Iza színházban járt - MITEM 2017 - Henrik Ibsen: Hedda Gabler (Svédország)
2017. április 23., vasárnap 13:36

MITEM 2017 - Henrik Ibsen: Hedda Gabler (Svédország)

Értékelés:
(24 szavazat)

Hedda, mint Belle Starr 

(MITEM – 2017 – Dramaten Stockholmi Királyi Színház – Ibsen: Hedda Gabler - 2017. április 22.-i előadás)

Belle Starr a XIX. század egyik törvényen kívüli hölgye volt Amerikában, aki igen ügyesen használta a puskát. Akárcsak a svédek Heddája. Nekem valahogy úgy tűnt, fétisszerűen rakosgatta a pisztolyokat, mint nem létező kisdedjeit, akikre persze nem vágyott. Az biztos, ha nem olvastam volna Ibsen darabját, most semmit nem tudnék belemagyarázni a látottakba. Ezért, vagy éppen ennek ellenére, lekötött az előadás. A címszerepet játszó Electra Hallmann érdekes színésznő, akinek határozottan van színpadi jelenléte.


Úgy látszik az utóbbi héten csak „vetített színházban” utazom, mert ez az előadás is részben egy projektor teremtménye volt, akárcsak a berliniek Varázsfuvolája, vagy Milo Rau Hate Radio-ja. A férfi szereplők - Brack bíró, Lövborg és Tesman - csak video bejátszásban jelentek meg, Hedda a távirányítóval hozta el őket közénk, vagy éppen tekerte át őket, nagy gyorsasággal. Élőben csak Electra Hallmann színésznőt láthattuk.

Az eredeti darab zárt térben, a nappaliban és az abból nyíló hátsó szobában játszódik, hogy ez a bezártság megmutassa Hedda korlátozott mozgásterét, társadalomtól való eltávolodását. Az előadás bravúrosan adta vissza a nő elszigeteltségét azzal, hogy Hedda egy konstans, lényegében 10 x 3 méteres térben keringett a színpad előterében, állandóan párhuzamosan a mögötte lévő kivetítőn megjelenő pazar, XIX. századi, színes nappalival. (Jelmez és színpadtervező: Jand Lundberg) Ahogy kiváló volt Hedda és a többi szereplő jelmeze is. A főszereplő egy fűzöld, selyem/csipke délutáni ruhában volt, amelyen volt minden, turnűr, uszály, fűző, fodordísz. Ahogy közeledett a végkifejlett, úgy szabadult meg Hedda ruhája díszeitől. A hátsó domborulatait kiemelendő tornűr lehántása valóságos harc volt.
 
Nem tudom a rendező, Anna Pettersson írta-e át Ibsen darabját – mert dramaturg az nincs a színlapon -, de bárki tette, derekas munkát végzett, a felét sutba dobta. Így aztán sok minden kissé érhetetlen volt. Kimaradtak olyan karakterek, akik Hedda jellemét, cselekedeteinek mozgatórugóit megértették volna a nézővel. Nélkülük nagyon úgy tűnt, Heddának nincs is a végzetet kísértő vonása, merő unalomból  lövöldözget, de nem tudtuk meg igazán miért is puffogtat. Hedda itt nem volt a végzet asszonya, de erős érzelmei voltak, bár az nem derült ki igazán, miért akarna befolyással lenni más emberek sorsára.

A párbeszédek, a társalgási forma jó volt, sok hétköznapi frázis, befejezetlen mondat, a szavak utáni keresgélés. Hedda mondatai kemények voltak, az ajtóból visszavetett félmondat volt majd minden kiejtett szava a színpadon. Lehet, ebben a svéd nyelv is segített, meg a norvég, mint utóbb megtudtam, a három férfi színész norvégul beszélt.

A baj csak az volt, hogy Ibsen művében a párbeszédek viszik előre a cselekményt, s bár voltak nagyon jó, tartalmas diskurzusok, például Hedda és Lövborg hosszú, szinte szenvedélyes eszmecseréje, vagy Brack bíró és Hedda „évődése”, valahogy egyik jelenet nem épült a másikra, elszigetelve maradtak maguk a történések is.

Az asszony életében keringő férfiak. Tesman, a férj, aki a brabanti háziiparról szóló történeti dokumentum megírásán fáradozik, ami rajta kívül senkit sem érdekel, Heddát meg aztán végképp nem. Még papucsférjnek is gyenge volt, semmit nem vett észre a nő fuldokló dühéből. Lövborg, a volt szerelem, akit Hedda elveszejt, pisztolyt adva a kezébe – bár ez itt elég homályos maradt -, s aki klasszisokkal jobb volt Hedda férjénél. Brack bíró, az egyetlen férfi, aki képes megtörni az asszony büszkeségét. A Brack-ot játszó színész tetszett. (Sajna, miután a színlap csak a három férfi „filmszereplő” felsorolását tartalmazza - Mattis Herman Nyquist, Kim Haugen, Eindride Eidsvold -, rejtély maradt ki ő.) Apró kis gesztusaival, gonosz nevetésével, inkább kéjes, mint frivol megjegyzéseivel szépen hozta Brack jellemét, markáns benyomást keltett, érződött, hogy a férfi biztos Hedda fölé kerekedik.

Igazából  Electra Hallmann, mint Hedda léphetett velünk interakcióba, s ezt meg is tette. A Gobbi terem befogadó képessége nem nagy, de azért vagy 150 fő, s bizony ő kísérletet tett arra, hogy minden nézővel szemkontaktusba kerüljön. A maga oldalára akart állítani. Azt nem állítanám, hogy megmutatta Hedda Gabler freudi neurózisát, a „női Hamletet”, de azért bemutatott egy talán nem beszámítható, erős egyéniségű, de szorongó, végül önmagát csapdába ejtő nőt. Heddája maró gúny, igazi "hűvös északi" nő, ráadásként szeretetre képtelen és manipulatív, aki előbb maga körül, végül magát pusztította el. Alakítása remek pillanatai voltak, amikor férje tapsikol Hedda terhességének, s nem veszi, hogy Hedda a testében növekvő „parazitától” undorodik, de talán attól még inkább, hogy ettől a férfitől állapotos, vagy a nagynéni nappaliban hagyott kalapjától való viszolygás megmutatása. 

Annyiban maradtam magammal, hogy Hedda Gabler jellemét, indítékait, szeszélyes lövöldözését az előadás alapján nem igen értettem meg. Lehet, Ibsent olvasva sem igazán. De a színpadon álló színésznő játéka lekötött, hatott rám, s mégiscsak ez lenne a színház feladata. Mondjuk azért is kár, hogy nem tudtam meg a végén Hedda vajon tutira lelőtte-e magát?

Megjelent: 283 alkalommal