Nyomtatás
szerda, 24 május 2017 08:52

Ballada a két sebzett hattyúról (Nemzeti Színház)

Értékelés:
(51 szavazat)

„Vologyenka, a trubadúr kandúr”    

(Nemzeti Színház – Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról – Szűcs Nelli és Hobo (Vlagyimir Viszockij) estje - 2017. május 22.-i előadás)


„Földgolyónkon jégpáncél dagad -
Egész évben nyugszik jég alatt -
Mintha tavasz nem jönne, sem új nyár -
Bolygónk szörnyű szemfödélbe bújt már -
Itten ember talpon nem marad.”
(Viszockij: Jégtakaró - Erdélyi Z. János fordítása)

Latinovits-Viszockij-Volonte, mintha szentháromság. Három öntörvényű előadóművész, akit idő előtt pusztított el saját, izzó szenvedélye. Latinovits 41, Viszockij 37, Volonte 23 éve halott, de a személyüket körülölelő legenda, „jelenlétük” töretlen. A Ballada a két sebzett hattyúról Földes László Hobo tisztelgése Viszockij élete és munkássága előtt. De az estet mégis egy színésznő, Szűcs Nelli emeli a magasba.  Az ő hatalmas orosz lelke, vibráló asszonyisága és saját – veszélyesen - izzó szenvedélye. 
 

Nem mondhatnám, hogy sok filmjét láttam Viszockijnak, azt hiszem csak a Péter cár és a szerecsent, de dalait majdnem kívülről fújom, persze nem mind a 600-at, úgy pár tucatot, a híresebbeket. Marina Vlady könyvét is olvastam kapcsolatukról, Viszockij önpusztító ámokfutásáról az 1970-es években. A színész színpadi jelenlétét nem tudom megítélni, sajnos nem ismerhettem, s nem is a keleti-európai Burton/Taylor-szerű love storyja érdekes számomra Vladyval.  Hanem a dalai. A kérlelhetetlen, önmarcangoló elkötelezettsége, hogy neki írni, énekelni kell, vinni az emberekhez a verseit, egy szál gitárral. Az előadásmódja. Az, hogy Viszockijnál a Reggeli torna című szám is úgy szól, mintha éppen a sztálingrádi csatát vívná egyedül az ellenséggel szemben. Égető a tűz, ami a torkában, lelkében van. Nem maradhat közömbös, aki hallgatja, ő valóban egy énekes bárd volt. 

Földes László Hobo érti és érzi Viszockijt, meg persze a kort, a brezsnyevi Szovjetuniót. Izgalmas az alapötlete. Az, hogy az énekes-színész és Marina Vlady történetét telefonbeszélgetéseiken keresztül – felfedve ennek a szerelemnek minden fizikai és lelki borzalmát – egy moszkvai telefonközpontos, Ludmilla mesélje el a közönségnek. Ludmilla eközben saját életébe, szerelmi történetébe is beavatja a nézőket, az ő kiérdemesült bokszolójával, akiért, akinek meghagyott életéért a KGB besúgójává válik. A két nő egymástól fényévekre, az egyik Párizsban, bohém művészéletet élve, financiális gondok nélkül. A másik a moszkvai szocializmusban, ahol még hering is csak hetente egyszer van a boltokban, s vissza kell vinni az üres vodkásüvegeket is, mert 2 rubel.  Mégis, rokon problémával küzdenek, életük férfija alkoholista. Viszockij összezuhanásával és halálával Vlady életének is majdnem vége. Ludmilla túlélő, neki megmarad a bokszolója, el nem engedve vodkásüvegeit, s társbérleti szobájuk fapados boldogsága.

A Ludmillát és Marina Vladyt játszó Szűcs Nelli és a Viszockijt és a bokszolót megszemélyesítő Hobó „duettje” művészi elkötelezettségre, a másik tiszteletére épül. Hobo nem színész - és bocsánat -, de énekhangja sem kivételes. Tudja ő ezt nagyon jól, végig kellő önirónia benne. Amit nyújtani tud, az zenészként kivívott személyi hitele és szuggesztív színpadi hatása. Érezhető a hite és elköteleződése a dalokból áradó filozófia, életérzés, a halott művészlegenda iránt. Persze Hobonak karakteres véleménye, tapasztalata is van a szocializmus árnyoldalairól, így válnak a Viszockij-dalok nagyon is élővé tolmácsolásában.   

