Iza színházban járt - Euripidész: Hippolütosz (Nemzeti Színház)
kedd, 11 április 2017 12:55

Euripidész: Hippolütosz (Nemzeti Színház)

Értékelés:
(46 szavazat)

Nemzeti Lovas Színház

(Nemzeti Színház – Euripidész: Hippolütosz - 2017. április 10.-i előadás)

Karsai György tanár úr megtanított beavató színházi estéin, hogy a görög drámákat mai szemmel kell olvasni, így felfedezni a bennük rejlő, örökkévaló tanulságokat. Ezt Zsótér Sándor is tudja. Nem aktualizálta a történetet, mégis mai gondolatokat közvetített a k.e. 428-ban íródott darab színrevitelével. Euripidész persze az emberi lélek, vagy inkább az emberi gonoszság nagy ismerője volt: „Valóban tudom, mily gonosz, mit tenni szándékozom, de erősebb bármely megbánásnál a haragom.”

A görög drámákban piszok fontos, hogy tudjuk ki kinek a férje, anyja, fia, húga, szeretője, haragosa, de még ennél is fontosabb, hogy az istenek szerteágazó nagycsaládjában otthon legyünk és mindig meghalljuk, mit skandál a kórus.

A darab címszereplője, Hippolütosz az aranyfonal-gombolyagos, a Minótauroszt legyőző athéni király, Thészeusz és Hippolita, az amazon fia. Persze Thészeusz nem fia anyját, s nem az aranyfonallal az életét megmentő Ariadnét vette nőül, hanem annak nővérét, Phaidrát. Mit dobott erre a sors? Phaidra őrülten beleszeretett Hippolütoszba, de hiába, a kölyök nem sokat vacakolt a szerelemmel, szűzi tisztán akart lébecolni a világban, s az istenek közül is csak Artemisznek – a vadászat szűz istennőjének - tisztelgett. Phaidra előbb vergődött kicsit pusztító szenvedélyében, majd jóindulatú rásegítéssel tisztessége győzött vágya felett, felakasztotta magát. De nem másért, csak hogy tettével befeketítse Hippolütoszt, nemi erőszakkal vádolva. Gondosan ügyelt rá, hogy Thészeusz értesüljön a bűnről, kihűlt ujjacskái között levélke, benne az esteleírás. A férj annak rendje és módja szerint felbőszült, s megkérte Posszeidont - akiről csak sejtette, de biztosra nem tudta, hogy atyja -, veszejtené már el a kis semmirekellő asszonygyalázót. Amire az istenek, jelesül az imádott Artemisz felfedte, hogy hoppácska, a fiú nem bűnös, csak Phaidra egy hazug, már késő volt, Hippolütosz bevégeztetett. Igaz, még utolsó leheletével felmentette oktondi apját, majd karjai közt kilehelte lelkét.

Persze a történés eleve elrendeltetett volt, az istenek, pontosabban egy, Aphrodité akarta ezt a szörnyűséget véghezvinni, hiúságból, őt nem lehet nem imádni Artemisz ellenében. Az istennő az embereket, mint megkergült legyeket reptette bosszúja által, aztán lecsapta őket, egymás után. (Az ember, mint légy, majd az isteni lecsapás Zsótér darabbéli történésekről alkotott véleménye.)  

Euripidész darabját Zsótér előtt csak vizsgaelőadásként mutatták be az Ódryn, de „jött ő, s meglátta ő, amit őelőtte senki”. Beletörődtem már, hogy Zsótér nem sokat kukoricázik a szexszussal, jó az, ha férfi szerepet nő játszik és fordítva. A gender kérdéssel sem bajlódik, a nyugdíjas korú Mary Tyrone-t gond nélkül játszhatja nála huszonéves színésznő, s huszonéves szereplőnek lehet alig harmincas szülője a színpadon. De ezek dacára, vagy pont ezért, izgalmas majd minden munkája.

A görög istenek véletlenül sem legyezgették a rendező alkotói útját. Előbb kiesett a sorból Töröcsik Mari, majd a főpróbahéten Trill Zsolt, akikre a darabot komponálta volna. De nem olyan fából faragták őt, hogy feladja, csak azért is lett bemutató. Talán a nehézségek okán is olyan utakra tévedt, mint talán még soha. Nuku díszlet, nylon rucik, élő ló a színen és a kórus átlagéletkora talán hat és fél év. A darab hét szerepét négy színész játszotta, kiegészülve „paripám pejkó”-val és két keményen dolgozó gyermekmunkással. 

Az egyetlen női szereplő Trokán Nóra. A színésznő cipőjéről tudtuk, hogy ő most éppen Aphrodité, Phaidra, vagy Artemisz. Megtévesztésül jelmezt sem váltott, végig egy mályvaszínű khitonban állt a színen. Trokán mediterrán külseje ellenére olyan hűvös és hideg volt, mint Garbo és Dietrich együtt, legjobb pillanataikban. Mindhárom női alakjában sikerült ez, a bosszú hajtotta Aphroditéként, a kínzó vágyakkal gyötrődő Phaidraként és a keserű irónia Artemiszeként. Arisztokratikus külseje, fojtott indulatai, szenvtelen hanghordozása mindhárom asszonyt élővé és valós figurává tették. És humorossá, mert a tragédiában kicsit komédiázni. Gond nélkül vitte a hármas szerepjáték színpadi terhét, ráadásként úgy 2/3 részben lóháton ügetett, léptetett, vagy éppen már halott Phaidraként feküdt virulens, négylábú játszótársán, a lovon. Az biztos, hogy az este csúcspontja Trokán görög nyelvű éneke Artemisz istennőként, átsegítve a halálba kedves földi halandóját, Hippolütoszt.  

