Nyomtatás
vasárnap, 26 augusztus 2018 10:38

Salzburgi Ünnepi Játékok 2018 - Hugo von Hofmannsthal: Jedermann

Értékelés:
(36 szavazat)

Amikor kopogtat a halál 

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2018 – Hugo von Hofmannsthal: Jedermann – 2018. augusztus 21.-i előadás)

Tizenéves vágyam vált valóra azzal, hogy a salzburgi Dómtéren megnézhettem Hofmannsthal darabját. Úgy annak 700-dik előadását. Érdemes volt várni rá, bár bizarr élmény. A nagy igazság, hogy mindig, mindenhol egyedül vagyunk, még ha hisszük is néha, á nem. Az meg persze tény, aki megszületik az meg is hal. Kevesen olyan filantrópok, mint Jedermann/Everyman/Akárki, s még kevesebben olyan szerencsések, hogy életük derekán még egy fordulóra elengedi őket a Halál. Hány embernek adatik meg, hogy alkut csikarjanak ki a Halál nevű trükkös fickótól, hogy újrakezdjék, valamit még befejezzenek? 

A Jedermann-dráma (angolul Everyman) ismert angol valláserkölcs tanítás, a keresztény ember halálának tragédiája. Isten életével való számadásra szólítja föl a középkorú, megállapodott Jedermannt, vagyis „az embert”. Ő barátaihoz, szeretőjéhez, rokonaihoz fordul segítségért, persze mindenki cserbenhagyja, egyedül a Jótett érkezik segítségére nővérével, a Tudással együtt. De jó cselekedett alig az eddigi életében, így Jedermann keservesesen és lassan, de ráébred, hogy egyedül van gondjával, bajával, minden evilági dolog hiábavaló, még a vagyona sem segít.

Hofmannsthal darabjának 1920-ban volt a premierje Salzburgban, Max Reinhardt rendezésében, s több mint 100 éve játsszák, majd minden nyáron. A borsos árú programfüzet minden euro-centjét megérte. Régen böngésztem bármit is ilyen élvezettel amiatt, hogy ki játszotta vajon Jedemannt. Mert bizony alakította a szerepet Ernst Schröder, Curd Jürgens, Maximilian Schell, Klaus Maria Brandauer és most Tobias Moretti, alias Rex felügyelő kétlábú társa. Ráadásul Moretti az Ördög szerepéből küzdötte fel magát főszereplővé, mert négy ízben játszotta azt a szerepet, a 2000-es években. De a Halál személye megformálásának története legalább ilyen izgalmas. Akárcsak Shakespeare Bolondját, színésznő is játszotta, többször. (Naná, hogy fejben többféle magyar előadást osztottam ki, legjobban Nagypál Gábor (Jedermann) - Ficza István (Halál) jött be képzeletemben.)

Csodásak a programfüzet képei is, a sok-sok rendezői vízió apró kis lenyomata, az éppen és akkor, a direktorok saját történelmi-társadalmi közegéről. Nekem Michael Sturminger rendezése jutott, aki operákat visz színe, s ez az élőzenei kíséreten és a monumentális színpadkép beállításoknál érezhető volt. Módjával adagolt csak mai társadalomkritikát, inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy Jedermann alapvetően egy teljesen érdektelen ember, hiába él társasági életet, adakozik, áldoz a szerelemnek. Szinte tök fölöslegesen áll/él a világban, minden csak látszat körülötte. Barátai, rokonsága csak sok ingyenélő. Az asztalánál esznek, isznak – pénzén - vele nevetnek, szerelmet, érdeklődést hazudnak neki, de ő valahogy mégsem számít. Sőt, a vagyona sem számít, még Mammon is cserbenhagyja a bajban.

