Nyomtatás
szombat, 02 december 2017 16:37

Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma (Budaörsi Latinovits Színház)

Értékelés:
(45 szavazat)

„Rettenetes parasztdráma ez”  

(Budaörsi Latinovits Színház – Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma – 2017. december 1.-i előadás)

A nap reggelén a Facebook emlékeztetett, hogy 2015. december 1-én a londoni Garrick Színházban Branagh-t néztem. Leontest játszotta a Téli regében. Lehet ennél csodásabb egy nap? Hát nem. Volt hasonlóan jó estém? Hát igen. De nem csak a színpadon látottak miatt. Mert mit is láttam? „Gyilkosság, rablás, házasságtörés, újra gyilkosság, fajtalanság, nyomor, piszok, betegség: ezek a történet stációi. Az utolsó stáció pedig a lélek megtörése, a gyenge férfiúnak szinte perverz lakolni vágyása…” (Ady Endre – 1902. január 9. –én megjelent írása a nagyváradi Szigligeti Színház Tolsztoj-premierjéről.)  

A mi Ady Bandink anno kiakadt a darab láttán: „„Kereszteld meg az ártatlant, mielőtt megölnéd!”… Ez Tolsztoj! Rombolója a mostani – szerinte meghamisított keresztyénségnek, s mégis túllicitálója minden vallási vangélistának, kik valamikor éltek. […] Kegyetlenségét, fanatizmusát, nagyságát megszédülve szemléljük, de igazai nem a mi igazaink. Nem is igen lesznek azok soha. Szláv ő nekünk nagyon, kegyetlen, öldöklő szláv, és mi ennyi kegyetlenség láttán elvesztjük a kedvünk a mennyországhoz is. Szép dolog epikureusnak lenni. Hát szebb, mint az erkölcsök vértanújának. …Az evangélistáknak nem szabad olyan szörnyű kegyetleneknek lenni, mint Tolsztoj.”

Alföldi Róbert rendező biztos nem evangélista, mert kegyetlen darabot vitt színre, nem sokat finomkodott, megmutatta mindazt, amiről Ady írt. Szeret ő ezzel a témával bíbelődni, amikor a mikroközösségben felüti a fejét a bujaság, a kapzsiság, megindul a szóbeszéd, majd elszabadulnak az indulatok. Zöldy Z. Gergely jelmez-és díszletervező sem mismásolt, beültette a közönséget egy széthulló, rothadó udvarházba, a szereplők - majd mindegyikük koszos/foltos gúnyában –, egy hatalmas rongyos lepel alatt a nézőtér minden szegletét bejátszották, suhanva, átbújva a nézők sorai között. (Valljuk meg, ez az épület, tér valahogy nem színházszerű, kell az alkotói fifika, megteremteni a színházhatást.) Valahol Oroszországban voltunk, folyt a vodka, fütyült a szamovár és repkedtek a levegőben az elhajított savanyú uborka csonkok. De a tolsztoji világ mégsem teremtődött meg, a színpadi környezet lehetett volna akár Németh László Iszony, vagy Bodnárné című darabjainak közege is. 

Szépen sommázta Ady a darab szinopszisát. Anyiszja megmérgezi zsémbes öreg urát, Pjotrot, mert a jókötésű béresüket, Nyikitát szereti. De Nyikita Marina bájaiba már belefeledkezett, s nem volt rest teherbe ejteni Anyiszja fiatal mostohalányát, a sántácska Akulinát sem. De pénz utáni sóvárgása és kapzsi anyja mégis Anyiszja felé löki. Ráadásul a fiú iszik, rátarti, szórja Pjotr ölébe hullott vagyonát, s ahogy Ady írta, férfinak is gyenge láncszem. A nők bezzeg erősek, Anyiszja és Nyikita anyja, Matrjona. Elrendezik ők még a fiú törvénytelen csecsemőjének elveszejtését is, csak meg kell keresztelni azt a gyereket a megölése előtt. De Nyikitának egyszer csak megszólal a lelkiismerete. A legrosszabbkor, a már általa megbecstelenített Akulina esküvőjén. 

Alföldi a darab színrevitelét a legapróbb részletig végiggondolta. Vaskézzel irányított, a nyitóképtől a meghajlások rendjéig minden mesterien komponált. Volt íve az előadásának, fokról fokra bontakozott ki előttünk a dráma. Annak ellenére, hogy két részben játszották a darabot, nem tört meg a kezdeti feszültség, hisz már a nyitójelenet robbanás előtti forrpont volt. Aztán mindig megmutatkozott valami addiginál is szörnyűbb emberi gyarlóság, kisszerűség, ami fenntartotta az alapból nyomasztó hangulatot. Araszoltunk egyre beljebb és beljebb az emberi lélek legsötétebb bugyraiba. 

