Iza színházban járt - Shakespeare: III. Richard (Radnóti Színház)
szombat, 03 március 2018 18:46

Shakespeare: III. Richard (Radnóti Színház)

Értékelés:
(25 szavazat)

Big game            

(Radnóti Színház – Shakespeare: III. Richárd - 2018. február 17.-i előadás)

„De öt órája sincs, hogy Hastings élt még,
Vád és vizsgálat nélkül szabadon.
Finom világ! Ki olyan ostoba,
Hogy ezt a durva csalást ne lássa?
De ki merészeli elmondani, amit lát?
Pocsék világ ez!
Azért pusztul el,
Mert ilyen bűnökről hallgatni kell.”
(Shakespeare: III. Richárd, Vas István fordítása)

Éva: Alföldi végre nagy szerepet játszik, nemcsak nehezet: III. Richárdjának behozhatatlan előnye, hogy ő a rontás maga, mélylélektan nélkül. Élvezetes, félelmetes, csillogóan intelligens, aztán késő: a szolgái lettünk nézőként is. Nézzük a fekete-sárga, acél csigalépcsős színpadot: kétdimenziós  amerikai rajzfilmre emlékeztet, a színek felidézik: Danger! Şerban máshogy lát, vagy csak szabadbölcsész fíling nélkül gondolkodtat: most látom Lady Annát ugyanolyan erősnek, mint Richárdot, Margitot pedig a legokosabb nőnek Angliában. Kis színpadon nagy  színház, Isten óvja őket, pusztuljon a Gonosz. De ahogy az a darab utolsó pillanataiban borsalino kalapban, a tekintetétől hosszabbodó időben a sóhajok hídján végiggrasszál, és rájövünk, hogy - Kováts Adél klasszikus csendteremtő dikciója ide vagy oda, - kizárt dolog, hogy élni kezd majd a béke.  
Iza: Talán Gábor Miklós Naplójában olvastam egy III. Richárd előadásról, a Nemzeti Színházban, 1956-ban. Az előadás szenzációja az Írnok (Baló Elemér) felolvasása volt a „jó Hastings úr vádiratáról”, amit a közönség egy lélekként értett, „Rajkról beszél", s értették Major Tamás játszotta III. Richárd "áthallásos" szavait is, meg persze azt is, hogy pocsék világban él a magyar, aminek pusztulni kell, mert a gazságokról nem lehet beszélni. Hát 2018-ban nekünk is van egy Írnokunk, László Zsolt, s mi ugyanúgy értjük őt, mint dédszüleink/nagyszüleink akkor Balót, Majort.

Iza: Nem akartam elsietni a véleményalkotást, vártam hosszan, ülepedjen a színházhatás. Be kellett látnom tárgyilagosan, hogy Shakespeare III. Richardjánál nincs aktuálisabb színmű Magyarországon, 2018-ban. Mert ki is volt III. Richard?  Trónbitorló? Nem! Nem magához ragadta a hatalmat, felajánlották neki a koronát, legitim jogi intézmények hívták meg a trónra, így törvényesen foglalta el azt. Még ha akadt egy-két hulla is az odavezető úton. A Radnótinál kevesebb színház alkalmas organikusan bemutatni egy Shakespeare drámát, szinte minden darabban több a szerep, ahány színésze a színháznak van. Şerban pedig mindent megadott, amit az angol középkori színház: felső színpadot, díszes jelmezeket, hogy nagyon füleljünk a „fontos” színpadi beszédre, mozgalmas cselekményt, igazi konfliktusokat, árnyalt jellemrajzokat, clown-jelenetet.  
Éva: A megújult társulatot újra strukturáló erőteljes előadás. Shakespeare hosszan, beépülően. Beköszön szépen az újdondász Porogi Ádám, megbökjük egymást mikor rájövünk, hogy Pál András Buckingham, lélegzet elakad, mikor trottőrsarkúban és totális feketében, minden özvegyek esszenciájaként belép László Zsolt Margitként. Şerban véleménye tárgyilagosan kegyetlen: ahhoz, hogy a legtehetségesebb gonosz jusson a hatalomhoz, a polgárok önreflexiójának hiánya, percérdekekért való nyüzsgése, magabiztos stupiditása és jóra való restsége kell. No, ez hiánytalanul megvan itt is.

