Iza színházban járt - Sosztakovics - Kisvárosi Lady Macbeth (Salzburg)
szerda, 23 augusztus 2017 09:56

Sosztakovics - Kisvárosi Lady Macbeth (Salzburg)

Értékelés:
(20 szavazat)

Hungry for love (Szerelemre éhezve)

(Salzburger Festspiele/Grosses Festspielhaus – Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth - 2017. augusztus 15.-i előadás)

Már csak röhögök magamon. Tök mindegy kit és mit akarok megnézni Salzburgban, az sohasem úgy van. Hiába a tervezgetés hosszú hónapokkal előtte, valami változás mindig becsúszik. Most éppen Nina Stemme, Lady M. esett ki, ami kezdés előtt kb. két perccel vált publikussá széles körben. A salzburgi közönség meg derűs tapssal fogadta a hírt, ez van. Lehet, tudták a svéd énekesnő nélkül is lesz sokkhatás. Sosztakovics operája Vidnyánszky Attila szerint: "…az első és második felvonás mintha Dosztojevszkij fülledt, fojtogató légkörét idézné, …. a harmadik felvonás Gogol groteszk világára emlékeztet, míg a negyedik felvonás Csehov utolsó novelláinak lebegő, szinte kristálytiszta szellemét sugározza….” Szépen és pontosan fogalmazott.  


A mcenszki járás Lady Macbethje (magyar címmel „Kisvárosi Lady Macbeth”) Katyerina Izmajlova kétségbeesett szerelmének története, aki megismerve az érzést, négy embert öl meg, mert azt akarja, hogy úgy csókolja végre (és mindig) egy férfi – de csakis őt -, hogy közben a vér is kiserkenjen az ajkán.

Katyerina elhanyagolt feleség, öt éve házasságban él és még érintetlen. Sok év sóvárgás után - amikor férje hosszabb üzleti útra megy - végre összejön neki a testi szerelem, egy jó kiállású és potens szolgával, Szergejjel, de nagyon. Apósa megneszeli ezt, de maga is megkóstolná még Kateyerinát, így Szergejt korbácsolja véresre a menye helyett. A nő az após zsarnokságát hosszan tűrte, de a szerelemtől megrészegülve patkányméreggel fűszerezett gomba-vacsorát tállal fel neki. Amikor férje hazatér, szeretőjével kiiktatják őt is a képből. Az asszonyé lesz a kereskedő-ház vagyona, s azonnal frigyre is lép vele Szerjózsa, a szolga. Igen ám, de jelentkezik a jussért egy távoli unokaöcs, így pusztulnia kell neki is. A gyilkosságok kitudódnak, a párra szibériai kényszermunka vár. Amikor elveszik az asszony vagyona, Szergejnek már nem kell Katyerina, még a meleg harisnyáját is lerántja róla, hogy azt egy új nőnek adja, akit megkíván. Az összetört és megalázott asszony vízbe veti magát, de persze magával rántja vetélytársát is. 

Sosztakovics operája – lehet - remekmű, a darab biztos ott van a Best of Opera 25-ben. A zene felkavaró, izgalmas, a nagy amplitúdójú, gyakori váltások a drámai és lírai részek között szinte székbe préselik a nézőt. A hangzás eklektikus, hagyományos és egyben modernista, tele tradicionális orosz dallammal. Igaz, ha nem jó a dirigens és nem remek zenészek játsszák, inkább csak hangzavarnak tűnhetne. Szerencse, hogy az estén Mariss Jansons karmesternél kevesebben dirigálhattak volna hozzáértőbben, nem beszélve arról, hogy a Bécsi Filharmonikusokat vezényelte. Önálló, önjogú produkció volt a zenekari „kíséret”, pedig a történet színpadra vitele is megért egy misét.

