Iza színházban járt - Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Szerelem (Kaposvár)
péntek, 09 szeptember 2016 15:20

Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Szerelem (Kaposvár)

Értékelés:
(26 szavazat)

Pubinkók cérnaszálon

(Vidéki Színházak Találkozója 2016 – Barta Lajos: Szerelem – Kaposvári Csiky Gergely Színház - 2016. szeptember 7.-i előadás)


A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei.
Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon.
                                         (Milan Kundera)

A Vidéki Színházak Találkozóján a kaposváriak határozottan kellemes estét szereztek. Nevetgéltem a helyzetkomikumokon, poénos fordulatokon, de sem agyam, sem lelkem nem terhelte semmi, könnyű volt a színházi lét. Csak egy dolog birizgált. Egy korábbi, nekem emlékezetes előadás, valamikor az 1990-es évek végéről. (Bizony, lassan 20 éve koptatom a színházi zsöllyéket.) Akármi is történt az orrom előtt, én csak Kulka Jánost láttam Komoróczi Komoróczy Jenőként. Összeszorított térddel, bárgyú, önelégült vigyorral az arcán, vendéghajjal a fején, sállal a nyakában, karót nyelten ülve egy széken, a Radnóti Színház kicsi színpadán.

Barta Lajos - pontosan 100 éve bemutatott - színműve három lánytestvér története. Ők - ellentétben a világirodalom legendás nővéreivel - nem a régi Baszmannaja utcába vágyódnak, hanem hol a szerelembe, hol a biztos polgári létbe. Ahogy Csehovnál, itt sem tudjuk igazán hol vagyunk, egy kisvárosban, annak is a nyugdíjas negyedében. Az eladósorban lévő lányoknak esélyük sincs szerelmet, férjet találni, s ha fel is villan a remény, hamar szertefoszlik, akár az ifjúságuk varázsa. Aztán vizavé az udvarban megjelenik Komoróczi adótisztviselő, az egyetlen potenciális férj-jelölt, s beletrappol kamáslijával a Szalay-család állóvizes pocsolyájába.

Barta darabja alapból, a fiatal emberi sorsok tragédiájának a meséje lenne, ahol csak valami kis szerelem van, de sansz sincs a boldogságra, csak a túlélésre, ami egy semmitmondó (nagyon földszintes) életben valósulhat meg. A leányhármason túl is „tiszta csehovi” a darab, hiszen az események igazából nem a cselekedetek, hanem lelki, belső történetek. Alapból, de nem a kaposvári előadásban. Ebben az előadásban kívül volt, aminek belül kellett volna lennie, sem felkavaró érzelmek, sem felfokozott vágyak, csak pici rózsaszín álmocskák, pici remények, kisebb-nagyobb csalódások, s a lányok gyorsan tovaszálló tavasza.

A három Szalay-lány, Nelli-Lujza-Böske, á la Olga-Mása-Irina. Nelli (Mészáros Sára) már feladta, hogy aztán még egyszer egy pusztító, minden mindegy játszmába kezdjen, hogy szabaduljon lányságtól. Lujza (Nyári Szilvia) akárcsak Mása, hajlamos lenne a zöld tölgyet nézni a tenger szögletében, színarany lánccal a derekán, de hamar jön a józanódás. Böske (Szvetnyik Kata) a legkisebb, még ugri-bugri, tele vágyakkal és illúzióval, mint Irina. Mészáros Sára kemény, még csak kezdő vénlány volt, vehemenciával, széles gesztusokkal, még kegyetlenségében is keserű mind húgaihoz, mind önmagához. Nyári Szilvia hajazott Mására, volt játékéban valami lelki finomság, jó jelenet volt, amikor költő szerelme, ifj. Biky elhagyja, s lemegy a pincébe belehalni a fájdalomba, de azért kér egy takarót Böskétől, meg ne fagyjon már, és visszanyúl a kockacukros bonbonierért. Legyen édes a halál. Szvetnyik Kata vérbő volt, élettel teli, kislányosan cseles, ahogy talán Csinszka hajdanán Adyt, úgy karmolászta Komoroczit a figyelemért, bimbódzó női bája felfedezéséért. De hancúrozni azért egy hadnagyocskával akart. Nem voltak érdektelenek a színészi alakítások, de nem volt meg bennük a zsigeri fájdalom a fiatalság, a boldogság reményének értelmetlen elvesztése miatt, csak az erről  kimondott szavak.         

