Iza színházban járt - CAFe Budapest - A kékszakállú herceg vára / A csodálatos mandarin
szerda, 26 október 2016 17:35

CAFe Budapest - A kékszakállú herceg vára / A csodálatos mandarin

Értékelés:
(24 szavazat)

Pennyt adnék a gondolatáért……

(MÜPA – CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitóelőadása – Bartók: Kékszakállú herceg vára, Csodálatos Mandarin - 2016. október 7.)

Vitray Tamástól hallottam még gyerekkoromban ezt az angol szólást, egy Navratilova-Graf teniszmérkőzés közben. Most értettem meg igazán a népi bölcsesség értelmét, ahogy néztem Káel Csaba rendezte Kékszakállú herceg várát a MÜPA-ban. Ámultam, de nem jóleső érzések közepette. Az volt a legkevesebb, hogy elképzelésem sem volt mi járhatott vajon az alkotók fejében.


A Bartók Kékszakállú hercegének biztos több tucat lehetséges értelmezése van, ezért gondosan elolvastam, Káel Csaba rendező miként gondolta, mit akart színre vinni: „Bartók szellemében próbáljuk bemutatni, hogy a férfi-női kapcsolatok változó minősége hogyan akadályozza, követi egymást, miközben Judit Kékszakáll képzeletén keresztül szeretne a herceg szívéhez eljutni.”

Hát ez nem sikerült. A két énekest, Szántó Andreát (Judit) és Bretz Gábort (Kékszakállú herceg) ténylegesen akadálypályára állította díszlettervező, Szendrényi Éva. A fizikai korlátok leküzdése az énekesi produkció rovására ment. Függőkertszerűen ereszkedő, oválisan kanyarodó lejtőn kellett fokozatosan lejönniük, ahogy a cselekmény haladt előre. Ez érzékeltethette volna a férfi és a nő egymáshoz való viszonyának éppen aktuális állapotát, ha az énekesek nem azzal lettek volna elfoglalva, hogy befékezzenek és megálljanak a lejtőn.

Ehhez társult Németh Anikó jelmeze. Készakállút quasi Radames-nek öltöztette, magas gallérral, henna tetoválásokkal, de II. Ramses ünnepi ruhájának is elment volna a jelmez egy történelmi filmben. És még Bretz Gábor járt jobban. Szántó Andrea krinolin aljú, abronccsal képzett estélyit kapott, szintén majd a fejtetőig érő állógallérral. Ha ez még nem lett volna elég, egy kb. negyven centis, álló karácsonyfának kinéző hajpótlást fejére, ami végig a leeséssel fenyegetett, s ahogy az énekesnő képezte a hangokat, folyamatosan rezgett. Sajnos mulatságos volt nézni, betett a drámaiságnak. Pluszban kapott még egy magas-sarkú, nyitott alkalmi cipőt, a lejtmenethez.

Nyilvánvalóan nem tudom ilyen alaposan megfigyelni a díszletet és a jelmezt, ha nem ássa alá a művészi teljesítményt. Az operaénekeseket egyszerűen akadályozta ez a szerencsétlen külsőség, nem tudtak a valós feladatukra koncentrálni.

De jött még a svédcsavar. A rendező úgy gondolta a férfi-női kapcsolat feltétlen velejárója a testi szerelem megmutatása a színpadon, s kétszer arra kárhoztatta énekeseit, hogy szintet váltva, a nem hajló abroncsszoknyában és földig érő, merev férfi kaftánban egymáson áthemperedjenek, huppanjanak egy jót, majd egy szinttel lejjebb valahogy felkászálódjanak.

Bretz ennek ellenére egy markáns, jó színvonalú énekesi teljesítményt nyújtott, próbálva kis játékkal Kékszakáll belső vívódását, Judittól való fokozatos távolodását megmutatni. Reményteli Kékszakállú, van benne a szerephez szükséges karizma és drámaiság, amit hangja is ragyogóan kifejez. Szántó Andreát jobban megviselte, hogy talpon maradjon és énekeljen egyszerre, úgy, hogy a fejdísze is megmaradjon.

Sajnos a Kékszakállú herceg várából ezen az estén, csak Bartók zenéje és Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Abból, hogy Káel Csaba mit kívánt megmutatni, nemigen jött át semmi. Judit idegesítően hisztis volt a feldolgozásban. Már az „Add ide a többi kulcsot” felhívására büntetést érdemelt volna, nemhogy eljusson odáig, hogy Kékszakáll összes kincse átadása után is még adogatta neki az ajtókulcsokat. Nem érdemelt mást, mint a „Mindég is éjjel lesz már”-t. Ha ilyen a férfi-női kapcsolat, csoda hogy még házasodnak az emberek.

Az est második részében a Pécsi Balett hozta el, Vincze Balázs koreografálta Csodálatos mandarint. Ez lényegesen élvezhetőbb produkció volt, hála a Mimit táncoló Ujvári Katalinnak és a Mandarin szerepében Koncz Péternek.

Jól működött és hatott a színpadon Bordos László Zsolt látványterve. Ami a Kékszakállú herceg várában szörnyű idétlenül nézett ki, a keresztbe-kasul lógó fekete és fehér leplek, a szerpentin felett, itt funkcióval bírtak, értelmet nyertek. Különösen a három gyilkosság és a mandarin végső megölése érzékeltetésére. Ebben a produkcióban ragyogóan működött Németh Anikó „ramses”-es férfi jelmeze (a felső pikkelyes aranylapkákból állt, fekete, keleties szoknyaszerű nadrággal), felnagyította a mandarint, Koncz olyan hatalmasnak tűnt benne, hogy valóban az elpusztíthatatlanság képzetét keltette.

Érdekes volt a csavargók (Kerekes Soma Lőrinc, Szabó Márton, Tuboly Szilárd) megjelenítése, mintha a Wes Side Story-ból a jets-ek bandája lépett volna színre, szelíd motorosoknak öltözve.

A darab fénypontja a Mimit táncoló balerina volt kétségtelenül. Újvári alakítása, tánca erős és drámai volt, tökéletes technikával, ennek ellenére egy sebezhető, „ártatlan prostituált” Mimit hozott a színpadra. Az táncosnő jelmeze is kiváló volt, tűzpiros monroe-s ruha, a mandarin jelmezéhez passzoló arany betoldással. Itt jól működött Németh Anikó jelmezterve. 

Érdekes és újszerű volt a koreográfia, Vinczének érezhetően volt gondolata a darabról és egyéni elképzelése a megvalósításról. A klasszikus balett alap vitathatatlan volt, de az előadás egésze lüktető és friss volt, újszerű táncszínházi elemekkel.

Jól sikerült, fiatalos és élményt nyújtó a pécsi Csodálatos mandarin.

 (Fotó Posztós János)

Megjelent: 1766 alkalommal