Igaza van Vidnyánszkynak, a darabban Dosztojekvszkij és Csehov műveiből ismert, nem megérteni, csak megérezni lehetséges „orosz lélek és élet” brutalitása mutatkozik meg. Nyomor, a gazdagok gonoszsága, lelki nihil, a test vágyakozása, az ember embertelensége, hajsza a szeretet, az élet után. Ahhoz, hogy az opera igazán hasson, persze nemcsak a zenekarnak, de a színházi hatásnak is nagyon erősnek kell lennie. Mert van ebben az operában minden, egy majdnem erőszakos közösülés a nyílt színen, tucatnyi, párhuzamos szeretkezési jelenet, korbácsolás, a testi vágy szinte állatias beteljesülése, „fekete” lakodalom, börtönélet. Ezeket a történéseket nem lehet szépen megmutatni, mert akkor nem hatnak, nem „szólnak”. Naturális színpadkép és cselekményábrázolás kell, ami szinte arra készteti a nézőt, hogy ne is nézzen oda, mert egyszerűen nem bír, a képi látvány és a zene együtt már sok. A salzburgi alkotó-team ezt pontosan tudta.

Azt már megtanultam, hogy a salzburgi közönség sokat bír és nem prűd. Mind ízlésben, mind ötletben a végtelenségig provokálható. Nálunk egy ilyen előadás, amit Andreas Kriegenburg rendező színpadra álmodott, erősen súrolná a nézői ingerküszöböt, sokan magukból kikelve kárognának. Pedig az előadás szofisztikált volt, aprólékos gonddal kidolgozva minden kis rezdülése, poénja, akárha Ascher rendezése, de olyan színpadi-képi megoldásokkal, mintha Alföldi is arra járt volna. Az alantas emberi ösztönök, a nemiség színrevitele nem jelzésértékű volt. Mintha valóban ott és akkor megtörtént volna az aktus, ráadásként inkább volt vad párzás a színpadon, mint férfi és nő közötti testi szerelem. Nem véletlen, hogy „pornophony”-nak keresztelték el a darabot, már annak első bemutatóján, vagy 90 évvel ezelőtt. (Sosztakovics szerelmi élete változatos lehetett, különben zenében nem tudta volna így visszaadni egy szeretkezés aktusát, a testi beteljesülést.)

Kriegenburg pedig mutatta, amit mutatnia kellett, néha engedve csak a szeméremnek, fehér lepedőbe csavarva a szeretkező párt. Erős színpadi képekkel dolgozott a rendező, néha szinte filmszerűvé téve a pörgő eseményeket. Nem jelentett gondot neki a szereplők tömegének mozgatása sem. A minimum nyolcvanfős kórust és statisztériát tökéletesen terelte, állította képekbe a színpadon, mind a három szinten egyszerre, összehangoltan megkoreografálva a jelenteket. A díszlet harmadik szintjén is volt játék, mert kellett az összhatáshoz.

Az Izmajlov-ház - ami egy toronymagas, omladozó bérház - a despotizmus mintaképe volt a színpadon, felül fényűzés, alul a munkásnők és férfiak robotja, amit a szex és az ital kapcsol csak ki néha, percekre. Harald B. Thor háromszintes díszletbelsőt tervezett, amit hosszú, jobboldali széles lépcsősor kötött össze, holott a munkások, a gazdag kereskedők, a rendfenntartók, vagy az egyház világa a való életben nem átjárható. A díszlettervező igen parádésan használta a teret és a Grosses Festspielhaus műszaki lehetőségeit. Támogatta ebben a remek világítás (Stefan Bollinger) is. Mintha egy holoszobában lettünk volna, ahogy a magasban egyszer csak a színpadra bekúszott egy-egy jelenet erejéig Katyerina hálószobája, a férj kereskedőirodája, a rendőrőrs, a szibériai büntetőtábor. A változó helyszínek szinte a levegőben lógtak kissé futurisztikussá, falanszterszerűvé téve az adott jelenetet. Tanja Hofmann mai, vagy inkább kortalan divatot idéző, egyszerű, nagyon letisztult jelmezeket tervezett, ami viszont köznapivá, naturálissá tette a történetet.

