Iza színházban járt - Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok (Thália Színház)
szombat, 05 november 2016 23:05

Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok (Thália Színház)

Értékelés:
(29 szavazat)

Dirty dancing 

(Thália Színház – Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok - 2016. november 5.-i előadás)

A Gellérthegyi álmok Karinthy Ferenc legjobb drámáinak egyike. A történet 1944-ben, egy romos villában játszódik Budapesten, ahol két fiatal a halál árnyékában találkozik, egyiket a hadbíróság, másikat a zsidóüldözés fenyegeti. Az összezártságban kölcsönös rettegésüket elűzendő szerepjátékaik, a közöttük fellobbanó szerelem vibrálóvá teszi a történetet. A háború, az ostrom árnyékában győz az élni akarás. Már a gondolata is szürreális, hogy ezt lézer-, hang-és fénytechnikával mutassák be, 3D-ben, ráadásként eltáncolva, mind Ginger és Fred. A Thália Színházban megtették.

Aki olvasta a színművet, biztos csalódott az est láttán, aki nem, csak nyomokban értett valamit abból, amit nézett.

Amit láthatott, az Schell Judit színésznő és egy balett-táncos, Finta Gábor szalontánca volt, show-elemekkel, egy-két rövid prózai szemelvénnyel Karinthy írásából. Ezt azonban olymódon, hogy még az sem derült ki, a végén elhangzó lövés is csak a játékok egyike, nem hal meg senki a darabban. A dramaturgia csúcsa volt, hogy az 55 perces vetítéses, táncos show - ami során megjártuk a Holdat és lezavartunk egy füves teniszmeccset is virtuálisan - a női szereplő halálával zárult.

Ami a színpadon zajlott, az sem színházi előadás, sem igazi táncelőadás nem volt. De akkor mi? És miért kellett ehhez Karinthy Ferenc színműve?

Schell Judit még mindig jól táncol, különösen ahhoz képest, hogy több, mint két évtizede színésznőként keresi kenyerét. Finta Gábor a színlap szerint „Pécs, Rotterdam és a Belga Királyi Balett után a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt”, tőle a tánc nem volt akkora kunszt. Az már igen, hogy a pici kis prózai részekben nem érződött a szövegmondásban közte és Schell Judit között különbség, mert színészi játékról azért nem beszélhettünk. Finta nem színész, a színésznőt meg teljesen lefoglalta, hogy természetesen tudjon beszélni két táncszám között.

Nem tudom eldönteni mi volt a mélypont, több lehetőség van. Az Andrews Sisters által híressé tett Bei Mir Bist Du Shein-re lejtett showtánc, a Piszkos tánc című filmből az emelős jelenet (ami szépen sikerült azért), vagy a Hattyúk tavának akként való eltáncolása, hogy Schell egy zsúrasztal közepébe bújt, hogy oldaltámasztékkal spiccen tudjon állni.

Én próbáltam befogadó lenni, de nem ment. Mégiscsak a pesti Broadway-n egy 500 fős nézőterű színházban ültem, nem a hajdanán pár házzal odébb működő Arizona Mulatóban.

Közben Stuber Andrea színikritikus reggel olvasott facebook bejegyzésére gondoltam, amelyben egy tíz évvel ezelőtti blog-bejegyzése idéződött fel, ő akkor látta a Hat hét, hat táncot, a Tháliában. Reméltem mindjárt kiderül, hogy 2006-ban vagyok, a színpadon pedig Vári Éva és Kulka János. Nagyjából azt sem bántam volna, ha nem Alfieri darabjában táncolnak, hanem csak felolvassák a telefonkönyvet, mert akkor is két SZÍNÉSZ lett volna a színpadon, egy SZÍNHÁZ-ban.

És persze egy cseppet sem okolom a Thália Színházat, kizárólag az én tévedésem, hogy ilyen hiábavaló kísérletre pénzt és időt szánok.

Egyet elismerek, a jellemzően reklámok és tehetségkutató show-k látványvilágát tervező és biztosító cég profi módon oldotta meg a vizuális világ megteremtését. A sematikusan szép, villodzó képek, így a hósesében sétáló cica, az 5 méteres karácsonyfa, a hatalmas lobogó kandallótűz, kiváltotta a nézői agyban szükséges hatást, akkor és ott, ahol kellett. 

(Csatáry-Nagy Krisztina fotója.)

 

Megjelent: 1384 alkalommal