Iza színházban járt - Szegedi Szabadtéri Játékok – Menken-Slater: Apáca Show
hétfő, 13 augusztus 2018 21:22

Szegedi Szabadtéri Játékok – Menken-Slater: Apáca Show

Értékelés:
(36 szavazat)

Keresztapus és Lusta Dick

(Szegedi Szabadtéri Játékok – Menken-Slater: Apáca Show - 2018. augusztus 10.-i előadás)

Még egy fülledt nyári estén is csodásak a szegedi Székesegyház kivilágított tornyai. Alattuk igazi csilivili show hömpölygött, nézőteret rengető hangerővel, újra és újra tapsra hangoló ének-és zeneszámokkal, robosztus táncjelenetekkel. Mintha láttam volna a színpadon a Macskafogó trombitás őrmesterét, s a lágyszívű Frank Vitale-t a Keresztapusból. Jó lett volna hallani az I will follow him-et és az Oh Maria-t, mégiscsak az Apáca Show-t néztem. De a slágereken túl is volt hiányérzetem, hisz nem évelő, csak egy nyári produkció volt ez. Ahogy MGP mondaná „uncili-smuncili pultra rakva.”

Ki ne ismerné Whoopi Goldberg klasszikusát, Deloris Van Cartier bárcicus hányatott sorsáról. Deloris egy gengszterfőnök babája, aki szemtanúja lesz, amint szeretője hidegvérrel lepuffantja sofőrjét. Rendőri védelem alá kerül, egy zárdában rejtik el, ahol világi zenéjével megbolondítja a nővéreket. Igaz, ezzel felvirágoztatja halódó kórusukat egészen addig, hogy a Pápa előtt is énekelhetnek. A film vagy 25 éves, ami megdobta az a gospel volt és persze olyan színészek, mint Maggie Smith és Harvey Keitel. 

Jó, az ember adja le a szintet. Nem várhat egy 4000 fős szabadtéri színpadon olyan finom jellemábrázolást, mint egy pinceszínház 80 fős terében, ahol majdnem az ölében ül a színész és még lélegzetet is együtt vesz vele. De igazi hús-vér figurák, emberi sorsok megjelenítését azért igen, még egy musical esetében is. Ebben nem jeleskedett a produkció, a látvány, a show, a hangerő, a csillogás, vagyis a külsőségek elnyomtak mindent, alig-alig sikerült pár szereplőnek a nagy gépezetben belülről és nem külsőségekkel megmutatnia a valós karaktert.

Amit a Delorist megformáló Peller Anna színpadi emberként tud, az ott volt a Dóm téren, minden értelemben. Szíve lelke, keble, torka benne a produkcióban. Nála mutatkozott meg igazán a nagyszínpad hátránya. A színésznő fejére hatalmas, aranyos parókát ültettek, akár Pom-Pom, lógtak a loknik szerteszét, hogy lássák a kakasülő tetejéről is. Élénkvörös és püspöklila, selyemhatású fűzőbe bújtatták, ami valahogy darabossá tették - az amúgy atletikus hölgy – mozgását. Deloris figurája nem védelemre szoruló áldozati őzikének hatott, inkább erősnek és hatalmasnak látszott. Az operettista hangerejével semmi baj, bivalyerős, de hangszíne, előadása kevés lágyságot, árnyaltságot mutatott. Peller Anna adta bárénekesnő akár egy mai yuppie, aki éjszakai bárt nagyjából csak kívülről láthatott, amikor éjfélkor tép haza az irodából, s maximum egy dupla burgerre ugrik be, elvitelre. Egy dologban abszolút profi volt persze, a taps fogadásában, s annak „spontán kikényszerítésében”. 

Két „lovagja” az elvileg ördögi Curtis Jackson gengszterfőnök és a félénk Eddie Souter nyomozó. Nem mentem el Alföldi Róbert gengszter-játékán. Nem tudtam eldönteni ez most paródia, avagy véresen komolyan kéne venni. Az biztos, nem Marlon Brandosan „corleones”, hanem James Caan-onsan „vitales” volt. Mert választékos, háromrészes, élre vasalt hófehér öltönye alapján egy piperkőc olasz maffiózó volt, az tuti. De egy tökös gengszterfőnök nem foghatja áldozatára úgy a pisztolyt, hogy annak csöve lefelé konyul. Ráadásul flegmán vigyorogva, affekta hanghordozással csak Joker tűnt félelmetesnek a Batman-ben. („Tell me something, my friend. You ever dance with the devil in the pale moonlight?”) Szóval inkább a paródiára szavazok. Az, hogy Alföldi Róbert elsősorban nem a zenés színpad ásza, nem újság. Ami ide kellett, az megvolt. Imádtam, ahogy eljátszotta egy show-műsorban, hogy ő táncol és énekel, holott nem. Ő itt inkább nézőcsalogató húzónév volt, epizodistaként, látszólag maga is szórakozott kicsit Csongrád fővárosában, a nagy nyári melegben. De ez nem vált a produkció kárára, sőt. Bandatagjai: TJ (Cseh Dávid Péter), Joey (Faragó András) és Pablo (György-Rózsa Sándor) a maguk módján ügyefogyottak voltak, nem csoda, hogy nem jött össze semmi nekik.

