Iza színházban járt - Ödön von Horvath : Kasimir és Karoline (Centrál Színház)
vasárnap, 06 január 2019 15:22

Ödön von Horvath : Kasimir és Karoline (Centrál Színház)

Értékelés:
(26 szavazat)

Röhög a színház  

(Centrál Színház – Ödön von Horvath: Kasimir és Karoline - 2019. január 5.-i előadás)

Ha ezt az előadást Alföldi Róbert az általa dirigált Nemzeti Színházban viszi színre, a balta megáll a nézőtéri levegő csendjében. Ezzel szemben a Centrál Színház közönsége derekasan szétröhögte. A nézők zöme puszta vurstlit látott, hallotta 3+2 Csipkés kombinéját, meg a Neotontól a 220 felett-et. A színpadon valami szerelmi dráma folyt, amiben a pasi és a nő egyformán rászeretkezett. De közben kolbászt zabáltak, sört vedeltek, böfögtek, köpködtek, csak nem lehet komoly ez az egész.

Alföldi halálpontosan indít. John Kander: Tomorrow belongs to me című száma szól, a Kabaréból. Harminc másodperc alatt bepozícionál mindent. Annak, aki megérti. Molnár Gál Péter írta 2009-ben, egy magánszínház indulása apropóján: „Nagyképűség nélkül vállalják értékes feladatukat. Pihentetnek. Felüdülést kínálnak, fejtörés nélküli estét. Léha mulatságot. Egyenes vonalú cselekmény. Hars játékmodor. Gyors tempó. Élénkség. A tréfás mondatokról a színészek hangerővel vagy hangszínezéssel tudatják nézőikkel: itt szellemesség hangzott el, lehet nevetni.” Pipa volt a bulvár, a kommersz darabok előretörése, ezekre épülő, üzleti alapon szervezett játszóhelyek terjedésére. Talán attól tartott, elhülyít. Aggodalma beérett. A „minőségi bulvárt” büszkén vállaló színházak – egyre többen - kinevelték a saját fizetőképes közönségüket, akik a jelek szerint bármin tudnak szórakozni, felüdülni mennek színházba.

Az estén a színpad egy fekete-tükör kombinációjú paraván-doboz. A mennyezeten karácsony-ország, több száz színes dísz lóg alá, akár egy virágmező. A padozaton százméternyi színváltó, villódzó égősor leterítve. Nem éppen egy népszínműves vurstli képét mintázza.  Kínlódnak az égősoron tipegő színészek, belegabalyodnak, rúgják, tekerik, kerülgetik, ezen az estén egy rádobott jelmezkabát meg is gyullad. A férfiakon - társadalmi osztálytól függően - öltöny vagy ing/gatya, a nőkön ízléstelen, csillogós lurex anyag. Mindkettő Kálmán Eszter munkája.

A sofőri állásából éppen elbocsájtott Kasimir megérkezik az Oktoberfestre. Kétségbeesett, „egyedül van a világban, mint az ujja”, se családja, se megtakarítása. Menyasszonya,  Karoline bezzeg gondtalan. Szülei nyugdíjából, fizetéséből elvan, akármi is történik vele. Kis vita, a lány műsértődése („te pesszimista vagy, én meg nagyon könnyen elszomorodom”) és Karoline beleveti magát a vurstliba. A fagylaltos bódénál mellészegődik Schürzinger (Varjú Kálmán), aztán összefut Rauch kereskedelmi tanácsossal (Papp János) és Speer (Cserna Antal) törvényszéki elöljáróval. Vígad, művelt – értsd pénzes - kapcsolatokat keres, boldogulni akar és gondtalan lenni, nem csábítja a nyomor, még a szerelmével együttes sem. Akár egy gyerek integet a felszálló Zeppelin után. Ő nem azt látja a léghajóban, amit Kasimir: „Ott fenn húszan röpködnek, itt lent több millió éhen hal”. A forgatagban össze-összefutnak egy baráti párral, a seftelő Franc-al (Szabó Simon) és megfélemlített Erna-jával (Pálfi Kata).

A színmű sok-sok rövid jelenetsorból áll, a Liliputi/Konferanszié/Kikiáltó szerepében, az „Énekes” (Borbás Gabi) kísér végig. Ő köti át a jeleneteket Solti Károly (Az ember egy léha egy könnyelmű senki), Zerkovitz Béla (Az egyiknek sikerül), Michel Legrand (The Windmills of your Mind), a Neoton (220 felett), 3+2 (Csipkés kombiné), sőt a darab szerint Offenbach Barcarola-jával. Rajta múlik leginkább, mi is lesz a játék, dráma és/vagy komédia. Érzékeny egyensúly ez. Az előadás zenei betétjei önmagukban is üzenetet közvetítők lehetnének, de most előadásmódjuk miatt még egy vurstliban is közönségesen hatnának. Szürreális, ahogy Juanita, a gorillalány és az Énekes eltátogja a Barcarola-t, miközben a hangszóróból Anna Netrebko & Elina Garanca szól. Kétesélyes, hogy ez a színészi játék vagy a rendezői koncepció eredménye. Borbás Gabi remekül énekel, megbízható, pontos, a színpadon mindig stílusos színésznő. Ezen az estén - olyan külsővel, mint Robin Williams a Mrs. Doubtfire-ben – a játéka messze áll egy finoman kidolgozott alakítástól.  