Kihegyezve vártam Morettit, aki valóban meglepett. Azt is a programfüzetből tudtam meg, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott, német nyelven játszó színész, Shakespeare, Csehov, Brecht, Goethe, kortárs, zenés, szóval minden van a palettáján. Fajsúlyos színpadi jelenlét jellemezte játékát, amikor Jedermann végső kétségbeesését, egy ember mindenben és mindenkiben való csalódását mutatta meg, ami aztán átcsapott valami „bármit hajlandó vagyok megtenni mutatványba”, csak szabaduljak még kicsit a Halál markából. Színészi karizmájának, színpadi jelenlétének köszönhetően érezhető volt az estén Jedermann emberi fájdalma annak felismerésétől, hogy halálakor mindenképpen magára marad. Barát, rokon, vagyon, egyéb értékei nem kísérik a sírba, legföljebb jótetteinek emléke, ami viszont még saját maga szerint sincs. Így jött meg fokról fokra  - jobb híján - hite Istenben, ami kegyetlenül megkínozta, de végül meg is váltotta. Ady sorait kottázta le: „ Amikor elhagytak, amikor lelkem roskadozva vittem/ Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”. A színészt nem feszélyezte, hogy szabadtéren játszott, nem használt túlzó, felesleges gesztusokat, olyan intimitást tudott teremteni, mintha kamaraszínpadon lenne.

Ellenpárja a Halál (Peter Lohmeyer), „párbajuk” csúcspontján feje búbjáig kitetoválva, éjfekete szűk ujjatlan női estélyiben, tűsarkokon, fülbevalóval a fülében harcolt, akár egy lestrapál hajdani öreg kokott. Talán ezért (is) veszített végül. A színész leginkább némán, pantomimszerűen, mozgással játszotta el a Kaszás szerepét. Mellette a Jedermann anyját játszó színésznő, Edith Clever fogott még meg. Idősebb színésznő, na nem annyira, 77 éves. Talán fájt őt látva abba belegondolni, hogy nálunk egy színésznőt sem tudnék mondani az ő korosztályából, akiben ennyi finomság, elegancia, báj lenne, egyáltalán ilyen természetesen sugárzó jelenség lenne önmaga öregkori szépségében a színpadon. A mi 70-es színésznőinket majd mind végelegesen megtörte a pálya vagy az élet. Ízléssel komikus volt még a vagyont megtestesítő Mammont (Christhop Franken) és az Ördögöt (Hanno Koffler) játszó két színész. Igaz, a színpadon minden szereplő „csúcsra járt”. Ez a Salzburgi Fesztivál, ha jönni akar jövőre is, neki kellett feszülnie.

Volt amúgy egy kis mozgásszínházas feelingje a produkciónak, mert iszonytatóan nagy a Dómtér, s a rendező kiválóan felismerte, hogyan használhatja háttérnek az égbemagasló templomtornyokat, a széles templomlépcső szinte antik színház hatását. Ezzel mintha a mitológia és a misztériumjáték téma-és formavilágát kapcsolta volna össze. Innen már csak egy lépés volt a színészek attraktív mozgatása, a lépcsősor miatti quasi többszintes színpad vertikális és horizontális terében, ezzel a díszlet szükségességét is nagyjából kilőtte. Persze biztos volt ennek előfutára az elmúlt 100 évből, akitől ötletet szerzett.
 
Érdekes, hogy nálunk semmilyen műnek, például Madách "Tragédiá"-jának nem alakult ki ilyen kultusza, mint Hofmannsthal játékának. Milyen lehetne évtizedeken át egy tradíció láncban nézni Szegeden, Pécsett, a budapesti Bazilika előtt, minden évben más rendezésében. Hiba nincs a műben, egész estét betöltő, hatásos színpadi játék, akár a Jedermann. Persze kérdés, hogyan sikerülne-e rávenni a magyar színházba járó réteget, hogy sikk legyen minden évben megnézniük ugyanazt a darabot, mint az osztrákoknak. Mert itt bizony majd miden nyáron eladnak vele 20 telt házat, német nyelven, angol felirat nélkül, úgy esténként 2000 embernek. Vagyis saját magukra számítanak főleg.

Adyval befejezve, Jedermann-nak a Dómtéren idén is „meghalt ifjúsága, de Őt a fényest, nagyszerűt mindörökre látja” már. Mégsem tűnt persze különösebben boldognak a végén. 

Megjelent: 1718 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella