Iza színházban járt - Vidéki Színházak Fesziválja 2016 - Pillantás a hídról (Miskolc)
vasárnap, 11 szeptember 2016 17:39

Vidéki Színházak Fesziválja 2016 - Pillantás a hídról (Miskolc)

Értékelés:
(23 szavazat)

The first thing we do, let's kill all the lawyers!   

(Vidéki Színházak Találkozója 2016 – Arthur Miller: Pillantás a hídról – Miskolci Nemzeti Színház - 2016. szeptember 10.-i előadás)

Ahogy az előző esti Ványa báról határozottan éreztem, hogy azt az előadást a „színészek csinálták meg”, a miskolciak előadásán tudtam, Lukáts Andor színházát látom, ma rendezői est van. Az est kulcsszereplője Alfieri ügyvéd úr volt, a tanulság pedig Shakespeare-től való, a VI. Henrik második részéből, „első dolgunk legyen megölni az összes jogászt”!     

„Ugye látták, hogy ezek itt milyen zavartan köszöntek nekem? Azért van ez, mert ügyvéd vagyok. Errefele balszerencsének tartják, ha valaki az utcán ügyvéddel, vagy pappal találkozik. Ha meglátnak bennünket, rögtön valami szerencsétlenségre gondolnak: ezért ha tehetik, inkább elkerülnek.” Ezzel a személyes vallomással kezdődik az este, Alfieri ügyvéd (Szegedi Dezső) tolmácsolásában, jogról, igazságról, Szicília lakóinak tradícióiról és persze a maffiáról.

És igen, milyen jól tette volna a darab főszereplője, Eddie Carbone dokkmunkás, ha elkerülte volna az ügyvéd urat, lehet minden másképpen alakul.

Eddie Carbone amerikai-olaszként él Brooklynban, szerényen, feleségével Beatrice-vel és annak unokahúgával, Cathrine-nel. Egy nap megérkezik a szicíliai nyomorból a feleség két unokatestvére, Marco és Rodolpho, illegális bevándorlókként. Amikor az élet rendje szerint - a nagyon is zárt, tradicionális közösségben élő fiatalok -, Catherine és Rodolpho, talán kicsit kényszerből is közös, új életet terveznek, Eddie ráébred végre arra, amit a felesége már rég tud, hogy birtokolni akarja a lányt. Senkinek nem engedi át, de különösen nem egy gitáros, szőke, nincstelen olasznak, még akkor sem, ha ez az életébe kerül.

A színdarab – leegyszerűsítve - annak bemutatásról szólt, miként jut el egy ember oda, hogy szenvedélye okán saját vére árulója legyen, akár pusztulása árán is.

Varga Zoltán Eddie-je minden volt csak nem esendő és semmi heroikus nem volt benne. Az első perctől úgy viselkedett, mint egy leszedált vadállat. Pontosan tudható volt, ha kitör, leterítik, de igazából senki nem fogja siratni, nincs miért. Mondjuk ki, a miskolci előadásban - kívülről nézve - Eddie minden megmozdulása szánalmas volt, tettei pedig egytől-egyig visszataszítók. Ahogy elkapta a leveses tányért az abból még kanalazgató felesége elől, vagy éppen sikertelenül magáévá akarta tenni a konyhaasztalon, ahogy női ruhába bújva alázta a nála gyengébb Rodolphot, vagy kapaszkodókat keresve görnyedt az ügyvédnél, hátha kiutat talál utálatos tette alól, amiről első perctől tudta, hogy bűn, de azt is tudta el fogja követni. Nem jelentett számára gondot elárulni rokonait, eltelve sértődött gőggel, mert még ahhoz is gyenge volt, hogy emelt fővel szembenézzen tettével, amit nem bánt meg. Ez az ember nem teremtett semmit, csak ostoba dölyfre épülő áltekintélyt. Varga Zoltán alakítása átgondol volt és önmagában nem rossz, de hiányoztak Eddie jelleméből a gyengéd, emberi vonások. Ez nem lett volna baj, ha nem teszi kissé hiteltelenné Beatrice és Catherine karaktereinek azon vonását, hogy valahol mélyen, belül ragaszkodnak ehhez a férfihoz, mert van, volt benne szerethető, értékelhető.   

Ulmann Mónika Beatrice virulens szépasszony volt, talán túl szép is ahhoz, hogy hihető legyen, egy épérzésű férfi egy gyereklányért elhanyagolná őt. Alakítása visszafojtott és szenvtelen volt. Csak kósza, néma sikoly volt részéről, hogy visszaszerezze Eddie-t, mint férfit, igazából nem tett érte. Sorsába beletörődött, lemondóan bölcs volt. Sivár életből, a szegénynegyed eltartott háztartásbeli státuszból, a szeretet nélküli miliőből nem volt számára kiút. Mégis úgy tűnt Eddie halálakor, érthetetlen módon Eddie-t siratja, pedig számára ez a szabadulást jelentette a férfi által megnyomorított életéből.