Éva: Alföldi Róbert kész alakítással örvendeztetett meg (premieren voltunk), tele energiával és tűpontosan haladt előre, vitte-húzta a társulatot, melyben neki volt a legnagyobb gravitációja. Richárdja első pillanattól tudhatóan szeretet nélküli, annak adására és befogadására is képtelen lény, nem hiányzik belőle az emberi, hanem nem is értelmezhető. Richárdja ettől még hibátlanul működik interperszonálisan, bármit eljátszik, ha kell. Sármőr, szimpatikus fiú, udvari nyálgép rokon, így mindent megkap, és nem kegyelmez senkinek. Kitérni lehetetlen, az ország zárt rendszer, a gonoszság a hataloméig és a hatalomért addig tombol, míg ki nem irt maga körül mindent. Aztán lecseng, mint a pestisjárvány, és tudjuk, hogy menetrendszerűen fel fog támadni újra. Alföldi külseje egyre félelmetesebbé válik: félhosszú, fényes mogyorószínű paróka, a haj varkocsban, járógép a lábán, jobb kezén furcsa, fekete-nikkel orvosi eszköz, aztán a trendi kígyóbőr öltönyt felváltja a fekete ruha, a korona, a sárga arc. A sokszínű hang, a hajlékony szellemesség, a szimpátiát keltő csúfondáros artikuláció szaggatottá, keménnyé válik, a szavak kitörések lesznek, a rövid mondatok lebunkóznak, a hosszú shakespeare-i szövegek egy energiaegységgé válnak. Szép.
Iza: Nem kell szájbarágós aktualizálás, a történelem - ha úgy tetszik az emberi gazság - rendre ismétli önmagát. Tudjuk kit „él meg” Alföldi a színpadon. Mert itt játékról szó nincs, alakítása történelmi, társadalmi látlelet, egy eleven elme-és pszichológiai kórkép. Persze, hogy színpadi örömjáték ez neki. Nem is tagadja. Fölényes, nyegle, okos, felettünk álló, akár egyik korai szerepében Pécsett, Puck, az utálatos kis ördögfi. Azt, hogy legendás alakítása lesz-e, majd eldönti az idő. Intenzitásában, erejében, ízeiben, fejbekólintós hatásában benne van az a megfoghatatlan nagyszerűség, ami Kulka Mephistopheles, Bertók Popriscsin, Nagypál Peer Gynt alakításában.    

Éva: László Zsolt Margitja mellett Sodró Eliza Lady Annája igazi reveláció. Mint egy friss-ambivalens dámafigura a francia kártyapakliból, telve energiával, hatalomvággyal. Ahogy később végez Richárdtól származó magzatával, infernálisan erős látvány. Pál András janicsárhajas Buckingham-ja a királyi udvarban rosszul szabott, állig begombolt katonai gyakorlóruhában hülyén vigyorog, patent-szervilisen mozog a többiekkel, Richárddal való egymásra találásuk egy közös, értő pillantás művének látszik.  Szakításukkor Richárd erősebb kutya módján levizeli, a megaláztatás után – nem a ténytől, hanem az átverése miatti dühtől vezéreltetve - csatlakozik Richmondhoz. Pál Buckingham-ja nem okos, hanem agyas, inkább udvaronc, mint nagyúr, analizálása taktikai helyzetértékelés, hűsége a vagyonra irányuló közös projekt.
Iza: A clown-ok, a bérgyilkos páros: Gazsó György és Schneider Zoltán. Vajon miért is hegedűtokban a gyilkos szerszám? Hogyan lehet, hogy a bérgyilkos lelke többször megbicsaklik, megfutamodik ölés előtt, míg a trónon ülő Richárd pillája sem rebben egy emberélet kioltásakor? Mit üzen ez? Ki ül a trónón? Schneider remekel London Lord Mayor-ja és IV. Edwárd szerepében is. Apró, pici gesztusok, ahogy gyilkos pontossággal festi fel a karakterek esszenciáját. London első embereként egy telefonhívás fogadásával, haldokló Edwárdként egy gyilkos-beteg vigyorral. Szeretnék már neki egy főszerepet, mint annak idején a Spiró Prah-jaban, ne szalámizzuk fel az alkotó energiát, nemcsak megbízható tartozéka ő a Radnótinak, tartópillére, tessék terhelni! Jól illeszkedett a rendezői koncepcióba Kelemen József karót nyelt Hastings-ként. Bizonyítva, az ostoba gőgnek mindig buknia kell. Ahogy Porogi Ádám és Rusznák András is sok-sok alakban, egy olajozott gépezet fontos alkotórészeként teljesítettek az előadásban. Martin Márta anyakirálynője igazi, tartásos színpadi jelenlét, olyan Sulyok-féle Bodnárné, kicsiben, közben oldásként beugrott egy pityókás páter figurájába is. Fontos üzenete az előadásnak, az alakításoknak, hogy érezzük az udvar egy centivel nem jobb a velejéig gonosz Richárdnál, pusztán csak attól, hogy néha azért meginognak tagjai. 

