Iza színházban járt - Shakespeare: Téli rege (Radnóti Színház)
2017. március 04., szombat 00:10

Shakespeare: Téli rege (Radnóti Színház)

Értékelés:
(48 szavazat)

„Kicsinálnak, mit csináljak?”

(Radnóti Színház – Shakespeare: Téli rege - 2017. március 3.-i előadás)

Shakespeare legtöbb művét nem nagy kunszt izgalmassá tenni. A Téli regét/mesét igen, hiszen a darab maga is csak egy mese a mesében, megspékelve a sors kiszámíthatatlanságával.   A Szabó T. Anna – Morcsányi Géza – Valló Péter - Bálint András kvartettnek sikerült a kunszt, mert hiába a klasszikus angol színmű, a jó színészek, ahhoz, hogy ez a dráma igazán hasson, kell némi ötlet. Nem felejtettem még el a Kenneth Branagh Theatre Company 2015-ös adventi varázslatát, ahogy Branagh Leontesként állt a színpadi hóesésben, de Valló Péter előadásából áradó brainstorming szintén levett a lábamról.

    1.ötlet: Új fordítás, merész dramaturgia. A művet Szabó T. Anna magyarította újra. Kedves, lendületes, befogadható. Vastag jelzők, de ordenáré szabadszájúság nélkül, mint sárló kanca, vagy kanboszorkány. Szellemes, megmaradó mondatok, pl. Leontes összegzése a történésekről: „Gonosz darab ez, bukás lesz a vége.” Morcsányi Géza dramaturg bátran átszabta a művet. Abszolút megtartva Shakespeare-t, az előadás valódi főszereplőjévé téve az időt. Méghozzá a múló időt, a tél és nyár, az ifjúkor és az öregkor változását. Az „Idő”-t egy színész, Bálint András személyesítette meg. Józanul, elegánsan narrálva a színjátékban feltárulkozó, nagyon is gyorsan múló életeket, akár egy homokóra sebesen lepergő szemeit. Az eredeti műben az Időnek – mint kórusnak - egy strófája van. Ebben az előadásban abszolút tartószerkezetté bővült fel a kis „kórusmű”, mindent az Idő old meg. (Feltűnt - ma már csak úgy mondanám a „Mohácsi-effekt” - egy-két kósza idézet más Shakespeare műből, Arany Jánostól, egy-egy vaskosabb beszólás, pl. holmi gázszerelőről, hogy azért tudjuk hol is vagyunk, ha nem Szicíliában lennénk.)
    2. ötlet: A játéktér és a látvány. Valló Péter sokadszorra lep meg azzal, hogy „valódi” díszlettervezőt is megszégyenítő teret komponál, ami vetekszik rendezői munkájával. Most műanyagba, plasztikba öltöztette az Időt (szó szerint, Bálint András hosszú esőkabátban jelenik meg végig), a színpadot, s részben a szereplőket is. A darab játékosai ki-be csússzanak a színről nylon szalagfüggönyök között, a színpadon pedig egy ferde műanyag karikában – mind időkapszulában - téblábolják át életük eseményeit, természetesen műszálas ruhákban. Furcsa gondolatokat ébreszt ez a nézőben. Amíg a szaladó élet nagyon is véges – az előadásban két óra alatt átszáguldunk majd húsz éven -, a műanyag szinte hallhatatlan, majdnem 1000 év a lebomlási ideje. A lenyűgöző hatáshoz sokat adott a színházi függönyt helyettesítő kivetítőn, középkori metszetekkel megteremtett látványvilág (Pater Sparrow), a világítás (Baumgartner Sándor) és a szinte önálló műként is helytálló kísérőzene, ami Melis László munkája.        
    3. ötlet: A történet kortalanná tétele. Mind a díszlet, mind a jelmezek (Benedek Mari) a 21. századba röpítették a storyt. Úgy általában a nagyvilágba, még ha Shakespeare eredeti földrajzi nonszensze, miszerint Szicíliából tengeren jutunk el Csehország tengerpartjára, ahol medvék barangolnak (?), meg is maradt. (Talán ezért is mese.) Abszolút visszakaptuk a Shakespeare-i alaptörténetet, mégis mintha a mában játszódott volna a cselekmény. A darab karakterei ma is hihetőek, emberiek. Adott a féltékeny férj és apa, Leontes, aki nem tudja elengedni azt a téveszméjét, hogy felesége (Hermione) megcsalja őt legjobb barátjával (Polixenes). Odáig fajul beteges féltékenysége, hogy elveszti minden szeretett rokonát, meghal felesége, fia (Mamillius), éppen megszületett csecsemő lányát pedig maga löki el, elveszejtené. De a lányt (Perdita) megmentik és egy pásztor sajátjaként felneveli. Amint felcseperedik a lány, ki másba, mint az apa elmart barátjának fiába szeret bele. Aztán jön a minden jó, ha jó a vége, ahogy az Idő elmondta nekünk a darab végén, ékes angolsággal. (Ugye, hogy írhatta volna ezt a történetet, Jackie Collins, vagy Nora Roberts is, játszódhatna Venezuelában, vagy Texasban?)
    4. ötlet: Ha már Bohémai (Csehország) környékén jártunk, cseh nyelvleckéket is vettünk. Ebben az előadásban egy birkapásztortól (Schneider Zoltán) és kissé bugyuta – vagy nem is - fiától (Figeczky Bence e.h.). Bár még messze az évad vége, nálam Schneider kap egy jelölést a legjobb férfi mellékszereplő színikritikusi díjára. Alakításában szív, humor, lendület, Hasek-i báj. Apa és fia kettőse által, mint „Most mutasd meg” elmesélve, Antigonus, szicíliai nemes medve általi szétmarcangolása, bizony nevetésre csábított.    
    5. ötlet: A darab mellékkaraktereinek „feldúsítása”. Éljen a színész a lehetőséggel, ha tud. A Téli mese szereplőgárdája népes, még ha az alkotók most húztak is a szereplők közül, rendesen. Akik éltek a lehetőséggel. Bozenka, bohémiai pásztorlány szerepében, Mészöly Anna e.h., egy merev műanyag ridikül karjára akasztásával 30 másodperc alatt kékvérű lett, s úgy vonult az „Udvarba”, hogy azt II. Erzsébet is értékelné. A Nr.1. papucsférjként, medve által elveszejtve Gazsó György, aki jelentéktelenségében tudott hőssé válni. Lopacseh csavargó szerepében Dénes Viktor olyan tolvajt formálva, hogy pofátlanságát Aladdin is megirigyelte volna az Agrabah-i bazárban. Talán Lovas Rozi és Kováts Adél személye miatt a királynő két udvarhölgye, Emília és Paulina is hangsúlyosabb szerepet kapott a darabban, mint az eredeti műben. Lovas Rozi tetszett, apró pici gesztusokkal, finoman, szépen mutatta királynőjéért való aggódását, végig tudva hol a helye. Különösen kedves volt az ifjú trónörökössel dadusként való bolondozása, aztán kéztördelős, szinte néma sírása úrnője elvesztése felett. Kováts Adél Paulina alakítása átpozícionálta a darabot. Mellékszereplőként túl erős. Mellette Hermioné királynő (Martinovics Dorina) ezáltal szinte súlytalanná vált, lírai, finom jelenése nem elég. Ráadásként Paulina úrnője elvesztése feletti „őrjöngése”, majdnem Lady Macbeth, két percben. A józanész alapján, Paulina, még ha nemes hölgy is, nem engedheti meg magának a féltékenységében örült és örülten cselekvő uralkodója ütlegelését, rugdosását, mert percek alatt kegyvesztetté válna. Jól vágja oda a darabban Leontes neki, „kanboszorkány”. Londonban Paulinát Judi Dench játszotta. Nem hasonlítanám össze az almát a körtével, de ehhez a szerephez olyan hűvös elegancia jönne jól, mint ami „M”-nek alapból van. Amit egyébként Kováts Adél is felmutat az előadás végén. A Schneider-Figeczky párosról már szóltam.