A Szalay-szülők, a nyugalmazott mérnök apa (Kovács Zsolt) és a mama (Takács Katalin), akikről nem igen tudtunk meg semmit. A papa sétál, sokat, nagyon sokat, a mama háztartást vezet. Azzal hogy miként, hogyan élnek adós maradt az előadás. Csak sejthető, hogy szűkösen az apa nyugdíjából, miután a lányok takarítanak, s a boltos is csak alapélelmiszereket hoz. Amúgy semmi dráma, semmi botrány, semmi felkavaró, talán, hogy négy fillérrel emelkedett a liszt ára. Takács Katalinnak voltak szép és hiteles mozzanatai a színpadon. Az udvarlók, mint pubinkói sorban való befogadása, majd csendes elengedésük, Lujza megfenyegetése önmaga elveszejtésével, egy valcer dallamára fiatalsága elmúlásának felidézése. Saját, utóbb értelmetlennek vélt élete elmúlása fájdalmát csak megcsillantotta, de nem élte meg. Mulatságos volt önmaga Szalay néniként való gyakori említése, a színésznő minden, csak nem nénis. Kovács Zsolt szépen felépített apa figurát hozott a színpadra, csendes, beletörődött rezignáltsággal.      

A lányok körüli udvarlók, ifj, Biky a költő (Fándly Csaba) Lujza szerelme, a nevesincs katonatiszt (Mohácsi Norbert) Böske álmainak vágya és Komoróczy, az adótisztviselő, a férjnek való szomszéd csudabogár. Fándly Csaba ifjú költőként ellenszenves volt, éppen csak belépett, már mindenki tudta, hogy egy széltoló, le fog lépni a lány mellől, fontosabb az egoja, saját lelke. Ahogy Mohácsi Norbert tisztjéről is érződött, hogy nem mellette fog Böske megöregedni, még ha végül tisztességesebb is volt a költőnél. Kelemen József Komoróczi adótisztként mindent felvonultatott, amit egy magát betegesen féltő, begyepesedett, hajdan csillogó, de mára lecsúszott családból származó véglegényből megmutathatott. Negyedik bordája megfázását, a megélt, bolondos fiatalság iránti vágyódását, öltözködési bolondériáját, a vagyon iránti feltétlen tiszteletet, s a komplexusaiból fakadó beteges hiúságát, sértődékenységét, mérhetetlen önzőségét.

Biky fűszeres (Hunyadkürti György) és Kocsárd temetkezési vállalkozó (Nyári Oszkár) két remek epizód. Mindkét alakításban igazi geg volt a portéka egyesével való kirakása, bemutatása a publikumnak, legyen szó köménymagról, vagy rézkoporsóról. Hunyadkürti György fokozatos tétova felismerése, háta görbítésével, csoszogásával való összeroppanó bocsánatkérése azért, hogy az ő imádott költő fia egy nímand és Lujza életét összetörte, a darab egyik legjobb jelenete volt.

Az előző este látott díszlet elkényeztetett, így Csiky György szobabelsője nem bódított el, kifejezetten sajnáltam a színészeket, hogy három lépcsőn kell a díszletben hosszában szaladgálniuk, oda-vissza. Ingerszegény, dísztelen volt a Szalay-ház, annak ellenére, hogy zongora állt benne, vörös bársony borítású székek, csodásan szép cserépkályha a sarokban, de sehol egy nipp, sehol egy csipke. Kárpáti Enikő majdnem színtelen pasztellbe öltöztette a szereplőket, ez illet a darab eredeti miliőjéhez. 

Akárcsak tavalyi találkozón - a veszprémiekkel, Ibsen Vadkacsája esetében - a rendező, Gulemino Sándor alapvetően szép és átgondolt munkát végzett. Csak éppen megint egy utolsó simítás maradt el, amitől igazán nagyszerű lehetett volna az előadás, nemcsak kedves és szórakoztató. Megint megelégedett a szép felszínnel a fecsegő mély nélkül.  

Mert nevetésre, mulatságra okot adó helyzetek ide-vagy oda, Barta Lajos darabja tragikus, tengernyi lelki fájdalommal, reménytelen elvágyódással, agyonütő kijózanodással, aminek a bemutatását ez az előadás éppen csak karcolgatta.      

És vissza Kulka-Komoroczihoz. Parádés lehetett, mert ha spanyolcsizmát húznának rám, akkor sem tudnék megevezni, felidézni egyetlen további szereplőt sem, ahogy díszletet sem, csak Kulka Jánost. Azt az előadást csak ő élte túl. Ezt a színházi esetét nem hiszem, hogy bárki is, különösen nem majd másfél évtized távlatában, annak ellenére, hogy egy könnyed estére azért ez nagyon jó színház volt.  

Megjelent: 805 alkalommal