Szabó Simon seftelő csóringere nem kesereg, ahogy Kasimir. Boldogul, lopásból, néha megjárja a sittet. Ernát veri, nyílt színen alázza, az ő világában a nő neve: Kuss, a férfi kapcája. A színész jól hozza a sörtől böfögő vadbarmot, aki azért látja a világot, szinte testhezállón. Pálfi Kata Ernája jobb sorsra érdemes. A színésznő képes felépíteni játékával azt az ívet, ahogy a férfinak alávetett nő felismeri, a helyzete megváltozhat, talán nem törvényszerű, hogy 28 évesen 43-nak nézzen ki. Őt is szeretheti egy férfi. Varjú Kálmán Schürzingere egy alamuszi, akár egy pók, úgy rántja be a hálójába Karoline-t. Gond nélkül túllép előnyért cserébe saját, urak általi megaláztatásán is, tudja „a kis tolvajokat felakasztják, a nagyokat futni hagyják”. Az ő esélye az, ha megy az árral. Papp János és Cserna Antal felvillanásai a komédia irányába nyomják az előadást, akár a Muppet-show Statler és Waldorfja, a két zsémbes úr.

Szerencsére az este szerelmespárja, valós színpadi jelenléttel bír. Stohl András Kasimirja cselekvőn szerencsétlen. Önnön – kicsit ostoba - makacssága is okozza balsorsát. Nehéz feladata van a színésznek, pár perces snittekben kell eljutnia - egy színmű alatt felépíthető –forrpontokig. Stohl megbirkózik ezzel, dacára, hogy torokszorító, kilátástalan kitöréseit többször röhögés kíséri az estén. Hiszen éppen aztán jön, hogy a Csipkés kombiné dalocska „…otthagytad a kombinétodat” sora helyett kiéneklik a színpadon, hogy mivel mit csinálnak a Margit-híd alatt. Intenzív, sűrű játék az övé, általa Kasimir drámai figura. Stohl képes történeten túlit is mutatni. A darab végén Karoline-t visszautasítja, Ernával összeborul. Ennek a lélekben megnyomorított, de szálfatartású kisembernek lehet jövője, a gazdasági válság közepén is. Bata Éva Karoline-ja nem egy korlátolt liba, boldogulni akar. Dolgozó nő, használja ehhez, amije van. Aztán kinyílik a szeme, rájön egy cabrio sohasem fogja átölelni, ha nyomorult, s egy kereskedelmi tanácsost csak a combja köze érdekli, ha bejutott – már ha képes rá – árokparton hagyja. Erős zárójelenetében, ahol egy színpadi fordulattal elveszti Kasimirt és odaadja magát, jövőjét a boldogulni képes Schürzingernek. Mimikája, testtartása eljátssza, tudja, végleg beleragadt a szabász pókhálójába. A férfi, ahogy a lány kezét megkapja, szívét máris elengedi, az léggömb formájában tovaszáll, Karoline bánatos tekintetétől kísérve. Ennél a párnál nincs kilátás a boldog jövőre.     

A hely, annak a közönsége egy rossz összetevő. Talán Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabja sem a legsötétebb „ember tragédiája”. De annak ellenére, hogy tudjuk, a vásári forgatag felett/alatt tombol a gazdasági világválság, előttünk meg sorjáznak az emberi válságok, csak formát látunk, valós tartalom nélkül. Még akkor is, ha a két főszereplő alkotói közreműködése fajsúlyos. Aki nem figyel, az valami zenés izét lát.

Alföldi előadásában most nincs meg az a nyers, pofánvágó erő, ami korábbi munkáiban, sokszor. A Kabaréban, a Makbettben (Ionescu),  a II. Edwardban,  A félelem megeszi a lelket-ben. A villámjelenetek egymásutánja köré nem teremtődött meg egy olyan markáns színpadi formanyelv, ami túlmutatna azon, amit pusztán látunk. Élénken emlékszem mit mondott Alföldi Róbert a bábszínházas Kabaré rendezése előtt, "nem üzenet van, hanem inkább egy hangulat - amiben talán benne vagyunk, amiben élünk”. Ezt nem sikerült most megkomponálni, a „hangulatot”, ami arra kényszerítené a nézőket, hogy elgondolkozzanak, továbbgondolják, amiben élnek. Maximum röhögnek. 

(Toldy Gábor előadásfotója.)

Megjelent: 916 alkalommal