Iza színházban járt - Agota Kristof: Az Analfabéta - Falusi Mariann (Rózsavölgyi Szalon)
szombat, 02 december 2017 07:47

Agota Kristof: Az Analfabéta - Falusi Mariann (Rózsavölgyi Szalon)

Értékelés:
(9 szavazat)

Hűtlenek lettek a szavak  

(Rózsavölgyi Szalon – Agota Kristof: Az analfabéta - 2017. december 7.-i előadás)

Éva: A dallama és a szövege is ment  „A párttal, a néppel, egy az utunk…” című, egykor népszerű dalocskának. Énekeltük is rendesen vagy ötvenen a Rózsavölgyiben. Speciális karácsonyelő, becsülendő művészi helytállás és emlékezetközösség: Falusi Mariann Agota Kristof szövegével lépett színpadra.
Iza: Adott egy előadóművész, Falusi Mariann, aki énekesnő. Adott Agota Kristof élettörténete, kisregénynek is rövidke életírása. Szikár mondatok egy cudar gyerekkorról, a szülőhaza kényszerű elhagyásáról. Azt azért nem tudtam meg, vajon miért érezte úgy Falusi Mariann, hogy az írással pódiumra kell lépnie. Mert úgy tűnt nem szól a történet, a feldolgozás hangsúlyosan sem 1956-ról, sem a hontalanságról, de még csak a „nyelvtelenség”-ről sem. Falusi persze jól énekelt, még mindig.
 


Iza: Megtudtuk, hogy Agota Kristof 1956 végén, 21 évesen, négyhónapos csecsemőjével és férjével illegálisan átlépte a határt, Svájcban kezdett új életet. Megtanulta új lakhelye nyelvét, a franciát. Előbb beszélni, aztán olvasni, végül írni. Más megelégedett volna azzal, ha annyira elsajátítja az új haza nyelvét, hogy elbeszélgessen a szomszédokkal, bevásároljon, intézze ügyeit, munkát vállalhasson. Agota Kristof nem. „Tudatlan, állandóan szótárt használó analfabétának” érezte magát egész hátralévő életében nyelvtudása mellett is. Éveken át egy óragyárban gályázott, fejben írva a sorokat. Aztán az „analfabéta” író lett, franciául írt, amely nyelvet állítása szerint nem bírta jól. (Most nem ejtünk szót a Nagy füzet-ről.)   Nem olvastam a regényt. Egy árva hang nem sok, annyit nem tudtunk meg arról miként fogadta az írót és családját Neuchâtel. S éreztem én a politikai/társadalmi mondanivalót a sorok között (háború utáni szegénység, sztálinizmus, a szocializmus embereinek embertelensége), de azt nem, vajon Agota Kristof miért indult neki a világnak. Ehhez a szegénység és a szombathelyi internátus rideg világa azért kevés volt. Arról nem is beszélve, a kor alkalmas volt rá, hogy akár itthon legyen nyelvi elszigeteltségben, a magyar nyelvet amúgy beszélők között. 
Éva: A szöveg puritánsága, nyugodt szomorúsága és Falusi Mariann személyisége közötti különbség adott feszültséget az előadásnak. Agota Kristof műve veszteség-krónikának látszott, szikár, de figyelmes leírásnak. Tisztességes és átélt, érvényes szövegmondást kaptunk egy előadóművésztől, aki nem akart színészi szerepben tetszelegni. Jól bírta a váltásokat, a színpadi mozgás eseményességét pótló kis jelzések, akciók (felolvasás a könyvekből, fényfüzérek kapcsolása, kávézás) hibátlanok voltak.

Iza: Kísértett a Pa-dö-dős múlt, Falusi Mariann nem bírta ki, hogy a közönséget talpra ne állítsa, elénekeltetve velük a „Párttal a néppel egy az utunk”-at. Amúgy a zene végig remek volt, hála Födő Sándor zenei közreműködésének. Több volt ő ezen az estén, mint zenei kísérő, játszótárs, kellékes, zenei virtuóz, sok hangszeren kísérte az előadót. Jól voltak a dalok, Falusi Mariann mikrofon, erősítő nélkül beénekelte a Rózsavölgyit. Iszonyatos érzelmi töltetett vitt a dalokba és a prózai részekbe is. Ez utóbbit viszont a szöveg, az elmondott történések nem indokoltak. Az imponáló volt, hogy a legszörnyűbb részeknél, pl. amikor egy tinédzser három napig ágyban maradt, mert nem volt cipője, amibe belelépjen, az énekesnő előadásmódja ugyanolyan szikár volt, mint az írott szavak, nem vitte el szentimentális melankóliába a történetmesélést. Ahogy hiteles volt a gyermeki csínytevések felidézése is.  
Éva: Az énekhang. Igen. Szerintem diszkréten rezonált az ablaküveg. Más dimenziója lett az előadott korfestő daloknak (Fáy Miklós a zenei tanácsadó!), az érzelmi töltet lökte tovább a történetet, jó tempót adott a szerkesztés: a szöveghosszok és az énekszámok „követési távolsága” ideális volt. Színpadi partnere, Födő Sándor „Fodo” zenész, érzelmi untermann, fegyverhordozó szerepben segítette Falusit.

Iza: Csak hát ott maradt a végén a kérdés. Miért? Miért volt az előadó számára fontos ez a történet? Mert jó, Agota Kristof már négyévesen tudott olvasni, aztán Svájcba érve, nem beszélve franciául, egy darabig nem olvasott franciául. Mert ugye azt azért megtudtuk, hogy az órákon és a fondün kívül volt ott könyvtár, a Genfi Könyvtár magyar kötetekkel. Akkor meg már miért lett volna öt évig analfabéta újra? Mert a magyar fonetikus nyelv, a francia meg pont az ellenkezője? Falusi Mariann hangja persze csodálatos, elég az önmagában is. 
Éva: Persze, hogy elég; de hát vegyük figyelembe az 56-os emlékévet is, ebből a szempontból érhető a darabválasztás. (Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlék Bizottság támogatta az előadást.) És legyünk hálásak, mert nem üres frázispuffogtatást és hivatalos emlékezetet kaptunk, hanem valóban egy különlegességet: egy művész kigyalogolt a komfortzónájából és odaadta magát egy nem könnyű szövegnek és egy másik művészember nehéz sorsának.  

(Szereplő: Falusi Mariann, közreműködik: Födő Sándor „Fodo” színpadra átdolgozta és rendezte: Galgóczy Judit, díszlettervező/ jelmeztervező: Varsányi Anna, zeneszerző: Födő Sándor „Fodo”, zenei tanácsadó: Fáy Miklós)
(Fotó: Éder Vera)

Megjelent: 1303 alkalommal