Iza: Vannak helyzetek, amikor egy színházi estére készülni kell. Ez pont az volt. Tudtam ki Ferenczi és Freud, de azt, hogy kettejüknek a szakmán kívül milyen közös emberi története volt, nem. Elcsodálkoztam, hogy a nagy Sigmund Freud kutakodó, atyai érdeklődéssel fordult kollégája magánélete és problémái felé, s 25 év alatt a két férfi ezernél is több levelet váltott, ami szépen levezeti az ő „szeret – nem szeret”, quasi apa-fiú viszonyukat, a pszichoanalízis kérdésein túl is. És akkor még ott volt Pálos Gizella. Ferenczi 1919 márciusában vette feleségül a nála közel tíz évvel idősebb asszonyt, akivel – férjezett volta ellenére – majd két évtizede már viszonya volt. (A volt férj az esküvő napján szívrohamban meghalt. Ödipális konfliktus?) Na de, a kis liezonjuk alatt Ferenczi analízisbe vette Gizella lányát, és persze beleszeretett. Kérésére ekkor Freud átvette a leány, Elma analízisét és rögtön eltanácsolta Ferenczit, hogy oltár elé/hüpe alá vezesse. A „fiú” meg engedelmeskedett az „atyának”, Gizellát vette el, s lemondott arról, hogy maga is apává legyen. Szóval a szerző, Sándor Anna belenyúlt a kapcsolat „sűrűjébe”.
Éva: Iskolateremtő ikon, a pszichiáterek pszichiátere: Freud. Különösen tehetséges, a pszichoanalízist nálunk is meghonosító, a szeretetet is a terápiába emelő magyar pszichiáter, Ferenczi Sándor. Gizella, Ferenczi felesége, a két férfi barátságának tanúja. Gizella és lánya, Elma közötti döntéshez Ferenczi Freud tanácsát kérte.

Iza: Czeizel Gábor rendezőnek egyszerre volt nehéz és könnyű dolga. Nehéz mert a Spinoza csöppnyi színpadán fantázia kell 4-5 helyszínt - átforgás, átrendezés nélkül - megjeleníteni, három művészt egyszerre színpadon tartani órán túl. Könnyű, mert „príma anyag” került a keze alá, három színész, aki önmagában, önnön tehetségével is kitöltene egy estét. Okosan és önmérsékletet tanúsítva támaszkodott is erre a rendező, hagyta érvényesülni a humán matériát. Nem örkényi, vagy molnári mű került színre, de magam látom a fejlődést Herzl, majd Pulitzer életét bemutató korábbi színdarabok után. Átfogó, ügyesen szerkesztett, dokumentarista feldolgozás került színre a két pszichiáter szakmai/emberi „csatájáról”. Hála a márkás színészeknek hol erős, hol gyenge jellemű, figurákat, vagyis igazi, esendő embereket láttunk a színpadon.

Iza: Először is ott volt Takács Kati gyönyörű hangjával, lobogó vörös hajkoronával. Lehet, neki már rutin feladat egy csalódott, megtört, ezáltal bölccsé vált asszony megformálása. Játéka által vált Pálos Gizella egy „érzelmi négyszög” tagjává, két pszichiáter, de hangsúlyosan férfi és saját lánya között ingó, sokat megélt és eltűrt „Ferenczi Sándorné”-vá. Frappáns dramaturgiai és/vagy rendezői megoldás volt "csak" narrátorként való felvonultatása, hogy nincs közvetlen jelenete sem Freud-al, sem Ferenczivel. Mesél, magyaráz, érvel, önmagának, a közönségnek. Gémes Antos hitelesen mutatta meg a magyar pszichoanalízis talányos alakjának személyiségjegyeit, pályáját. Játékából érezhető volt, hogy az orvos üstökösként indult, majd a nemzetközi analitikus mozgalom meghatározó egyéniségévé küzdte fel magát, aztán amikor új koncepciókat dolgozott ki a pszichoanalízis terápiás alkalmazására, egyszerre légüres térbe került. Egy óra alatt nehéz 25 évet haladni, ugyanabban az öltönyben ifjú tudósként színre lépni és összeroskadt, meg nem értett hatvanasként távozni, keserűen. Gémes elhitette, hogy ezt látom.
Éva: Gémes Antos Ferenczije nagy utat jár be: apafigurát kereső fiút, mestert kutató tanítványt, autonóm tudóst, magánéleti válságát megszenvedő, döntése következményeit tudatosan viselő, szenvedő embert látunk, érvényes alakításban. Az emlékezetes mester-tanítvány szakítási jelenet statikája és a szöveg fájdalmas és egyenrangú igazságai nem hirdettek győztest. Takács Kati, a maga vitán felüli nobilis eleganciájával narrálta a darabot, teremtett tépelődő szeretőt, féltékeny anyát, aggódó asszonyt.

