Az írónőt a The Guardian a legragyogóbb mai színpadi szerzőnek titulálta. Úgy vélem, nem ezért a darabjáért. Napjainkban, amikor bármelyik szennylap következmények nélkül törli bele a lábát bárkibe, egy 24 órás szalagcímért - legtöbbször következmények nélkül -, már a téma sem egetverő. Egy férfi bulvárlap - ugyan nem szándékosan -, de túllő a célon. Az „áldozata” egy 14 éves gyereklány, akit természetes domborulatai és egy kamu hozzájáruló nyilatkozat alapján nagykorúnak hisz, így lehozza félmeztelen képét a lapban. A lány egykor rovarirtó, most éppen munkanélküli apja elindul az újsághoz elégtételt venni, ami megváltoztatja a történet egy-két szereplője életét. 

A (fő)szerkesztő Rupert (Kocsis Gergely) nem az első botrányát éli át. Mára láthatóan gyomorbeteg, fásult, morálisan nulla, mindig van nála még lejjebb a lapja túléléséért. Pontosan tudja, hogy a bevétel mindenért kárpótlást ad a laptulajoknak, neki pedig felmentést. A piaci versenyben nem lehet finnyás, ha „ütközik”, majd jönnek az ügyvédek. Rupert nem egy Pulitzer József. Az eladott lapok száma a mérvadó, a hitelességre nem igazán kényes. Kocsis Gergely játéka révén a férfi egész életének keresztmetszetét láthattuk, pedig csak 25 m2-es, imitált szerkesztői szobájában voltunk ott. Az igaz, egy kihegyezett szituációban, akció közben. Kocsis megmutatta mi az a férfi middle age crazy, mivel járhat a csökkenő potencia, meg azt is, valamikor ez egy rendes ember volt talán, akit mára bezúzott a gépezet.

Rupert segédei a behatárolhatatlan titulusú Charlotte (Rujder Vivien), Aidan (Tasnádi Bence) és az egyértelműen még gyakornok, inkább még kávéhordó Sam (Dér Zsolt). Fiatal, neves egyetemen végzett bölcsészek mind. Charlotte és Sam a megélhetéséért dolgozik a lapnál, a gazdag családból származó Aidan, inkább apja bosszantására. A szerző nem adott azonos súlyú színpadi megmutatkozást a szerkesztőségi stáb tagjainak. Rujder és Tasnádi kevesebb szöveggel, színpadi jelenettel gazdálkodhatott. Először nagyon úgy tűnt, Tasnádi csak ismétlési üzemmódban van eddigi szerepeihez képest, de aztán mégsem. Nem tudom a színész, a rendező (Máté Gábor), vagy közösen ötlötték ki Aidan párperces színpadi bevillanásait, de karátos pillantok születtek. Rujder Viviennek még színpadi geg sem jutott, mégis hús-vér női figurát formált. Charlotte-ja lélekben egy XXI. századi Jane Austen, aki a felszínen maradásért egy nagyvárosi feminista szingli bőrében éli mindennapjait, ami nem teszi boldoggá.

Dér Zsolt által játszott Sam a kohéziós erő, a két részben játszott darabban. A férfilapnál, a Doghouse szerkesztőségében a fiú még a média „szüze”, elvekkel, morállal, tartással és képességgel arra, hogy nemet mondjon. Majd rajta csattan az ostor az újság és főnöke helyett, mert kell egy bűnbak a balhé közepén. A fiú a történet legnagyobb vesztesévé válik. Átlép rajta szerelme, elvesznek az illúziói, a média gépezete megroppantja a gerincét. Dér játéka hiteles volt kezdő gyakornokként és kifosztott, bértollnoki állásért kaparó, már éhező értelmiségiként is. Láttuk egy fiatalember megtörését, ahogy a fedele megtartásáért feladja elveit.     

