Iza színházban járt - Egy kicsit kuplézgatunk – Falusi Mariann és Lang Györgyi estje
szerda, 03 január 2018 07:41

Egy kicsit kuplézgatunk – Falusi Mariann és Lang Györgyi estje

Értékelés:
(23 szavazat)

 Kuplé, nem kuplé, nem téma      

(Hatszín Teátrum - Egy kicsit kuplézgatunk – Falusi Mariann és Lang Györgyi estje NEM PA-DÖ- DŐ KONCERT - 2017. december 22.-i előadás)


"Nem mondom, hogy ne sírjatok,
mert nem minden könny keserű."
(J.R.R. Tolkein)

Jó ötletnek tűnt egy kuplé-est karácsony előtt. Még a nyilvánvalóan Pa-dö-dő-s hangulat sem okozott csalódást. Lang Györgyi halálosan komoly arca részemről rácsodálkozás volt. Nagy öniróniával elmesélt színházi történeteit - azt hiszem - reggelig hallgatnám. Ebbe az irányba kéne tolni ezt az estet, erőteljesen. Falusi énekeljen, Lang pedig meséljen szomorú-vidáman, nagyon jól állt neki. Sztorizása üdítő, még akkor is, ha sok hasonló műsor van. Falusi csodálatos hangja és Lang, a színésznő elviszi az előadást, de nagyon.  

Tudtam mit jelent a kuplé szó, de mégis meglepett az est repertoárja, a Budapest Orfeum című előadásból és a Budapest Bártól ismert számok és jó pár kakukktojás, mint a La Mancha lovagja, Piaf Uram, Uram-ja, a Somewhere that’s green, Madonna La Isla Bonita-ja, amelyek biztos nem kuplék. (Csak a 2-3 Pa-dö-dő dal maradhatott volna el, nem lett belőlük még sanzonszerű sem.)

A kuplék nagyjából eladják magukat, még hamiskásan is, akkor meg pláne, ha olyan hangon szólnak, mint Falusi Marianné, tisztán. Mégsem ez volt az est csúcspontja, hanem Lang Györgyi két dala, a Rémségek Kicsiny Boltjából a Somewhere that’s green, és a Piaf-sanszon. Személyesre, megkapóan őszintére sikerültek. Sokkal többet meséltek a szövegük tartalmánál, egy színésznő énekelt, szinte egy teljes darabot (életet?) előadva. Edith Piaf dalaira kényes vagyok, ne énekelje azt akárki. Lang Györgyi előadása mégis megfogott, úgy, hogy nem tudnám igazából megmondani miért is. Talán azért mert láttam milyen kívül mosolyogva, belül sírni? Amúgy meg a Mon Dieu egy piszok nehéz dal, nagyon könnyen banálissá, geil-é válhat. Ahogy a Somewhere that’s green előadása - csúszkáló hangja ellenére is – szinte katartikus volt, egy köznapi emberi tragédia, pár mondatban. Persze Lang Györgyi le sem tagadhatná színész múltját, jól tudja meddig mehet a fájdalom, s mikor kell ritmust váltani, egy szomorkást röhögni, hogy döbbenetes legyen a hatás.

Kíváncsi vagyok, más estéken Lang Györgyi milyen történeteket mesél. Ezen az estén Helyey Lászlóval és Stenczer Bélával a Tettyei Romoknál  előadott La Mancha lovagja volt soron. (Amit nem voltam rest megnézni utóbb, Bagossy László rendezett, Lang volt Aldonza, 1983 nyarán.) Meg egy színházlátogatás, az Örkényben a IV. Henriken. Ahol bizony elszunyókált és Mácsai rendező úr volt olyan kedves, hogy felrázza előadás közben, le ne maradjon már az alkotásáról.

A dalok talán harmada volt kuplé, de nem baj, mert az előadásnak van hangulata. Ami nem kis részben Darvas Kristófnak, a zongorakísérőnek (is) köszönhető. Azt hiszem, kotta nélkül alájátszaná az Amerikai Tengerészgyalogosok Nagy Ünnepi Koncertjét is, improvizálva. Ráadásul kifejezett férfi bájjal énekel, s láthatóan érzi a két hölgy ritmusát.  

A néző - majdnem - azt kapja a jegyéért, amit ígértek, plusz egy kis emberi melegséget. Az nagyon érdekelne, hogy a ráadás valóban spontán volt-e. A nézők kérhettek dalt, s hogyhogy nem Karády Hamvadó cigarettavég-e és a Jön-e velem nagysád shimmyt járni vetődött fel, amit Lang Györgyi úgy 95 %-os szövegtudással, tisztességgel lenyomott. (Azon nem csodálkozom, hogy Darvas meg lekísérte.) Nem hiszem, hogy ezeket a dalokat ő valaha is énekelte volna, vagy igen?  

[A dalok: Én vagyok Don Qujiote (La Mancha lovagja)/ Zöldövezet (Somewhere that’s green – Rémségek kicsiny boltja)/ Aki pesten nem jár kávéházba/ Tiroli bocik/ Telefonkönyv/ Ez történt Lellén/ Kicsit horkolok/ Gyere Te Nímand/ Munka után/ Tenyeremen hordom/ Sztálin tangó/ Uram, Uram (Mon Dieu – Edith Piaf) / Néger smokk/ Boldogságom szigete (La Isla Bonita)]

 

Megjelent: 229 alkalommal