A Kisvárosi Lady Macbeth előadásnak alfája és omegája Lady M. megformálása. Ez számomra Nina Stemme kiesésével nagyjából ugrott. Én emiatt a középkorú, sokat megélt, vad énekesnő miatt választottam ki az előadást. Helyette kaptam egy viszonylag fiatal, orosz szopránt, Jevgenyija Murajevát, az orosz Mariinksy Színházból, ahol Sosztakovics darabja 15 éve repertoáron van, s ő ez egyik állandó Katyerinájuk. Szép beugrás volt, önmagában nézve kiváló alakítás. (Murajeva amúgy kéznél volt Salzburgban, ő játszotta eleve Akszinyát, Szergej második szeretőjét az előadásban, könnyen beállt a szerepbe.) Az énekesnő képes volt hangban és színjátékban is megmutatni Katyerina elfojtott vágyait, fellángoló szerelmét, majd a csalódását és összeomlását, korban ideális a főhősnő megformálásához. Murajevának vitathatatlanul volt színpadi szuggesztivitása, hangereje, hangjának árnyaltsága, de talán lelkileg még nem viszonyul úgy az élethez, hogy megmutassa a minden mindegy érzését, amikor egy simogatásért ölni képes egy ember.

Persze Salzburgban a tökéletes hang és a már letett referencia alap s belépéshez, így minden szereplő abszolút a helyén, felsőfokon teljesített.

Szergej, a szerető Brandon Jovanovich, aki alkatilag és hangban is tökéletes volt a szerepére, talán az egyetlen igazi férfi a színen. Magas, atletikus, amit a rendező ki is használt. Az énekes úgy pattant fel a szibériai cella falára, mint egy atléta és hátrafelé majd teljes magasságban ugrott le. Elhitette, hogy futnak utána nők, megvolt az általa hozott figurában a hazug széptevés és a végtelen üresség, a haszonlesés. Borisz, az após Dimitrij Uljanov, aki kellő tekintéllyel és erővel képviselte a zsarnok gazdagot, profin korbácsolta véresre Szergejt, s hihető volt férfi gerjedelme is Katyerina iránt. Általa a ház ura megvetni való gonosz volt, aki megérdemelte a patkánymérget. Fiát, Zinovijt Maxim Paster énekelte, jó volt pipogya férjnek, bár ez a szerep azért annyira nincs megírva, nemigen lehet teljes figurát teremteni belőle, de hangban talán az énekes a jók között is legjobb volt, impozáns teljesítményt nyújtott. Nem igaz az elnagyoltság a pópa szerepére, ami poénre csiszolt, s Sztanyiszlav Trofimov hozta is az orosz humort, többször. 

Hiányzott ugyan Stemme, de nagy felfedezés volt Sosztakovics zenéje és látni Mariss Jansons személyében – a tavalyi Metha-élményhez foghatóan – a kiváló dirigensi teljesítményt. Andreas Kriegenburg úgy nyúlt az operához, hogy tudta, az egy történet, hús-vér emberekkel, nem elég „csak” énekelni, a sztoriban a szereplőknek van előéletük, amit karakterükkel együtt meg kell mutatni, s rá is vette a csapatát a bemutatásra. Kényes darabhoz nyúlt, s egy kényes szerzőhöz. Ha Berget, vagy Bartókot nem értő művészek tolmácsolnak (értve az zenekari árkot és színpadot is is ide), az csapnivaló. Ez áll Sosztakovics művére is. Szerencséje volt az orosz szerzőnek, mert Salzburgban nagyon ráéreztek.

Nem csodálkoznék, ha akként zárulna idén az Ünnepi Játékok értékelése, hogy ez az előadás volt a csúcspont, még akkor is, ha ott volt Netrebko Aidaként, Bartoli egy Handel operában, Conchita Wurtsnak öltözve és Domingo a Két Foscariban. A „Kriegenburg-csapatnak” az sikerült, ami nem midig az operaszínpadon. Megmutatták a műfaj csoda teatralitását, és befogadhatóvá tettek egy nagyon igényes, extravagáns hangzású, de nem igazán könnyed dallamokra épülő zenét.    

(Szereplők: Jevgenyija Muraveva, Maxim Paster, Brandon Jovanovich, Dmitrij Uljanov, Tatjana Kravstova, Andrej Popov, Oleg Budaratszkij,  Igor Oniscsenko, Vaszilij Efimov, Sztaniszlav Trofimov, Alexej Shishajev,Valentyin Anikin, Ksenia Dudnikova, Andrij Goniukov)

A képen Nina Stemme, egy korábbi, másik előadásban Lady M.-ként, aki azért hiányzott. 

Megjelent: 364 alkalommal