Sam a Doughouse-tól az Elektra nevű nő magazinhoz csapódik, ahol a nő Rupert, Miranda (Pelsőczy Réka) előtt kell vizsgáznia, hogy naponta háromszor ehessen végre, már kilenc hónapja munkanélküli. Pelsőczy alapból sportos, markáns, kicsit maszkulin nő, semmiképpen sem cicamica. A szerephez pedig egy öregedő "extra jó nőt" kellett hoznia, a fizikai törvényszerűségek ellenére is. Abszolválta, 11 centis tűsarkon, kis trendi koktélruhában. Miranda már a változókorba lépett, felső-középosztálybeli, megkérgesedett, magányos nő. Látszólag könyörtelen, igazi túlélő. Mégis van Achilles-sarka, belül ő a Hattyúk tava Odettje, csak sehol a herceg. A színésznőnek sikerült „a magamon röhögök ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el”, igen tartásos karakterformálás. Elment a nőtípus és talán saját maga karikírozásában a végletekig, de nem húzta túl. A kemény felszín mögött láttuk a már szinte gépi üzemmódban élő embert, túl minden illúzión. Tette ezt úgy, hogy Mirandát mégis inkább félte a néző, mint szánta.         

Takátsy Péter végre, a sok - amúgy nagyon jó - epizód után egy maradandó emlékű karakterszerepben. Az általa megformált Mr. Bradshaw az, aki akárhányszor szembejön velünk, mindig új ember nekünk, mert nem is tudunk a létezéséről, sohasem vesszük észre, rá nem néznénk. De most végre eljött az ő 15 perces fellépése a világ színpadára. A férfi 14 éves lánya ürügyén láthatóvá válik. Takátsy alakítása halálpontosan egyensúlyozott a becsületére mindig és joggal kényes, egyszerű melós és a pénzért - amúgy szeretet – lányát is kiárusító munkanélküli, álmoralista proli között. A színész sok-sok, apró test-és szemjátéka, gesztusa írta le a férfit, nem a színpadon általa kimondott szavak. Ahogy ócska nylon szatyorral, hunyorogva érkezett a szerkesztőségi alkura, ahogy sunyin lesütötte szemeit, vagy demagóg hetykén támadott. Mr. Bradshaw végig jó ütemben, dörzsölt üzletemberként adagolta a húzd meg ereszd meg játékot. Minden külső mocsok ellenére, talán ő volt a legnagyobb gazember.  Fűzér Anni remek jelmeze(i) a színész alakításához adta a legtöbbet. A férfi elnyűtt, már kifogyott, ízléstelen konfekció öltönyben állt a színen, kopaszodását titkolni akaró, nevetséges hajátfésüléssel. Cziegler Balázs egyszerű díszlete csak jelzésértékű, szinte üres tér, hadd érvényesüljön a színészi játék. 

A darab egy ügyes ötlet, nem több. Dialógusaiban sem dramaturgiai gyöngyszem. Mélyebb gondolatok és érzelmek helyett, inkább egyszerűsítő, egyértelműsítő sablonokkal operál. Ami hatásossá tette az előadást az a rendezői elgondolás, a színészi játék. Az átvitt üzenet, ami az előadás után hat igazán, gondolkodásra késztet. Máté Gábor a páros jelentek párbeszédeiben igazi feszültséget teremtett, a szoros színészi szemkontaktus révén mintha élet-halál harcokat látnánk. Rupert és Mr. Bradshaw sakálként köröztek - a fizikailag meg nem jelenő - tini lány képzeletbeli teteme felett, akinek személye persze érdektelen volt az ő háborújukban. Pelsőczynek egy quasi monodrámát adott Máté. Miranda szólójához, éppen csak élőkellék volt az álláskeresőként jelenlévő Sam a második részben.

A Katona társulata megmutatta, hogy ok, ha a tömegkultúrát szolgáljuk is ki, röhögtetünk mások emberi nyomorán, ha bulvár is a darab, lehet ezt nívósan is, valós érzésekkel, hozzáadott gondolatokkal.

(Toldy Gábor fotója.)

„Bármily szerencsétlen helyeztetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog. S viszont akármilyen boldog fekvésű legyen is egy ország, bármily szabadságokkal bírjanak is lakosai, lassan-lassan mégis rabigába görbed, ha romlott a tiszta erkölcs s polgári erény nem fénylik többé.” (Széchenyi István)