-két fajsúlyosabb szerepben is, pl. a Harold és Maude-ban, 1-2 évig még eljátszhatná Haroldot. (Mondjuk Orlaiéknál éppen Maude is lenne.) De látom én benne Shakespeare és Moliére több figuráját is, sőt Csehov Cseresznyéskertjében, vagy Három nővérében is tudnék szerepet osztani rá. 

Ezekhez a meglóduló gondolatokhoz persze nemcsak a Velemi Névtelen története, de az előadás nyelvezete is hozzásegített. Ugyan mind a versek, mind a levelek hangzásukban régiesen hatottak, azonban ma használatos szavainkból épültek fel, nem archaikusak. Ma, amikor mindent mindenhol szlengesítenek, „maivá” tesznek nekünk a színházakban is, élmény volt olyan szöveget hallgatni, ami intellektuálisan igénybe vett, s úgy isten igazából figyelni kellett rá. Bravúros volt a színésztől a tolmácsolás, rásegített a befogadásra.

Meglepő volt az is, hogy a cím alapján nem éppen agytornára, hanem inkább a Dekameronhoz hasonlatos történtre számított a néző.

Sajnálnám, ha ennek az előadásnak nem lenne felvevőközönsége, mert ha nem is könnyen emészthető, de energiával feltöltő az est. Egy reneszánsz kacsintás, ami úgy esik, akár egy pohár jó bor egy ledolgozott nap után.

(Véner Orsolya fotója.)

Megjelent: 560 alkalommal