Iza: Kicsit tartottam tőle, hogy Székhelyi József képes lesz-e, ha nem is überelni, de legalább fenntartani az alig két hete általa nyújtott, kivételes színházhatást. De bizony ám! Bársonyos hang, szemnek is jóleső színpadi jelenlét. Veréb Dia jelmeze, XX. századelős, háromrészes mogyorószín férfiöltöny, mintha gojzer, kézzel varrott cipő önmagában is színre vitte Freudot, és sok kis játékra engedett lehetőséget egy olyan művésznek, mint Székhelyi. Nem volt az öltönynek olyan zsebe, hasadéka, amit ne használt volna ki egy-egy szituáció élének, vagy komikumának nyomatékosítására. Egyik jelentben a két tudós nyilvános konferencián van, s a rendező a közönséget változtatta a hallgatósággá. A színész pontosan ötször, öt különféle módon reagálta le, hogy ismerőst lát a tömegben. Mi, a nézők csak őt, arcát, szemét, kezét láttuk, de ebből pontosan tudtuk, hogy kivel kokettál Freud éppen. Fruskával, érett szépasszonnyal, szakmai riválissal, potentáttal, rajongóval. Ez a párperces rész erősen ajánlott színi tanulmányokat folytatóknak. Székhelyi elegáns, intellektuális színész, figyelemreméltó arányérzékkel. Hiteles, pontos ritmusváltásai voltak. Gondolataiba mélyedt pszichiáter, aki egy csibészes mosollyal átment társasági dandybe, hogy aztán előbújjon belőle a férfiúi hiperszexualitás, vagy a szakmai rivális. Nem eljátszotta Freudot, hanem Freudként létezett 65 percig a színpadon. Szinte hihetetlen, hogy ő volt pár napja a 86 éves Mr. Green megszemélyesítője is. Más hang, más tartás, más tekintet, más kisugárzás, nem más színészi játék, hanem mintha egy más aurájú színész. Mesterségbeli csúcsra járatás! Élmény volt nézni, látni, megtapasztalni színpadi jelenlétét.
Éva: Székhelyi József Freudja, mint a megfeszített íj: figyelme feszes, tekintete kutat, szavai keresik a kapcsolódási lehetőséget, intonációja barátságos. Kismesteri míves munka: közvetlen, kedélyes zártság és kis babrálásokban, hümmentésekben megnyilvánuló folyamatos pásztázás: egy kutató elme, aki nem tud nem értelmezni, következtetéseket levonni. Különösen emlékezetes Székhelyi színre lépése pillanata: Freud a várójában a nagy találkozásra váró idegen magyart figyeli, keze a függönybe kapaszkodik, tekintete fixált, majd hirtelen vált: sárm, elömlő bécsi gemütlichkeit, üdvözlés és már a második mondatban újra feltámadó, éhes kíváncsiság. A beszéddallamot, hanghordozást, hanglejtést kottázni kellene, perfekt.

Éva: Sándor Anna darabja sokat vállal, sokat ad: világos történetmesélés, árnyalt figurák, történeti kitekintés, érzékenység és a rációba vetett bizalom. Ránk fér.
Iza: A „Spinoza-szellemiség” megkerülhetetlen színházi tényező lett, ide be kell térni néha és pont. Lét korábbi előadás, A korábbiak, A címzett ismeretlen és a (befogadott) Rose előadások után, ez volt a Spinoza harmadik nagy dobása számomra. Vezető színészek, ha úgy tetszik „nagyágyúk” egy zsebkendőnyi színpadon, akik lényükkel, színészi tudásukkal karnyújtásnyira a nézőktől feszülnek neki valami fontos emberi, művészi, társadalmi üzenet kimondásának. Szóval kedves Sándor Anna, fel ne adja a missziót, a közösségszolgálatot. Erre nekünk, fővárosiaknak szükségünk van. Akár egy-egy – szerethetőn egyedi dramaturgiájú - saját dráma, vagy társadalmi vitaestek hosszú során át. Ahogy Spinoza mondta: „Ne nevesd ki a világot, ne is sirasd, hanem értsd meg.”  

(Fotó: Véner Orsolya)