Azonban Alföldi most nem szedegethette kedvére össze a csapatát, társulattal, s egy-két vendégművésszel dolgozott. Nyikita szerepének megformálását Brasch Bence e.h.-ra bízta, ami nagy lehetőség egy ifjú színésznek. Bamba, buja béreslegénynek, iszákos, csapodár családi agresszornak hiteles volt. A „bűn és bűnhődés” jelenete bennem némi hiányérzetet hagyott. Ezen az estén mintha in medias res jött volna a fiú szánalmas öngyilkossági kísérlete, hogy nem tud továbbélni bűnei terhével. A tomboló lakodalmas zene közepében meg kell gyónnia a násznépnek minden bujaságát, vétkét. Balsai Móni, a csapodár Anyiszja szerepében életszagúan hiteles volt. Minden színészi eszköz birtokában már ahhoz, hogy megmutassa egy erős, tettre kész asszony figuráját, akit egyszerre hajt és nyomorít is a szenvedélye. Tekintette, arca játéka folyamatos váltások sorozata, mintha filmszerű snitteket látnánk. Dühös nekilódulások, megtorpanások, elgyengülés, gyilkos szenvedély, majd rettenet a kigondolt és vágyott tett súlyától. Megkapó pillanatai voltak az estén, akár a királygyilkosság terhével küzdő Lady Macbeth, akinek már nem jön le vér a kezéről többet. (Ez a rendezőben is felötölhetett, mert Anyiszja aztán súrolta kezeit egy vaslavórban, sokszor, hosszan.) Erős jelenet, ahogy belép a tisztaszobába szamovárral a kezében, rányitva mostohalánya és szerelme évődésére, vagy vacsorát főzve a sorsa összegezése: „Hányok, ha az életemre gondolok.”

Spolarics Andrea Nyikita anyjaként az „őshazug”, egy paraszti, asszonyi Machiavelli. A karakterhez illet a gyors, elharapott beszéd, viszont a terem akusztikája miatt néha ez nem volt érhető. A színésznő outfitje, akár a Tower hollója, feketeség, hajlott hát, baljós árnyék. Csapásként érkező színpadra toppanásai úgy hozták a vészt, mint Rebi néni a Vörös rébékben. A férjét játszó Ilyés Róbertnek is volt szép jelenete, amikor nyomora és szüksége ellenére képes volt istenes emberként hátat fordítani az eredendő bűnnek, a gyilkos családnak. Sokan dühből oldották volna meg fia „véres pénzének” visszadobását, Ilyés csendben, alázattal, csak maga elé motyogva, megverten elsomfordálva.

Bohoczki Sára sánta mostohalányként, leginkább sánta volt. Azt a zsigeri utálatot, amit egy, a többiektől elütő, megbámult, vagy kitaszított ember érez a környezete iránt, nem éreztem vissza. Anyiszja leánykáját játszó Palugyai Sáriból röppenő hosszú copfja, a sanyarú sorsú gyerekek korai bölcsességének érzete maradt meg. Bregyán Péter precízen adta a kérges szívű, zsugori családfőt, derekán hordott pénzes zacskójával kiérdemelte a szenvedéssel teli halált. Páder Petra két, villanásnyi jelenetében sorsot épített, asszonyi tragédiát mutatott. Székely B. Miklós igazi meglepetés. Egy paraszti vacsora kikanalazása közben, elmesél egy béres sorsot úgy, hogy abból kiérezze a néző a tudatalattijában amúgy meglévő ej, uhnyem érzést. 

Az előadás előtt arról beszélgettünk, minél többet járunk színházba, annál nagyobbak az igények. Mindig az az érzés kell már, hogy a Patyomkin páncélos leadja a lövéseket és kitör a forradalom. Ha valami egyszerűen csak jó, már nem mindig elég.

Kicsit vissza, Adyhoz, a „színikritikushoz”: „Rettenetes parasztdráma ez. […] Az előadás jó volt… túlzott verizmusa tegnap igenis stílszerű volt. […] A hatás a legvegyesebb. A modern próféták elveszik az embernek azt a kis kedvét is az élettől, ami megmaradt.” Ámen.

Megjelent: 2571 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella