Iza színházban járt - Szakácskönyv a túlélésért (Jurányi Inkubátorház)
hétfő, 03 december 2018 01:05

Szakácskönyv a túlélésért (Jurányi Inkubátorház)

Értékelés:
(20 szavazat)

Amennyit felvesz(el)

(Jurányi Inkubátorház – Czingel Szilvia könyve alapján: Szakácskönyv a túlélésért - 2018. november 30.-i előadás)

Akár Martin Sherman Rose-története. Ha a témáról szabad ilyet mondani, lightos formában. Az este meglepetése Hay Anna. Különleges hang, figyelmet követelő színpadi jelenlét, még Radnay Csilla és Nagy Mari mellett is, akik persze, „ahogy a csillag jár az égen”. Az előadás során rántott párizsit szolgálnak fel, amit magam a gimnáziumi menzán ettem utoljára, ahogy sokan mások. Privát, nézői időutazás. Egy kis üröm az örömben, tán már az életben nem tudom meg, hogy a krumplis fánk félkiló krumplija mégis mennyi lisztet „vesz fel”. 

 

Kezdhetjük is Rose szállóigéjével: „másrészt viszont”. A darab főhősének, Hedvignek majdnem átlagos élete volt. Másrészt viszont éppen a XX. században, iszonyatos dolgokat átélve a felgyorsult világban. Egy pesti zsidó lány, aki a káposztás cvekedlit karalábéval főzte, párjának katolikus fiút választott, akit házasságuk második hetében besoroztak, majd elvesztett a világégésben. A második világháborúban a lichtenwörthi táborba deportálták, ahol két társával fejben sütött-főzött, s közösen osztoztak – egymásról nem tudva – egy rabtársuk, András férfúi figyelmén. Majdnem éhen haltak, de eközben mégis ölre mentek azért, hogy a Női szeszélybe hány deka cukor kell. Másrészt viszont ez mentette meg őket. Hédi holokauszt túlélő, akárcsak Rose. Rose elvesztette identitását, gyökereit, Hédi a lágert túlélte, aztán hazájába visszatérve újra „büdös zsidó” lett, ezt már a kommunista jelzővel is megtoldva. Másodszor is férjhez ment, cukrászként gürizte át az életet, egy nem éppen boldogtalan, de szenvedély nélküli házasságban. Megélte még a rendszerváltást is, ami – másrészt viszont – mégsem volt az, aminek hitte.

Hédi néni steppelt műszál pongyolában kezdi a mesét, már öregasszonyként, sorra beavatva életének történéseibe. Látjuk kislányként egy Lúdláb-szelet majszolása közben - amit mégsem ehetett meg, mert füllentett anyjának -, tanúi vagyunk széderesti torkoskodásának, ifiasszonyi botlásainak, anyja egzecíroztatásnak. Megismerjük a lichtenwörthi tábort, ahol gázkamra és munka nem volt, helyette halálba éheztetés. Szégyenlősen számol be a lágerben szárba szökkent szerelméről, mert a halál árnyékában is nyíltak a virágok. Végigéljük vele az ötvenes éveket, a rendszerváltás beköszöntét. Ami mindezen átsegítette, az a vaníliás kifli. Története igaz, kordokumentum, Endrei Istvánné született Weisz Hedvig és családja élete.

Nagy Mari karnyújtásnyira, végig interakcióban a negyvenfőnyi közönséggel, s ez kizár minden „színészkedést”. Hédiként mesél, lélegzik, él a kicsi terem közepén, ami most a színpad. A művészemberben, a történetben is van annyi, hogy figyelmesen hallgassuk. Nagy Mari leköt, magával ragad. Aggódunk Hédiért, mi lesz vele, éhenhal-e, elviszi-e tífusz, lesz-e boldog valaha is? A színésznő arcán – egész estén át, kisgyerekként, öregasszonyként - lemondó mosoly, színpadi jelenlétét átjárja a született, rezignált életbölcselet. Alakításának a sztori szinte hétköznapi szintre redukálása adja a nagyszerűségét, emiatt tudunk azonosulni Hédivel. A főhős szimpatikussá válik, mert Nagy Mari szereti, és azt akarja mi is szeressük. Tán elcsépelt, de eszköztelen színpadi lét az övé. Mintha akkor és ott, valós emlékeiből idézné meg számunkra Hédi történetét.

Radnay Csilla egy hajdani Rotschild-modell szerepében, ő Klári, aki végre a lichtenwörthi táborban eléri az ideális modell-alkatot. Igaz, ez munkaeszközének, a hajkoronájának elvesztésébe kerül. Lírai, tartásos női alakot formál, aki az éhenhalás szélén is igazi nő, estélyiben érkezik a táborba, s abban is szabadul, mert „ad magára”. Hay Anna többes szerepben: ő Hédi anyja, a tábor Évája, Hédi 50-es évekbeli munkaadója, majd egy lepukkant üzemi menzán a kollégája. Minden általa eljátszott figura színes, eleven, a színész pár gesztusával, hanglejtésével tökéletesen jellemzett karakterek. Ahogy Éva lyukas rongyokban elnyúlik a képzeltbeli tábori priccsen, látjuk benne a még így is virulens nőt, egy alapvetően neológ zsidó anya figurájában felbukkannak az ortodox tanok, menüosztás közben miatta mintha tényleg menzán lennénk, durva konyhásnője bármelyik sematikus filmben megállná a helyét. A két színésznő játéka alázattal szolgálja a főszereplő történetét, csak addig játszva, hogy tudjuk, ők Hédi életnek statisztái.

Borgula András „etetős” színházat rendezett, miközben majd végig az éhezésről volt szó. Érkezéskor Hédi (Nagy Mari) linzerrel kínál, majd jön a Sabbath, kaláccsal és málna lekvárral. Később „vályúban” felszolgált marharépa leves-szerűség, na meg a rántott párizsi rizibizivel. A desszert Hédi vaníliás kiflije. Ez a nagy trakta némiképp elvonja mindkét játszó fél – színész/közönség – figyelmét. A gyakori porciózás aggodalmat szül a színészekben, jut-e mindenkinek kalács, levettek-e minden tányért. Segít, hogy semmi díszlet, a jelmezek is éppen csak jelzésszerűek. A rendező úgy gondolhatta, a színészei képesek hatni, még a vaníliás kifli mellett is. Igaza volt. A történet és maga az előadás ugyan kissé didaktikus, de a három színésznő játéka hiteles. Önmaguk kicsi darabját adják hozzá, saját érzéseiket, gondolataikat a témához, a témáról. Azzal az utóbb furcsán kínzó üzenettel, hogy talán mi sem vesszük észre, mi közelít felénk. Lehet, akár csak Hédi, mi is - csendes beletörődéssel - majd csak azt fogjuk fel, hogy ételrecepteket körmölünk valahol, valamiért.   

(Fotó: Jurányi Inkubátorház web-oldaláról való.)
      

Megjelent: 232 alkalommal