Iza színházban járt - Városmajori Színházi Szemle - Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska (Kecskeméti Katona József Színház)
péntek, 07 július 2017 10:40

Városmajori Színházi Szemle - Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska (Kecskeméti Katona József Színház)

Értékelés:
(28 szavazat)

Munkás embert ág is húzta…   

(Kecskeméti Katona József Színház/Városmajori Színházi Szemle – Szirmai Albert – (alapmű Bakonyi Károly és Gábor Andor) - Kaszó Elek, Mohácsi János, Geszti Péter: Mágnás Miska - 2017. július 4.-i előadás)

Gondolta a fene, de Bakonyi Károly szövegkönyvíró 1916-ban tuti nem, hogy Mágnás Miskája nemcsak a Tanácsköztársaság előtti években, de a Rákosi-korszak alatt, meg a III. Orbán-kormány alatt is pont aktuális lesz. Hogy „cintányéros cudar világban”-ban él a magyar még/már megint száz év elteltével is. Száz év meg se kottyant a történetnek, itt vannak még, vagy mindig az (új) urak, szolgálnak az (új) cselédek. Életemben először láttam élőben - egy teljes - operett előadást. Eszembe nem jutott volna a jegyvásárláskor, hogy ez kis híján úgy fog hatni, mint Ady Endre versei. 


Persze az 1949-ben készült filmet láttam, s már abból levettem, hogy Rolla és Baracs igazából csak díszítőelem, a darabot Marcsa és Miska adja el, meg a karakterszereplők. (Ott Mészáros Ági és Gábor Miklós.) Jó, a fülbemászó zene is. A kecskeméti színháznak van egy igen ütős Marcsája és pár jó jellemszínésze. Az pech volt a teátrum számára, hogy a darab szövegkönyvét – számukra is - átdolgozó Mohácsi János rendező „A falu rossza” című darabja pár nappal előtte ment ugyanitt. Ha ez nem történt volna meg, talán eladják a nézőknek, hogy ez a társulat is perfekt beszéli a „Mohácsi-nyelvet”.

Rusznyák Gábor rendező összességében „csak” egy szép kiállítású nagy operettet vitt színre. Megpróbálta, és kis híja sikerült is, hogy egy rendhagyó, izgalmas előadás szülessen. Azonban a külsőségek, a többségében hagyományos eszköztárú színészi játék nem bírta el a - sorok között megbúvó – sötét tónusú társadalomkritikát, ami plusz lett volna, az valahogy előadás-idegen maradt. A Mohácsi szövegkönyv mellett Geszti Péter újította meg a dalszövegeket. Finom lelkű szerző Geszti, a zenés betétekben az ismerős refréneket meghagyta, volt „Hoppsza Sári”, „A nő szívét ki ismeri”, „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Adj egy csókot tillárom haj”, meg persze a „Csiribiri kék dolmány”, hadd örüljön a közönség a „klasszikusnak”.

Hajdú Melinda nem „csak” szubrett, hanem színésznő a javából. Tokostul-vonóstul eladta Balogh Marcsát és a cselédsorsot. Édes Annát ebben a darabban nem játszhatta el, de majdnem. Megmutatta a Hoppsza Sári mögött, a kiszolgáltatottságot, a kisembert, azt, hogy a cselédnek is van szíve, vannak vágyai. És tudott nevettetni is. Talán ő volt az egyetlen, akinek minden, akár prózában, akár dalban kimondott szava egyaránt érthető volt. Miskája (Szemenyei János) ellenben csak egy pár órára kimosakodott lovász volt. Egy urasági bugris, aki csak a nála gyengébben tudta akaratát érvényesíteni, akár nadrágszíjjal. A Balogh Marcsák nem belé lesznek szerelmesek. Miska beszólása, a „vazsmegyei gyerek” vagyok, főleg annak hangsúlya, nem volt poénos, sokadszorra sem. Szemenyei táncoskomikus volt a színpadon, nem több. Annak viszont jó, szó szerint hozta a „szennyes kis goromba ember”-t, ahogy Marcsa hívta őt.     