A tökéletes főszereplő kiválasztása Pál András személyében már nem ötlet, felelős rendezői döntés. A színész egy született Leontes. Ha már Shakespeare, benne van Othello, Macbeth, egyben. Bemutatta Leontes gyanújának felébredését, féltékenységének őrületig fokozódását, majd a kijózanodást és bűnhődést. Pál András jó kiállású, szép orgánumú színész, aki fizikumban és mentálisan is bírja a nagy szerepeket. Bemutatóról bemutatóra egyre jobb, Glembay, Párnaember, Iván, a rettenet, és még csak 34 éves. Rusznák András a „gaz, csábító barát” képében halovány, az ő Polixenes-e egy Pál András habitusú Leontes-t nem bírna elbizonytalanítani egy percig sem. Pál András játssza el helyette, hogy miért is örülten féltékeny.

Leontes két főura szerepében László Zsolttól (Camillio) és Gyabronka Józseftől (Dion) két, találó gesztusokkal vázolt alakítást láthattunk, elegánsan, illeszkedve a társulatba. Jó mozgássora volt László Zsoltnak, ahogy „lelepvén” Szicíliából, színes zsinorón nyakába akasztott műanyag belépőkártyáját, mint pozíciója legitimitását szépen hófehér zsebkendőbe csomagolta, letéve az „első ember”-i szolgálatot. Gyabronka József meg királynéja vádiratának felolvasása közben mutatott emberséget, remegő kézzel, remegő hangon szembesülve, hogy szájából hangzanak el a szörnyű vádak. Harmadik udvari emberként, Vilmányi Benett e.h., a rossz és jó hírek hozója, egy szárnyas kis Buffó.  

A darab szerelmespárja, Perdita (Sodró Eliza) és Florizel (Olasz Renátó e.h.), tették a dolgukat, fiatalok és szertelenek. Nyilvánvaló, hogy Sodró a rutinosabb, az ő alakítása felnőttebb. A Téli mese „növénysorolós” jelenetében igazi mini Rebi néne volt a színésznő, sorolva és kiosztva gyógyfüveit, virágait.  

Az előadás nyilvános főpróbáját láttam. Az előadásnak még csiszolódnia kell, de az biztos, hogy egy kerek, egész, jól megkoreografált színházi este lesz. Végre azt láttam, amit Valló Pétertől régen vártam. Saját hitvallása, gondolatai közvetítését arról a matériáról, amit kézbe vett, színre vitt rendezőként. Most Shakespeare Téli regéje kapcsán a múló időről, az emberi élet végességéről, a jó és rossz döntéseink következményeiről, amelyek az életben majd mindig visszafordíthatatlanok, hiába szeretnénk szépíteni. Szívesen mentem a rendezővel, örülnék, ha sok ilyen „utazásra” vinne még. 

Persze, hogy összehasonlítottam magamban a látottakat Kenneth Branagh Theatre Company londoni előadásával, pedig nem lehet, mert olyan ez, mintha a Tejútrendszer középpontját hasonlítanám össze a Kis Magellán Felhővel, tisztességtelen. Azt hiszem azonban, a Radnóti előadása egy Shakespeare Fesztiválon is feltétlenül megállná a helyét, ötletgazdag és eredeti.

Megjelent: 745 alkalommal