Caherine Prohászka Fanni alakításában félúton volt a gyerek és a nő között. Színpadi karaktere kicsit halovány volt ahhoz, hogy tragédiát okozzon. Inkább frivolitásának, önző viselkedésének tudható be, hogy a férfi érzékeit felkorbácsolta, mintsem fiatalsága bódító varázsának. Cathreine Bearice figyelmeztetése ellenére is neglizsében szaladgált, gyerekként viselkedett még felnőttként is Eddie előtt. Nem volt cicásan kedves, karmolt, majd meghátrált, ha nem az történt, ami kedvére lett volna. Rodolpho iránti szerelme is inkább csak menekülés volt az általa felhergelt Eddie elől, mint igazi érzés. A színésznő Catherine-je nem volt naiv és törékeny, ha jobban belegondolok, valahogy kiprovokálta sorsát. Az nem derült ki, miért ragaszkodik irracionális módon Eddie-hez, amikor valahol fél tőle. 
 
A két szicíliai rokon közül a Marcot alakító Pásztor Pál volt a markánsabb. Jól érzékeltette asszonyáért, beteg gyerekéért önmaga teljes feladását, a nyomorúság minden nyűgét vállaló, a megaláztatásban is erős férfit. Végig visszafojtott, szinte karámból kitörni készülő bikára emlékeztető dühe, szépen készítette elő a szicíliai vér felbugyogását, amikor már csak a vérbosszú számít és az ősi kötelesség. Eljött a pillanat, amikor már nem érdekes a jövő, csak a férfiúi helytállás. Marco többé nem volt remegő bevándorló, hanem „corleone” a javából.

Zoltán Áron játszotta Rodolpho inkább Catherine következményekkel nem törődő párja volt. Ha szólt a dzsessz, minden rendben volt. Gyenge karakter, tudta, hogy bajt okoz, de ez nem akadályozta abban, hogy kétszer is belelépjen ugyanabba a folyóba, majd Marco háta mögé ugorjon, védelemért.

Ezen az estén a kárhozatot igazából Alfieri ügyvéd jelentette, ő volt, aki átszakíttatta ügyfelével a korlátot 180 km-es sebesség mellett. Tudta, hogy Eddie nem a szellem embere, mégis mantraszerűen bebeszélte neki, mit kell tennie.

Végig kettős beszéde volt, felmondta a jogot, de tudtuk azért mást gondol, neki is van „erkölcsi érzéke”, hisz az ügyvéd úr is olasz. Hogy is mondta az elején? „Hajlamos vagyok rá, hogy a dolgokat romjaikban lássam. Talán mert magam is Olaszországból kerültem ide... Huszonöt éves voltam már, amikor Amerikába jöttem. Al Capone, minden idők legnagyobb karthagoija, akkor tanulta ki mesterséget, éppen itt, ezekben az utcákban. Frankie Yale-t pedig az Union Street sarkán, két háztömbbel odább szelte pontosan ketté egy gépfegyver. Igen sokan vannak errefelé, akiket igazságosan lőttek le igazságtalan emberek. Az igazság nagyon fontos dolog errefelé.” Elültette Eddie fejében a Bevándorlási Hivatalnál való bejelentés lehetőségét, hogy Rodolpho-t kitoloncolják, eltávolítsa Catherine mellől.

Az ügyvéd Marco esetében is pontosan tudta, ha ez a férfi nem marad előzetesben, első adandó alkalommal vér fog folyni, mert csak a jog nem engedi a vérontást, de egy szicíliainak nem számít a ne ölj parancsolat. Ahogy neki sem számít, csak az, hogy ő felmondta az „ügyvédi kötelezőt”.

Szegedi Dezső végig remek ügyvéd volt, mintha valóban gyakorolná ezt a mesterséget.  

Ha Alfieri ügyvéd nincs, talán Eddie-t visszatartotta volna a "törzsi vér", de így a jogász volt a stresszor. Ha a család megfogadta volna Shakespeare tanácsát, lehet csak verekedés tört volna ki, de nem történik vérontás.

A miskolciak lényegében üres térben játszottak, egy fémkeretben, nagyon egyszerű jelmezekben, mindkettő Khell Csörsz munkája. A színpadkép már a nyitánykor úgy festett, mint Trója romjai, még el sem kezdődött a játék, már minden elpusztult.
  
Lukáts Andor rendezése határozottan érdekes volt. Semmi értelmezhető kritika a történtekről, semmi szentimentalizmus, csak a nyers, brutális erő, az eleve elrendeltetés bemutatása. Már a kezdetben, a nyitóképben benne volt a vég.

(A felvétel a Miskolci Nemzeti Színház próbaképe.)

 

Megjelent: 1826 alkalommal