Iza színházban járt - Kripli Mari (Örkény Színház/OPI)
szombat, 06 május 2017 10:48

Kripli Mari (Örkény Színház/OPI)

Értékelés:
(28 szavazat)

„Márkus Emília a dög, a lótetű”   

(Örkény Színház/OPI – Lázár Kati Jászai Mari estje – Kripli Mari - 2017. május 5.-i előadás)

„Az igazgató úr kémrendszerével egymás ellen uszította az egész testületet./…/ Így aztán a színház művészi színvonala oly siralmas mélyre süllyed alá, hogy amint látjuk, a pénztár megtöltésére alantas bulvár-drámákhoz kapkod, melyek a tömeg idegeinek izgatására, nem pedig a lelkek művelésére vannak szánva.” Jászai Mari szavai ezek, 1900-ban! Oops, röpke 120 év és semmi sem változott a színház világában? De a színésznő nemcsak a színházat ismerte, az életet is, ráadásként megélt mindent, amire vágyott. Talán még Madonna és Lady Gaga is tanulhatna tőle. Gondolkodása, életvitele századdal előzte meg korát.

„Jászai Mari a szenvedés, a bús sors, a fájdalmas végzet
királynői magaviseletére oktatja a nőket.”
(Krúdy Gyula)


Vannak könyvkincseim, Jászai Mari 1927-es első kiadású Emlékiratai bőrkötésben, aranyozott betűkkel, a borítón körbe kis levélkékkel kiváltképp ilyen. Nemcsak belelapozni izgalmas néha-néha, kézbe venni is gyönyörűség. Jászai könyvében sok politikai, színházi, társadalmi eseményhez fűződő szösszenet. Olyan ez a kordokumentum, mintha nem egy színésznő, hanem egy eredeti (férfi) moralista írta volna.

Mit tudunk meg belőle? Jászai 1850-ben született, s négyévesen már félárva. Apja előszeretettel verte vizes kötéllel, s özvegyen maradva sok gyerekkel, gyorsan újranősült, mostohája meg agyondolgoztatta a kislányt. Még csak tizenkét éves, amikor kimarad az iskolából, szolgálni áll, 1866-ban a königgrätzi csatába már markotányosnő és egy tiszt kizárólagos babája, így megmenekülve attól, hogy az egész tábor szajhája legyen. Tizenhét évesen már színpadon áll. Később autodidakta módon szerzett műveltséget, már felnőttként tanult meg németül, angolul és franciául. Kora színházi repertoárjának minden nagy női szerepét eljátszotta, így Shakespeare nőalakjait, mellettük Antigonét, Élektrát, Médeiat és Stuart Máriát. Ibsen John Gabriel Borkmann című művét az ő fordításában mutatta be a Nemzeti Színház.

Jászainak – Emlékiratai szerint - mindenről volt véleménye és azt le is írta. Kollégáiról dicsérő szót nem igen ejtett. Kolléganői még rosszabbul jártak, Márkus Emília meg különösen megszívta.

A színésznő szerette és szenvedélyesen élte az életet, mert férfiként élő nő lenni a XIX. és XX. század fordulóján. A 34 évesen tüdőbajban elhunyt Reviczky Gyula költőt halálos ágyán hagyta el, az éppen csak a kamaszkorból kilépő Szomory Dezsőért, akinek később szintén összetörte a szívét. Jászai a „fiúk” anyja lehetett volna. Mégis 58 évesen esett először szerelembe, egy gyógyfürdő-szanatóriumban, a nála 28 évvel fiatalabb Plesch Jánossal. Persze viharos véget ért ez a románc is. Jászai szerint: „Egy mesébe illő pályafutásnak Te tetted fel a koronáját, János! Te, és egy koszorú lett életem jutalma. Hosszú szenvedésemért Téged adott jutalmul az Isten, pályám iránti forró szerelmemért arany babérkoszorút a hazám. Mind a kettő egyforma csoda!”

Kárpáti Aurél író és színházi kritikus így látta Jászait: „Az ő számára maga az élet is shakespeare-i színjáték volt. Közvetlen folytatása a festett komédiának vagy tragédiának. /…/ Nem ismert középfokot. Az aurea mediocritast lenézte, megvetette, gyűlölte. Alkudni, kiegyezni nem tudott. Ha beszélt: mennydörgött. Mozdulatai villámlottak – társaságban éppúgy, mint a brit óriás tragédiáiban. Bizonyos értelemben ő maga volt a Nemzeti Színház.”
   
Aztán az I. világháború megtörte ezt a vad amazon színésznőt, Emlékirataiban így ír erről: „A háború megölte a hitemet. Üres, sötét, szomorú a föld. /…/ Nincs semmi kötelék köztem és az emberek között. Senkié sem vagyok. Senkim sincs. Csak akkor jó, ha az ajtót magamra zárom, és egyedül vagyok.” 1926-ban hunyt el.

Jászai Mari Emlékiratait Lázár Kati adaptálta színpadra (Gyalog Eszter segítségével), monodráma formájában. A színésznő színpadi szenvedélyben biztos felveszi a versenyt azzal az asszonnyal, akit az Emlékiratok lapjain megismerhetünk. Lázár Kati lobogva éli meg a 90 perc alatt Jászai sérelmeit, fájdalmait, vágyait, örömeit.

Az előadás kerek egész, de kicsit eklektikus Jászai írásaiból való válogatás. Vélhetően az került elénk, ami Lázár Katinak, a színésznőnek megtetszett, amit művészemberként a színházról, színpadi rivaldáról, sikerről, mellőzésről, egyáltalán a színésznői létről el kívánt mondani. Számos kedves „nyelvbotlással”, mint például egyik vidéki fellépési helyszínként Kolozsvár helyett Kaposvárt említve. Persze ez nem a „színpadon álló” Jászai Maritól, hanem Lázár Katitól, egy pajkos kis mosollyal, vajon figyel-e és érti-e őt a közönség.

Az előadás szórakoztató, Lázár „jászai marija” a színésznők színésznője. A színpadon Jászai élete, mint a hullámzó tenger jelenik meg, hol a csúcson vagyunk, hol alábukunk és éppen fuldoklunk. Nem állítom, hogy mind a 90 perc azonos intenzitással ragadta meg a figyelmem, de mindig vártam, vajon mi jön majd még.

Aztán az utolsó öt perc igazi katarzist hoz, Jászai-Lázár nem játszik többé, az addig virulens színésznő tenger-sok ősz lobboncára fekete főkötőt húz, hirtelen összeesik, megöregszik, megráncosodik, formálisan elszürkül, nyílt színen távozik az élők közül. Fotelban ülve, egyenes derékkal, mint a megpihenő jegenye. Fények ki, csak a perc torokszorító döbbenete marad meg, sokáig.  

(Fotó Véner Orsolya)

Megjelent: 341 alkalommal