Iza: Jobb lenne hallgatni, de mégse. Erzsébet királyné szerepében Kováts Adél semmit nem hozott most, amit eddig ne láttunk volna tőle. Egy újabb elegáns, számító, szívtelen dög, aki hatalomra éhes. Persze ettől még erős, átélt, érzelemmel fűtött az alakítása. Valahogy nem értem, hogy mind a Vígben, mind a Radnótiban a direktorasszonyok viszik el mindig a tejfölt a színház körül, legyen bármilyen megjelenésről szó. Máté, Mácsai, Jordán esetében ez nem így van. Most nem kevesebb jutott Kováts Adélnak, mint az „epilógus”. Richmond, III. Richárd legyőzője kiíródott a darabból, s Erzsébet mondja a véres zárszót helyette. Ez persze nem ront semmit Andrei Şerban darabbal kapcsolatos elképzelésén, következetes, merész rendezésén. Kárpótolt némileg ezért az intermezzóért III. Richárd utolsó éjszakájának színrevitele, amikor nem tud a király elaludni, mert az általa meggyilkoltak szellemei kísértik. Edwárd herceg (VI. Henrik feltételezett fia), VI. Henrik, Clarence grófja, Rivers gróf, Lord Hastings, valamint Lady Anna jelent meg. IKEA-s ruhavédő huzatban, Bamugartner Sándor lélegzetelállító megvilágításában, kaptunk egy kis Machbeth-es Vészbanyákat is.

Éva: Többször is megszólíttattunk nézőként, polgárként, aztán ültünk diszkomfortosan kukán és vártuk, hogy végre leoltsák a villanyt. László Zsolt Shakespeare-Írnokként szembesített is saját magunkkal: Finom világ!....No. Innen szép nyerni.
Iza: Idejött egy „szomszéd”, Andrei Şerban, s azt mondja: Ébresztő magyarok! Zúgó vastaps, akárcsak 1956-ban, a Nemzetiben. Nem lett annak a tapsnak olyan nagyon jó vége. Igaz, úgy tűnik egyelőre olyan nagyon senkit sem érdekel az „ország-stadionban”, hogy kétszáz ember minek is tapsol a Nagymező utcában.

[Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Díszlettervező: Menczel Róbert. Világítás: Baumgartner Sándor. Zene: Dargay Marcell. Irodalmi konzultáns: Závada Péter. Ügyelő: Kónya József. Súgó: Farkas Erzsébet. Produkciós asszisztens: Ari Zsófi. Rendezőasszisztens: Szikszai Rémusz. Dramaturg, tolmács: Szűcs Anikó. A rendező munkatársa: Daniela Dima. Rendező: Andrei Şerban]

Megjelent: 1042 alkalommal