Iza színházban járt - Székely Csaba: Kutyaharapás (Szkéné)
2017. június 05., hétfő 10:59

Székely Csaba: Kutyaharapás (Szkéné)

Értékelés:
(28 szavazat)

„A Cigány látta a Saul fiát, a Szerb látta Saul fiát, az Ukrán nem látta, de nem is tetszett neki!”
 
(Szkéné [Nézőművészeti Kft., a Vádli Társulás és a Jászai Mari Színház együttműködése] – Székely Csaba: Kutyaharapás - 2017. május 31.-i előadás)

Igazi Zeitstück-öt láttam? Nem tudom, kicsit bekavart a Tarantino feeling. Azt viszont határozottan tudom, hogy régen nevettem ilyen jókat színházban. Nem vagyok büszke rá, mert nem szofisztikált, finom humoron, agyatekert okosságokon nevettem, hanem trágárságokon. Sokszor, hosszan. Vállalom, bár talán nem is a trágárságokon nevettem, hanem egy összeszokott színészcsapat önfeledt ökörködésén. 

Zeitstück olyan darab, amely témáját a jelenkori történelmi-társadalmi viszonyokból, aktuális napi és helyi történésekből meríti. Ha azt vesszük, hogy egy bankrablást láttunk, akkor nem olyan biztos, hogy mindennapi életem kis problémáiról szóló történetet néztem. Viszont, ha azt vesszük, hogy az este során minden elhangzott, amit az elmúlt hónapokban olvashattam a hírportálokon, akkor rendben. Volt „migránsozás, brüsszelezés, sorosozás, trianonozás” és volt antiszemitizmus, cigányozás, magyarkodás. Szóval, „Magyarország, szeretlek” 2017. május 31! A színmű Tarantino kultfilmje (Kutyaszorítóban) magyarosítva, egy gengszterbanda akció közben, csak éppen becsúszik a melóba egy gikszer, pontosabban egy rendőr spicli.

A banda nyolctagú volt. A főnök, az összegengszterkedett pénzt végre élvezni készülő Dzsóbácsi. Kis trollként, csámpásan, slamposan, észveszejtő ravaszul és ördögien gonoszan, Fodor Tamás. A színész I. Erzsébet megformálása óta „a Király”, mindegy mit csinál. A banda a trónörökös, Kicsidzsó első munkájára készült éppen, bankrablást szervezett. Kicsidzsó szerepében Bercsényi Péter, most kissé haloványan. Inkább csak háborgott kisfőnökként. (Be kéne végre fagyasztani a tűsarkon játszott szerepeket!) Bár jó volt Bercsényi néhány mozzanata, ahogy technikai zseniként osztotta a parancsokat a bandatagoknak, sebesen lapozva tabletjén a részletekért és majdnem idegösszeomlást kapva, amikor apja „lapozás előtt” megnyalta az ujját.

A banda-tagok, Kárpát-medencei mozaik. A Román, Mucsi Zoltán, aki adott egy „mucsizoltános” különszámot, amiből megtudtam, hogy ő a „két évtizede folyamatosan ordító és minden más színésznél többet káromkodó” magyar művész. Ez biztos, hiszen ez adja az utóbbi években a művész megélhetését, de azért a Háy-darab (Nehéz) agronómusát, a sok filmszerepet sem felejtem, az is ő. Élveztem, de azért szervesen nem illet kis szösszenete a darabba. A Szerb, Nagypál Gábor. Ő volt a legösszetettebb figura, a beépített rendőr, a spicli. A Szerb okos rendőr, „éterezik” a bandában, vagyis az érzelmekre hatással éri el, hogy bízzanak benne. Az ügyes csavar, hogy ennek a nagymestere a Román, aki simán „megétereződik” a Szerb által. A Cigány, Kaszás Gergő, remek érzékkel, szívvel, humorral képviselve „társaságát”, persze tegyük hozzá, ő meg egy okos cigány, a végén majdnem nyertes. Be nem áll a szája és éppen csak addig indulatos, amíg komoly baja nem lesz belőle. A Tót, Katona László, bár inkább egy székely góbé az ő figurája. A Zsidó, Szikszai Rémusz, aki csak románul beszél. Az Ukrán, Király Attila, aki kőagy és éppenséggel Kicsidzsó elhagyott kedvese. Persze ezek csak fedőnevek az akcióhoz.
 
Aztán ott volt még a rendőrség, Kardos Róbert, alias Berkovits ezredes, egy kis Columbos magánszámmal és Kovács Krisztián, a rendőri prototípus, akinek meg kellett halnia.

A színmű nem miden szereplőnek nyújt azonos megmutatkozási, színészi kibontakozási lehetőséget. Az a produkció javára írandó, hogy team-munka volt, mégha ad hoc truppot is láttam. Erőteljes az improvizáció szerepe, hiszen, ami aktuális volt a bemutatókor, 2016 szeptemberében, az hol van már 2017 májusában! Ebben erős a csapat, a színészek egymás keze alá dolgoznak és maguk is értékelik a kolléga aznapi brillírozását, momentán várták egymástól ki mit is mutat. Emiatt volt élvezetes és friss az eredmény, mert a tíz szereplő érti és érzi egymást, látszott szívesen ökörködnek együtt. Vannak persze még csúcspont Fodor Tamáson, Mucsin és Kaszáson túl is, Király Attila Ukránja. Félelmetes, ahogy hanggal, mozgással, szemjátékkal megteremti a börtönből szabadult homokos pszichopatát, aki ráadásként rasszista és nacionalista is.

A darab keretét a Dead Line Airlines halálangyala (légkisasszonya) adja, csak képernyőn megjelenve, Pálmai Anna interpretálásban. Ezzel a felirattal repked egy boeing ide-oda a tv-ben. A stewardess mondanivalójának lényege, „hiába kapálódzol a sors ellen, úgyis megdöglesz”, ismerős fedélzeti mutogatással nyomatékot szerezve az üzenetének. Nem végig vicces, de dramaturgiailag kell a darabba.

Az előadás kezdetén a bűnözők arról értekeztek, hogy a Saul fia című film nem lehet magyar, mert a zsidóságról szól, és nem nyilaznak benne, mint a Honfoglalásban. Kicsit gyengusz a felvezetés. Székely Csaba darabja vélhetően nem az évad magyar drámája, ahogy a rendező, Szikszai Rémusz is jegyzett már jobb előadást. Nem vitásan low budget a jelmez és a díszlet, éppen jelzésértékű. Varga-Járó Ilona tervezett egy rácsos pincedíszletet, Kiss Julcsi meg mai, utcai ruhákat húzott jelmezként a szereplőkre, de azért ügyelt rá, hogy azok jellemezzék is a karaktereket.

A játék, a színészi hozzáadott érték végig érdekfeszítő, izgalmas. Aki bírja a hosszú, céltalan trágárságot, annak különösen semmi gondja. Egy biztos, ha nem akarunk lilaködös művészszínházat, olyan Mundruczó-féle társadalmi színházat, csak ellazulni egy estére, tökéletes a produkció. Szikszai Rémusz rendezése kihoz mindent, ami ebben a sztoriban benne van, s végig jó a ritmus, pörög az előadás. És igen, még a magát igényesnek tartó néző is végig röhögheti az estét, lelkiismeret furdalás nélkül. És nem magán röhög végre! 

(Fotó: Mészáros Csaba)
 

Megjelent: 186 alkalommal