Iza színházban járt - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Vígszínház)
kedd, 29 november 2016 14:12

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Vígszínház)

Értékelés:
(44 szavazat)

Porfirij felügyelő esete

(Vígszínház – Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - 2016. november 28.-i előadás)

A Bűn és bűnhődés előadása után hazafele ballagva nem tudtuk megfejteni azt a kérdést, milyen észérvek szóltak a darab bemutatása mellett? Csak nagyon könnyen megfogalmazható ellenérveink voltak. A rendező az ég egy adta világon semmit nem akart közölni, ehhez egy naiv társadalomkritikai vonulat, s egy kis moralizálás, úgy szőr mentén, kevés. Azon túl, hogy személyes mondandója nem volt Michal Dočekalnak, még csak jó szerepeket sem kínált a Víg társulatának. Valami kis Robert Wilson féle színházi utánérzés az, amit adott.

Hiszem, hogy minden színházdirektornak kutyakötelessége a színháza színészeit testhez illő szerepekkel ellátni, s olyan lehetőségeket adni, hogy tehetségük – már ha van - kiteljesedhessen, kedvvel játszanak. Már az év végén látva a Víg műsortervét felszaladt a szemöldököm, az utcáról 15 perc alatt jobbat rittyentettem volna, ismerve azt a 43 művészt, aki a színházban ugrásra készen áll.

Esküszöm, ha a színháznak lenne egy Raszkolnyikovja, aki után üvöltene a szerep, már azt mondanám, ok. De nincs. Orosz Ákos remek színész és „megoldotta” a feladatot, de hát ez az életerős, kisportolt, két lábbal a földön álló színész, úgy sugározza, mint az Esthajnal csillag, hogy nem áttekinthetetlenül bonyolult lelkivilágú, többes lélek, hanem egy kerek személyiség. Lehetőség számára persze egy klasszikus nagy színpadi karakter megformálása, amivel élt is, csak éppen nem az álomszerep, fejlődését nem viszi előre.    

Évek óta fáj a szívem, hogy az Augusztus Oklahomában, vagy a Száz év magány után milyen lehetőségeket kap Börcsök Enikő anyaszínházában. A Találkozásba még a varázslatos/zseniális Ruttkai Évának is beletört a bicskája. (Igaz már beteg volt és csak felvételen láttam, de nagyon úgy tűnt.) Nem Börcsök Enikő szerepe Mária, ahogy nem éreztem a Jó estét nyár, jó estét szerelem epizódját sem kihagyhatatlannak pályáján. És most a tüdőbajos Katyerina Ivanovna, „a nagy műveltségű hölgy és törzstiszt leánya.” Hát neki sem az álomszerep.

Hegyi Barbara viruló középkorúságában, nyálcsorgató vénasszonyként? Lehet, a színpadot soha nem fogja megrengetni igazán, de mondjuk a Happy Ending-ben Orlainál azért sikerült, ráméretezett szerepben jónak lennie. Bach Kata Szonyaként, mint önmagát feladó és megadó tiszta áldozat, erőtlenül és haloványan tengett-lengett a hatalmas térben, holott milyen remek tudott lenni Portia-ként. 
 
Marmeladov szerepében Hajduk Károly, Razumihinként Wunderlich József és Telekes Péter Luzsin szerepében ugyancsak elvégzik a feladatot, számukra megint nincs semmi új, egy kis minimális színészi kihívás sem.

Az anyagias, démoni Szvidrigaljov szerepében Lengyel Tamásnak és az önző, vagy éppen önfeláldozó Dunyasát játszó Bata Évának volt öt jó perce a színpadon. A színész Szvidrigajlovként való első, borús feltűnése azonnal előrevetítette a tragikus véget. Lengyelnek feküdt ebben az előadásban perverzre komponált, ellentmondásos figura. A maga nemében még elegáns is volt. Aztán in medias res, szinte lírai halála egy szemvillanás, s az egyik legjobb jelenete volt az estének. Előtte persze Dunyasával, mint dominával egy kis évődés. Bata Éva öt perce az volt, amint eljátszotta, hogy többszörösen vert helyzetéből, miként kerekedik nőként Szvidrigaljov fölé.

Na és akkor Stohl András, mint Porfirij felügyelő, aki ül, mint egy pók és várja, hogy Raszkolnyikov besétáljon a kis csapdájába. Meggyőző, mint mindig. Jobb híján, sokadszorra mutatja a Víg színpadán azt a bizonyos understatement kiegészítést játékával. Az ő felügyelő figurájának van egyedül a történet mögötti játéka, nem konkrétan, „mellébeszélve” mutatja meg a valós tartományt. Nem tudom miért, de végig Murdoch felügyelő járt a fejemben, vártam mikor pattan biciklire, de helyette csak egy kis zöld parazsú szivarozás volt a színpad szélén á la Maigret pipája.  

Igazi rejtély, hogy Michal Dočekal fejében mi munkált a rendezéskor, mert nem mondott semmit előadása a bűnelkövetés társadalmi megítéléséről, a bevett erkölcsi normák átlépésnek következményeiről, a talán indokolt, de nem igazolható gyilkosság utáni lelki folyamatokról. Igazából arról sem, mi zajlik Raszkolnyikovban és a többi szereplőben. Meglengetni azokat a szavakat, hogy nyomor, pénztelenség, társadalmi egyenlőtlenség, édes kevés ma hozzáadott állásfoglalás nélkül. Előadását elvitte a szemfényvesztő külsőség, Dosztojevszkij esszenciája meg sehol. A darabhoz még véletlenül sem illő, szinte brecht-i songok öncélúak voltak, lehet a Jóembert keresünk 2-3 évvel ezelőtti rendezése nosztalgiájaként. (Persze, ha egyszer megélném a Vígszínházban, hogy ne torzítson a hangosítás, elnézőbb lennék.) Volt egy-két eszeveszett asszociáció is, pl. az amerikai katonák által Irakban elkövetett fogolykínzások színpadon való megjelenítése, amint kutyaként piros pórázon vezetik a foglyot a vizes kínvallatás után.

Amivel maradéktalanul elégedett voltam, az a Vígszínház hatalmas, üres színpada, mint boncterem, egy-két diszkrét baltával a falon (díszlet: Martin Chocholoušek). A szereplők remekül használták az üres színpadot, jóformán egyetlen díszletelemként a gurulós, két fémvödörrel felszerelt fémhordágyat. Sylva Zimula Hanáková jelmezeiről ezt már nem annyira mondanám, tetszetősek voltak ugyan, de a nyomor, pénztelenség kellős közepén olyan ruhák, amelyekért Plankenhorst Alfonsine is ölni tudna a Kőszívű ember fiaiban, elég mulatságos volt.

Lehet sarkos voltam, de Dosztojevszkij után szabadon, lemostam bűnöm felét már azzal, hogy tegnap este maradtam a második felvonásra. És hát „Nincs a világon nehezebb, mint őszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az őszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet.”

Szóval még mindig ott tartok, ahol a Földrengés Londonban májusi bemutatója után. Pro primo: ha ez az előadás nem jött volna létre, semmi nem történt volna, pro secundo: hova tartasz Vígszínház?

(Fotó: Dömölky Dániel)

Megjelent: 3582 alkalommal