Szűcs Nelli káprázat az estén. Kivételes a kisugárzása Ludmillaként és Marinaként is. Könnyedén csusszan oda-vissza a moszkvai proli asszony és a francia filmdíva között. Egyik figura mélyről jövő, zsigeri megformálása sem okoz gondot neki, pedig hiszem, mindkét karakter távol állhat a privát embertől. A színésznő láthatóan piszkosul élvezi ezt az előadást, a két asszony minden színének kibontását. Ahogy - jó elcsépelten - írni szokták, lubickol a szerepben.

Tulajdonképpen Szűcs Nelli, a magánember közönségnek átadott érzései repítik az egekbe az előadást.  Marina és Ludmilla is lényegtelen. A lényeg, hogy a félig oroszszármazású színésznő - aki valamicskét saját bőrén is tapasztalta a nagy szocialista Szovjetunió működését -, egy párkapcsolatban élő nő, mit gondol ezekről a szerelmekről, az emberi együttlétekről, az adott történelmi korról, a kelet és nyugat ideológiai harcáról, s ennek az egyén életét megnyomorító hatásáról. Egy-egy pici gesztusa által - távolba merengő tekintete, mosolya, könnyei, ajakbiggyesztése révén -, mintha egy nagyregény sűrűségét kapnánk tőle. Érzéseit, gondolatait mindenről, amiről mesél, első kézből. Játéka által nemcsak azt tudjuk meg, amit elmond, hanem annál sokkal többet, ráérzünk a ki nem mondott szavakra is. Saját lényével, emberi hitelével tölti meg – vélhetően estéről estére - a színpadi fikciót, s van a színésznőben muníció bőven, minden felvetődő gondolathoz, érzéshez. Amit ad, történelemóra egyénre bontva, hogyan élt a szocializmus embere/asszonya az 1970-es években.    
    
Ha vannak kötelezően megnézendő darabok, ez az. Látni kell, ahogy Szűcs Nelli eltáncolja (tombolja) az Én cigánydalomat, ahogy énekli a Farkasok dalát, rendre megvillantja monológjaiban hogy még a tragédia árnyékában is megvolt ennek a kornak is a humora, mert az ember már csak ilyen, a bitófa alatt is még élni akar. Látjuk egy színész éppen, akkor és ott megfogalmazódó gondolatait, folyamatos kavargását sírás és nevetés között. Valahogy biztos vagyok benne, hogy Ludmilla és Marina minden előadáson más, az éppen aktuális Szűcs Nelli. A színésznő olyan színjátékra képes, amire csak a legelhivatottabb, „bolond” színészek, aznapi magából játszani, s nem az esti munkát végezni.

Olvashatjuk a történelemkönyveket, de itt 120 percben meg is éljük - Viszockij dalain és a két előadóművész által -, hogy milyen volt, amikor kedden még nem dönthetett arról az ember fia lánya, hogy pénteken Londonban, vagy Madridban vacsorázik. Amikor a fast food, a bakelit lemez csoda narkotikum volt egy-egy „nyugati út” során, s nem természetes, hogy 3 világlánc hamburgere között választhatsz 100 méteren belül, vagy megveheted bármelyik sarkon a Rolling Stones, vagy Beatles összest. Amikor csak trapper farmer volt és alföldi papucs, nem 15 farmermárka. Egyáltalán az az érzés, hogy a boltok polcai roskadoznak, nem kell sorba állni órákig - negyedévente egyszer - a banánért. A lehallgatásokról, a politikai rendőrségről, a magánembert ért zsarolásokról, besúgó-rendszerről már nem is szólva.

A Ballada két sebzett hattyúról egy valós időutazás, akár egy holoszobában, ahol érezni, tapintani, átélni lehet mindent, mintha ott lennénk. Szűcs Nelli és Hobo gondoskodik róla, hogy a néző feltétlenül megértse, megízlelje ezt a kort, még akkor is, ha Viszockij már rég halott volt, a Szovjetunió meg már sehol, amikor született.

És az előadást Vidnyánszky Attila rendezte, s bizony ötlettel, érzéssel, könnyes bájjal.

(Máthé András felvétele.)

 

Megjelent: 1669 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella