Iza színházban járt - "Lelkem Aranyom" (Petőfi)
szombat, 28 október 2017 12:34

"Lelkem Aranyom" (Petőfi)

Értékelés:
(33 szavazat)

 

„Lelkem Aranyom” (Petőfi)        

 

(Örkény Színház – Aranyozás - 2017. október 16.-i előadás / Katona József Színház – A halhatatlan halott – Arany-Félmaraton – 2017. október 22.-i előadás / Radnóti Színház – Színarany – 2017. október 27.-i előadás)

 

Imádjuk a született/meghalt kerek irodalmi évfordulókat. Ha aktuális, rogyásig emlékezünk, aztán várjuk a következőt, addig hadd szunnyadjon a mester. Mégis meglepett, hogy mind a három budapesti, ún. művészszínház szükségét érezte egy Arany-estnek, a költő születésének 200. évfordulóján. (Volt, akinél költségvetési támogatás, volt akinél a műsorpolitika indokolta ezt.) Érdekes, hogy a produkciók megmutatták a színházak, a társulatok pillanatnyi állapotát, s a költőre való emlékezés módja, értékmérő lett még az elitklubban is.  

 

A sort az Örkény nyitotta. Évadra, vagy azon átnyúló műsorukat Ferencz Győző és Mácsai Pál válogatta. Képesek voltak ellenállni az ellenállhatatlannak. Semmi Aranytól, csak minden Aranyról. Mácsai direktor úr elegánsan narrált, nem volt sok, vagy tudálékos. Nyugodt tempót diktált, elvégre Arany is egy „nyugodt” költő a sok lánglelkű között. Az előadásban megszólalt - többek között - Petőfi, Babits, Ady, Jókai, Radnóti, Weöres Sándor, Faludy György, Nádasdy Ádám, Varró Dániel, Petri György, Parti Nagy, Kányády Sándor, Térey János, egy-egy írás erejéig. Színpadon volt majdnem a teljes társulat, szépen, ráérősen, ahogy azt korábbi verses estjeiken már megszoktuk. (Pogány Judit sajna azért éppen hiányzott.) Kákonyi Árpád alázenélgetett, Mácsai gitáron segítette.

 

A fellépők előadtak és nem felolvastak. Vajda Milán játéka elementáris volt egy Petri verssel, ahogy megmutatta a diák miként felel Aranyból, ő meg mintha a direktorának teljesített volna. Takács Nóra Diána Parti Nagy Lajost olvasott fel, nyíltszíni tapssal honorálták. Ahogy Csuja Imrét is egy Nádasdy írással. Tenki Réka - szégyellem -, de már nem tudom kinek az Arany-megemlékezését tolmácsolta (talán Orbán Ottó?), csak azt, hogy miről. Arany János Nagyszalontán felakasztott kalapjáról, ami nagynak találtatott a sorok írójának. Aztán ott volt még Ficza István előadása Arany (?) epeköveiről, s mókás paródiája Radnóti Sándorról. A kaján röhögése is megkapott, merte és tudta nézőként élvezni Vajda Milán előadását, de úgy kacagva, hogy alig bírt megmaradni a székén. Gálffi László zárta az estét, Petőfi Aranynak írt versével: „Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja Jankóm...." Elegánsan, urasan, de csínnyel! Elégedett nézőként araszoltam kifelé!

 

A Katona egy hármas előadás-ciklusban, egy nap alatt, egyszer lenyomta a „megemlékezését”. Nem pepecselt holmi évadon átnyúló sorozattal. Így érthetően ez inkább tematizált és dramatizált felolvasó-est volt. Arany temetésével, szomorú, hosszas búcsúztatásával kezdődött az előadás. Az első rész – Bevezetés. Majdnem siratóházban ültünk másfél órát. Az szép volt, hogy 1882. október 22-én távozott a költő, s a színház pont ezen az októberi napon emlékezett. Megtudtuk, hogy a legtöbb képzőművészeti alkotás Petőfiről készült Magyarországon, aztán jön József Attila 81, majd Ady 71 szoborral, képpel, s Arany csak a negyedik a sorban, 61 őt őrző alkotással. Megváltás volt Kukorelly Endre felolvasása, a lovas szobrok hímtagjáról. Az első rész csúcspontja kétségkívül Kiss Eszter kupléja volt, Megyeri vándorszínész múltjáról (Petőfi: A tintásüveg). Határozottan megidézte a legendás - e falak között játszott - Budapest Orfeum előadás feelingjét, számomra az egyik legpontosabb és leghitelesebb előadás a színésznőé volt az estén.     

 

A második rész – Tárgyalás, már derűsebben kezdődött, kölcsönvették a Radnóti Színháztól Bálint Andrást és az ő 12 éves Arany-műsorát. Hálás kacarászások, lelkes taps, értékelte a közönség, hogy Bálint kajánul és átéléssel tette a dolgát a színpadon. Aztán jött Arany és Petőfi levelezése, abból is a gyöngyszemek, Zsámbéki Gábor rendezésében. Ez két és fél év keresztmetszetét mutatta fel, szépen megrajzolva a két ember mély barátságának alapjait, igen eltérő habitusuk ellenére is. Meg a szabadságharc bukásának keserű érzetét, a veszteséget is. Petőfit és Aranyt is hárman-hárman személyesítették meg az előadás során. Sajnáltam, hogy nem a magyar szóbeli érettségi előtt láttam. Akkor dühöt érzetem, hogyan húzhattam azt a tételt, hogy Petőfi és Arany barátsága. Most megértettem, hogy volt apropója, amit akkor csak nyűgnek éreztem. Becsúszott ide még egy, s más persze. Így Petőfi Sándor levele Kazinczy Gábornak Szatmárból, 1847. május 28. napjáról, amiből megtudtuk, hogy Petőfi éppen „baszom a szentháromságom” hangulatban volt aznap. Nem vicc, tényleg ezt írta, ahogy az a színpadon elhangzott, megkerestem!