Feke Pál vigyorogva tette magát színpadra. Nos, táncolni azt ő sem tud, csak kb. úgy, ahogy Lusta Dick őrmester a Macskafogóban. Ő egyértelműen paródiát nyomott, Izzadó (Sweaty) Eddie-ként. Mindkét nagyjelenete ült, mulatságos, ironikus volt. Sőt önironikus, Feke merte magát kinevetni és vállalta azt is, hogy bumfordiságát kinevessék. Az este egyik kabinetalakítása az övé. Eddie Souter általa egy igazi ember volt, valódi sorssal, múlttal, jelennel és Deloris Van Cartier esetlen lesmárolásával, talán még jövővel is. O'Hara atyaként Csonka András egy újabb, meglepő szerepben. Az első részben gyomorbajos, aggódó papként még rendben is volt, na de a második részben, a szószék tetején átment zenés hittérítőbe. Úgy rázott, mint John Travolta a Szombat esti lázban, s úgy invitálta a híveket a templomba, akár a Las Vegas Boulevardon, a Stripen a mega-kaszinó hotelek „bálnavadászai” a pénzes kuncsaftokat.

A nővérek közül – akár a filmben - Mary Robert nővér (Jenes Kitti), Mary Patrick nővér (Vágó Zsuzsi) és Mary Theresa nővér (Dobos Judit) vitték a zárdát. Kellemesen, néha mulatságosan. Jenes Kitti hangja ráadásul csillogott, artikulálva énekelt. Ő a Deloristól örökölt combközépig érő, tűzpiros lakkcsizmájában is légies és szűzies volt. Igazi kis vagány, útkereső novícia. Molnár Piroska Zárdafőnöknője képviselte az estén „a színjátszást”. Egy Kedves Zsémbes volt, mert Molnár egy szeretnivaló színésznő, még akkor is, amikor nem létező bajsza alatt morog. Szellemesen poentírozott, és nagyon látszott, hogy itt, éppen Szegeden volt ő bizony operettista hajdanán. Lehet ott tanulta meg anno, amit már Kaposvárott kamatoztatott, hogy gazdálkodjon önmagával és számítsa ki hajszálpontosan poénjai hatását a közönségre. Az este legjobb percei azok voltak, amikor telefonon alkut kötött „főnökével”, hogy szabadítsa meg végre Deloristól. Nem nevettetett, játszott, humorral és kedéllyel, intelligenciával. Komolyan vette önmagát, szerepét és a nézőket. Hangja kristálytiszta, minden énekelt szótag, rag érthető, pontos. Alakítása mérték és érték volt. 

Szente Vajk rendező nem musicalt, show-műsort rendezett, vegyes alapanyagból, vaskos effektekkel, bizony kivehető szellemi vezérelv nélkül, egy smonca produkciót. Ami a zsinórmértéke lehetett: minden mutatva legyen, néha vaskos poénok: „Azt várom a nőtől, hogy térdeljen és szeressen”, hogy arra aztán jöjjön a taps, taps, taps. Mintha az lenne a siker fokmérője. A koreográfus (Túri Lajos Péter) nagy bajban lehetett, hisz a „főbb” szereplők nem tudtak táncolni, a 25 tagú kórust meg azért csak szolidan lehetett mozgatnia. Így maradt a balra zár, taps, jobbra zár taps, felsőtest rázással, mint az afroamerikai filmek templomi jeleneteiben, csak hát sehol a színen egy zsigerből rázó afroamerikai. A 25 tagú kórus, Károly Kati zenei vezető és a karmester Drucker Péter előtt viszont le a kalappal, minden kórus-dal élményszámba ment. Erős, tiszta, egységes hangzású dallamok, érthető szövegmondás. A sok, színes, műanyag, műszálas jelmez egy vagyon lehetett (jelmeztervező: Kovács Yvette Alida), de finomnak, elegánsnak a legjobb szándékkal sem mondhatók, gyorsan le és felkaphatók, három színben. A díszleteknek (tervező: Rákay Tamás) szállíthatóknak kellett lenniük, hisz országos turnéra megy a produkció, így a díszletelemek lényegében reptéri lépcsősorok.

Azt hiszem nem évelő, csak egy nyári produkciót láttunk. Annak éppenséggel nem volt rossz. Befelé sör és perec, kifelé kézműves-vásár: gyümölcsbor, dézsás mojito, sült krumpli, kürtöskalács. Amire a vásársor végére értünk, már azt sem tudtuk egészen pontosan mit is láttunk, csak azt, hogy valami azért betalált a nagy nyári melegben, csak bírjuk a közízlést.  

Fotó: Toldy Miklós

Megjelent: 1157 alkalommal