Iza színházban járt - Kezdhetek folytatódni - Pál András és Rozs Tamás Petri György-estje
péntek, 16 február 2018 11:12

Kezdhetek folytatódni - Pál András és Rozs Tamás Petri György-estje

Értékelés:
(24 szavazat)

Zolikám, végre költhetsz!            

(Radnóti Színház – Kezdhetek folytatódni/Pál András és Rozs Tamás Petri György estje - 2018. február 7.-i előadás)

Éva: Pál András elmondja a Hogy elérjek a napsütötte sávig című Petrit, és az undortól könnyek gyűlnek a szemébe, idő, míg újba kezdhet. Nekünk is szükségünk van intermezzóra. Ötven néző, Rozs Tamás, zene, Pál, Petri. Tíz doboz sör. Jó helyen vagyunk.
Iza: Bölcs ember ezt nem vallaná be, én igen. Petri György versei nem álltak szívem közepében, nem éreztem őket magaménak, tagadtam, hogy közöm lehet hozzájuk. Pál András keményen megdolgozott érte, hogy néha majd felüssem Petri köteteit.  


Éva: Petri-est? Lesz olyan, mint Csuja Babitsa, Fekete Weörese? Lett. Szerintem Őze azt mondaná Latinovitsnak: Zolikám, végre költhetsz. A Keres Emil Próbaterem istenkísértően kicsi, két járás, Rozs Tamás át is megy stokistul a közönségen (közösségi színház a gyakorlatban) a másfél négyzetméteres színpadra. Amelyen van egy hokedli, meg egy horgászszék. És lesz aktív Petri, lesz magát idéző Petri, lesz haldokló Petri. Pál András a legszebb férfikor előtt pár évvel, szenvedélyesen, briliánsul verset mond. A Hírösszefoglalót, a Mondogatnivalót, Az ilyen fontos beszélgetéseket. Versmondása, mint a Latinovits és Őze-féle ezerszer átgondolt és mégis belehalós, az érzelmi bevésés igényével szól. Fizikai utat is bejár: egyik ajtó, sötétben kezdett első vers, egyedül a színpadocskán, Rozs odahívása, ketten, egyre belemelegedve, húzd meg - ereszd meg, felfutás, csúcspont, örömvers, örömzene. Rozs Tamás alkotótárs, közös sztorik, temperamentumos felvezetések, levezető akkordok, önálló történetek előadója, időn kívüli-túli hangok jönnek a csellójából. Pál András varázsol: Petri késői ironikus, rövid halálversei felfokozott extatikus tánccá és végtelenített versszalaggá válnak. A levezetés olyan mint az egész este: személyes,  meghitt. És jó, de még milyen.

Iza: Pódium-műfaj, veszélyes műfaj. Van-e vajon az emberben, aki oda kiáll annyi érdekesség, hogy ne untassa el a nézőt 60-80 percig, csak egymagában. Számomra csak abban lehet ennyi, aki adja magát teljesen, kendőzetlenül, pőrén. Nem bújik a tolmácsolt sorok mögé, érzem, hogy a színpadon materializálódik az ecce homo érzete. Az író/költő és az előadóművész egyenrangú alkotótársként állnak ott. Pál András a színész nem félt, nem szégyenlősködött, teketória nélkül megmutatta valós önmagát. Karnyújtásnyira állt tőlünk, izzadt, zihált, összecsuklott, könnyekkel küszködött, keserűen – magánemberként - perelt a sorssal, vagyis teljes humán létezésében mutatkozott. Aznapi erejét, idegrendszerét, szívét, tüdejét adta, hogy a halott Petri egy estére éljen. Az író játékos oldala, de inkább a megtépázott, betegségtől szétrágott, roncsolt teste, lelke. Pál fizikai és szellemi erejének köszönhetőn láttuk és hallottuk Petri Györgyöt, vele haldokoltunk lélekben, talán kicsit testben is. A műfaj abszolút Pál Andrásé, jelenléte, ereje van a zsebkendőnyi színpadon. Rozs Tamással meg jó cimborák lehetnek ők, amikor már elviselhetetlen volt a múló lét terhe, fájdalma, jött egy közös „áttáncolt” éjszaka cinkos emléke, hogy fellélegezzünk, mi még élünk. És volt ott a pódiumon még valami, szakmai tisztelet és alázat. Pál nem feledkezett meg „Petri hangjáról” Vallai Péterről, felidézte elődje pécsi felolvasó estjeit, fejet hajtott az azóta már Petrivel máshol kvaterkázó kolléga előtt. Ahogy Őze Latinovits előtt, s majd remélhetőleg egyszer Pál előtt egy ifjabb pályatárs. Az élet körforgása, mert élet nem múlhat el nyomtalanul, Petrié is kezdhet folytatódni.           

Megjelent: 810 alkalommal