Vele ellentétben ifj. Vidnyánszky Attila a színpadi izzás. Indulatos egy fiatal színész, elegáns játékstílussal. Hippolütosza egy mai nyegle srác volt, erkölcsi elvekkel, tartással, nagy egoval. A női nem leiskolázásáról való monológja átélt volt, belülről jött, bukása („Az istenekre kérlek jó emberek, bánjatok gyöngéden összezúzott testemmel”) katartikus. Az előadás legszebb kompozíciója volt az ifjú élete lángjának apja karjaiban való ellobbanása, mint Michelangelo Piétája.      

Mátyássy Bence Trill Zsolt egyik beugrója volt, egy hét alatt kellett, alig próbával a Nemzeti Színház „férfi sztárja”, a balesetet szenvedett Trill Zsolt helyébe állnia. Becsületére mondva, megmentette a bemutatót. De Thészeusz azért Trill szerepének tűnik, izgalmas elképzelni milyen lesz majd ifj. Vidnányszky és Trill heroikus összecsapása a színen.

Ami az egyiknek pech, a másiknak szerencse. Kristán Attila is előadást mentett. Trill kiesése miatt nemcsak Hüppolitosz szolgálójaként, de Phaidra dajkájaként is bizonyított. Egy éve figyelem a színészt, s darabról darabra von bűvkörébe. Nem sztár alkat, hanem megbízható csapatjátékos. Nekem olyan ő, mint amilyen színész lehetett Pálos György, vagy amilyen színész volt Sinkó László. Nincs körülötte felhajtás, szerényen bújik meg a társulatban, de jóleső öröm, ha neve a színlapon. (Meggyőződésem, hogy Kristán bírná a terhet, darabot kellene rá építeni.) Hüppolitosz szolgálójaként józan és „földhözragadt” volt, dajkaként válságmenedzser, akinek ezúttal nem sikerült. A terv jó volt, csak nem minden tényező működött úgy, ahogy azt elméleti modelljében - fejben - vázolta. Hüppolitosz szűzi volta, erkölcse „visszanyalt”. Bár életet akart menteni a dajka, két életet veszejtett, Phaidrat szégyene, Hüppolitoszt a bosszú ölte meg, „közvetítése” révén. Kristán jelmeze önálló leírást érdemel. Szolga szerepében olyan kínai susogós, színes műanyagban volt, ami már önmagában művészinek értékelendő ebben a szín-és minta összeállításban. A dajka szerepében pasztell kék otthonkában, elől fodros kék kabátkában, narancssárga kalapban. Néha kiegészítve ezt egy asztalterítőnek is használt nagylyukú, lila horgolt mellénnyel. (Ez mind Benedek Mari jelmeztervezőt dicséri.) A dajka figurájának alapját járása adta meg. A szerepformálás külön trouvaille-je, hogy a dajka a világ legkényelmesebb gyógypapucsában kacsázott esetlenül, mintha tíz centis platformon járna.

A „kiegészítők”: a ló (kiképzője Bakó Kitti) és a Mátyássy-család gyermekei (Mátyássy Kála Cecília, Mátyássy Bátor László). A ló fegyelmezett volt, simán bírta, tűrte, hogy teherlifttel felhozzák a harmadik emeletre, s egy zárt térben húzzák, vonják. Talán tudta, hogy ő van a díszlet és a kellékek helyett, s partnernek kell lennie a kétlábúak show-műsorában. Még meghajolni is tudott a darab végén. Azt hiszem, Zsótér átértékeli majd a jövőre nézve a gyermekszereplők bevonását. A rendező jelen volt az előadáson, láthatólag ½ évet öregedett, amikor Kála Cecília úgy döntött elég már neki, hogy a sarokban színezgessen, ne már, hogy a csak a felnőttek játszanak. Egy háromméteres rózsaszín műkígyóval a kezében diadalmenetet tartott a színpadon körbe-körbe, a lónál ez majdnem kiütötte biztosítékot. Pedig Ambrus Mari díszlettervező próbálta őt lekötni, a sarokban egyetlen tényleges díszletelemként „játszószobát” hozott össze a kórus tagjainak. Azért megtudtuk a két gyermekszereplőtől a tanulságokat, s az események magyarázatát, ahogy az a kórustól dukál. 

A fantasztikus az, hogy nagyon sok mindenről szólhat ez az előadás, attól függően milyen lélekkel talál meg bennünket. Nekem egyértelműen a bosszúról szólt, a gonoszságról, amit okosan cselekszik az ember, hidegfejjel, kegyetlenül. Nem számítanak a járulékos veszteségek, hogy életek mennek tönkre, vagy éppenséggel halottak maradnak az úton. Ebből a szempontból különösen érdekes a darab, hiszen mindenki bűnös is és áldozat is, egyben. Phaidra Aphrodité akaratának játékszere, de gonosz hazugsággal elveszejti Hippolütoszt. Hippolütosz túlzásba viszi szűzi voltát, Artemisz imádatát, ezért bűnhődnie kell. Thészeusz vak haragból, bosszúból cselekszik, így elpusztítja a fiát. A dajka jót cselekedne, jó szándékkal, mégis embereket öl, pokolra küldi őket segítség gyanánt.

Zsótér cselekvő, szinte interaktív színházat csinált újra. Megmutatta, hogy a sorsot alapjában csak elszenvedni lehet, nem tudjuk kikerülni a pofonokat, csapásokat. Ha szerencsések vagyunk, túléljük őket és felállunk újra, indulva a következő pofonért. Mit számít kétezer év? Az ember ma is ugyanolyan gyarló, mint volt, akárcsak hajdanán Hippolütosz és Phaidra.

(Eöri Szabó Zsolt felvétele a próbán.)

Megjelent: 2233 alkalommal