 

Ebben a részben még két, kisebb etűd. Taglaltuk Ferenc József és Sissi 1857 májusi látogatását, Lisznyai Kálmán Budapest fölé repülő bárányfelhőről írt üdvözlő versével. Majd azt hittem, rá emlékezünk. Kis színes volt mellette Széchenyi István Önismeret (és Nagy magyar szatíra) című művével Bezerédi Zoltán felolvasása, fején az ÉS-ből kanyarított papírcsákóban. Ebből megtudtuk, „Kossuth egy szemét, mert a legnagyobb magyarnak nevezett, s ezzel betolt a múzeumba.” Végül átcsusszantunk az Egressy-család szalonjába, ahol asztaltáncoltatás volt, a túlvilágról megidézett Petőfi Shakespeare-el társalkodott. Majd felolvasott és énekelt – Kukorelly után megint csak egy amatőr előadó - Szilágyi Ákos, hosszan, Petőfi (1956-ban Barguzinban írt!) verseiből. Mindeközben a Katona társulatának zöme háttal, vagy takarásban ült, némán.   

 

És itt olyat tettem, amit még soha. Felálltam és 2/3-nál angolosan távoztam (a Katonából, előadás közben!), színházi partnereimmel hatalmas egyetértésben. Semmi kétségem, hogy a Harmadik rész (benne A fájdalom folytatása/A rezignáció és a kétségbeesés dalai című, sokat ígérő címekkel) volt a legjobb, amit én már nem láttam. Értettem én persze a zsarnokságról, a morális tartásról, a „hatalom ellenében élni, embernek maradni”-ról szóló rejtett sorokat, meg azt is, volt munka ebben az előadásban. De őszintén, a színház inkább letudni akarta, mintsem emlékezetessé tenni estjét. Olyan volt a Katona műsora, mint az iskolai, március 15.-i ünnepek, jöttek a szereplők szép sorban, felolvastak. Tudták, meg kell lennie, de azt is, majd csak vége lesz. Kérek elnézést, ha a „kétségbeesés dalai” mégis szárnyalást hoztak a végén, amit nem volt türelmem kivárni.  

A Radnóti hölgykoszorúja úgy gondolta, saját színházi Arany-estjén a költő balladáit adja elő, újratöltve. Kováts Adél, Sodró Eliza, Lovas Rozi és Józsa Bettina mondta, élte, dalolta, játszotta, siratta, nevette Zách Klára, a Bor vitéz, a Tetemre hívás, Rozgonyiné, Az egri lány, Szondi két apródja, Rákócziné, Ágnes asszony, Éjféli párbaj, A honvéd özvegye, A kép-mutogató, Híd-avatás leány-és asszonyalakjainak életét, sóhajait.

Márkus Sándor látványtervező és Szilágyi Bálint rendező szürreális, Arany János felidézéséhez mégis adekvát formát talált ki. Legjobb leírása, hogy Bernarda Alba lányai kiszabadulván a ház börtönéből, halott menyasszonyokként, talpig fehérben, fátyolban zúznak, de szó szerint. Harci fegyverük az OBI-ból került ki, sövényvágó olló, fűnyíró, levéllapát, locsolókanna, mindez – ha nem is égig érő, de – kék füvön, kerti széken „lovagolva”. Olyan Arany Piknik volt ez.

Kertész Endre zenéje dramatizálta a balladákat, s nem Szörényi Levente - Koncz Zsuzsa hajdani előadásaként. Inkább támaszkodtak az alkotók Arany János Shakespeare fordításainak hangulatára, s így teremtettek „női Hamleteket” a színre.

A négy színésznő élvezte a kihívást, a balladák felelgetős, több szereplős színrevitelét. Zách Klára, a Bor vitéz, Éjféli párbaj nagyon ütősre sikerült. Ahogy Kováts Adél előadásában az Ágnes asszony, míg Sodró Eliza tolmácsolásában Rozgonyiné (Cicelle) minimum megelevenedett, de Lovas Rozi blazírtsága, Józsa Bettina fiatal heve is magával ragadó volt. Ezt látni kell mindenkinek.

A Katona kipipálta ezt az évfordulót és kész. Az Örkény és a Radnóti műsortervébe illesztve, – minimum - évadot alapoz rá. Az Örkény Színház rutinosan, már tudta mihez nyúl , az Anyám tyúkja I. és II.-n letesztelte közönségét, annak ízlését, pontosan tudja művészeinek is miként hozhat örömöt a játék estéről-estére. A Radnóti – talán a Játékos című műsorából véve a kurázsit – rátett mindent a Zéróra, nagyon rendhagyóval rukkolt elő, s azt hiszem – igaz ez már egy másik szerencsejáték – de 21-e lesz, lett. Game, set, match.


 

 

Megjelent: 3058 alkalommal