A vidék prominensei, a vasút-panamában utazó Korláth-család színpadra vitele vegyes volt.  Emlékszem a filmből Gobbi Hilda kleptomán öreg grófnéjára, aki csak a háttérben ügyködött. Itt a szálakat szinte a nagymama (Réti Erika) mozgatta, az öreg grófnén kívül a családban mindenki korlátolt Korláth volt. Jelesül maga a családfő (Kőszegi Ákos) még egy jó kis vesztegetést sem bírt egymaga véghezvinni, a neje (Csapó Virág) meg csak kissé együgyű, meg zugivó volt, bár dekoratív. A két unokaöcs azonban telitalálata az előadásnak. Pixi-Mixi duója á la Sherlock és Watson. A fiúk nem raccsolnak (nagyon) és nem hülye arisztokraták, pragmatikusak és inkább kicsit szociopaták. Marcsát majdnem megerőszakolják a nyílt színen, mert tudják, hogy az egy nő két férfi felállás mire lehet jó, s egy cseléd meg amúgy ne ugráljon ellenük. Zayzon Zsolt és Nagy Viktor párosa legalább olyan vicces volt, mint amilyen vérfagyasztó. Karaktereikről érződött, hogy élvezik a kiszolgáltatott szipolyozását, minden és mindenki fikázását, mert ez olyan úri, s mert jár nekik. 2017 urai, gátlástalanok, hazugok, ha valamibe belebuktak, nem téma, kezdik újra, egyszer csak bejön.

Rolla szerepében Dobó Enikő olyan grófkisasszonyt hozott - ha már régi magyar filmekben utazunk -, mint Szeleczky Zita modern úrilányai, csak éppen nem a Kislány kezeket fel-t énekelte. Szép, iskolázott hangja van, de nem tudta eladni, hogy a szerelemért otthagyná az aranykalitkát, nem volt dilemma számára, hogy menni, vagy nem menni. Orth Péter hirtelen haragú, inkább pukkancs, mint önérzetes Baracs mérnöke sem volt következetes a szerepvezetésben, játékban. A sok hőzöngése ellenére, ripsz-ropsz becstelenné vált, kb. 2 perc alatt, mikor előtte 2,5 óráig még sziklaszilárd jellem volt. Őt nem benyelte az úri osztály, hanem boldogan ugrott be közéjük. (Esetében még az énekesi produkcióval is volt kis baj.)

A két világ – urak és cselédek - között volt egy köztes tér, Leopold főkomornyik (Sirkó László). Talán nem véletlen, hogy ő képviselte egyedül az úri eleganciát és a józanságot. Talán ő a minta, így lehet megmaradni

Tihanyi Ildi jelmezei szépek voltak, ahogy Debreczeni Borbála forgókastély díszlete is ötletes, három vetületében bejártuk a Korláth-család birtokát. A koreográfia viszont elég szokványos volt, sehol egy rendhagyó, ötletes táncbetét. 

Mégis, Marcsa, Pixi és Mixi figurája csak elgondolkodtató volt. Alapvetően egy cukros szirup volt a színpadon, s e közegben furcsán hangzottak a mohácsi poénok, mert maguk a színészek is vegyesen álltak a szöveghez, különböző indíttatással, értelmi, érzelmi intellektussal interpretálták azt.

De a végére csak ottmaradt a történelmi reménytelenség, hogy nem változik itt semmi. Urak mennek, urak jönnek, a cselédek meg maradnak, nekik mindig kuss. Furcsa mód eszembe juttatta az előadás Ady Endre Történelmi lecke fiúknak című versét: „Munkás embert ág is húzta/ Egy-két ezer úr kötötte/ Millió jobbágyát gúzsba./…/ De amit a bús nép szerzett/Víg uraság zsebre rakja./Csak a gazdag, csak a zsarnok/Élt föl minden földi jókat./Megláncolták, butították/A dolgozó milliókat.



Megjelent: 528 alkalommal