Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
csütörtök, 01 március 2018 12:16

Korrup Schön - TÁP Színház

Pocsék ország pocsék polgárai (Shakespeare III. Richard-jából kölcsönözve)           

(TÁP Színház/Jurányi Inkubátorház – Korrup Schőn - 2018. február 12.-i előadás)

Dögönd-Fosond-Hugyi a magyar Bermuda-háromszög, ahol a korrupció mély árkába hullik az európai uniós fejlesztési pénz. De a falvak mégsem virágoznak fel. A beruházások nyomában – különösen Dögöndön - csak gaz nő, bűz terjeng és jő a halál azért, aki nem tapsol ennek. Vajdai Vilmos egy huszáros ötlettel előbb néma dögöndi polgárokká teszi a közönséget, aztán cinkos némákká. Utána meg mehetnek haza a kedves nézők, erkölcsi nullaként. Talán nem véletlen, hogy egy friss felmérés szerint, Európában csak Bulgária korruptabb ország, mint Magyarország

Zsúrszínház        

(Rózsavölgyi Szalon – Hindi Brooks: Romance.com - 2018. január 31-dikei előadás)

A Rózsavölgyi Szalon egy érdekes színpad. Mindig minőségi téma, zömében kvalitásos művészekkel, polgári miliőben. Ez eddig feledtette, hogy quasi cukrászdában ülünk. Éppen ezért volt kiábrándító egy olyan produkciót látni, ami csak és kizárólag arra épül, hogy Molnár Piroska „édes”, s mind ő, mint Jordán Tamás jelentős múlttal bíró színházi ember. Közel ötezres jegyárért kevés, hogy neves színészek, impozáns pályával, s villantanak is valamit a tudásukból. Ettől még ez az előadás már a ruhatárban felejtős.    

„Halált virágzik most a türelem”     

(Katona József Színház – Nem tudhatom (Radnóti és korunk) - 2018. január 4.-i előadás)

Leszögezem, soha nem kedveltem Radnóti Miklóst, a költőt félistenként, mint például Adyt. Pedig tucatnyi versét kívülről tudom, hála Latinovitsnak. Sorai, gondolatai megkerülhetetlenek, önkéntelenül idézem. De ezen az estén történt valami. A „Radnóti és korunk” gondolat, amire felfűzték az előadást, telibe talált. Már nem az abdai „mártír költőt” látom benne („Tarkólövés. – Így végzed hát te is…”), hanem egy köznapi emberi élet szinte blőd tragédiáját, ami a véletlenek apró sorozatán múlott. Elemi erővel tudatosult bennem, hogy valóban nem tudhatom….., miként is rímelhet össze 1944 márciusa és 2018 januárja. Minden meggondolatlanul kiejtett szónak, gyáva félrenézésnek, állampolgári közönynek súlyos a következménye.

Ma játszani fogok!     

(Nemzeti Színház - Sényi Fanni (Beaumarchais Egy őrült nap avagy Figaro házassága című drámája nyomán): Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke - 2018. január 13.-i előadás)

"When your heart's on fire
You must realize
Smoke gets in your eyes"
(Platters)

„Talán színházban vagyunk?” teszi fel Figaro a kérdést. Ez az érzés uralta az estét, s talán ott voltunk. A produkció ugyan egy jó ötletre épül, de hosszan és lassan kivitelezve. Erősen küzdő színészek, akik színházat akartak csinálni, de a USS  Enterprise fedélzetén ez nehéz, ha a kapitány nem James Tiberius Kirk. Amiért nem bánom mégsem, hogy ezt a három órát beáldoztam, az Szűcs Nelli. Rosinaként kijelentette: „Ma játszani fogok!”, s úgy is tett. Talán egy árokparton, kuruttyoló békák között is elhitetné a közönséggel, hogy az Old Vic-ben vannak. Nevetős-könnyes, szinte csehovi pillanatokkal ajándékozott meg.  

Amikor nem kell megjátszani a szeretetet  

(Erkel Színház - Umberto Giordano: Andrea Chénier – 2017. december 29.-i előadás)


Földi életünkben nincs teljes boldogság.
A boldogság rendesen magában hordja a méreg csíráit –
vagy pedig kívülről mérgezi meg valami.
 (Csehov: A gonosz fiú)

Mondhat bárki bármit, Yusif Eyvazov B-listás tenorból felküzdte magát az A-listások közé. "Anna Netrebko férjének" szerepéből felszabadult, saját jogán megtölt már bármely operaházat, koncertpódiumot. De miért ne tegye ezt azzal a nővel, akit szeret? Az, hogy Netrebko hangja gyönyörűséges és még mindig könnyedén énekel, nem újság. Ezen az estén mégis vétettek kis hibát. Privát életük boldogságát felvitték a színpadra, házassági évfordulójuk napján léptek fel, s olyan csókban forrtak össze a nyílt színen, amire az éppen nősülni készülő Harry herceg és menyasszonya sem vetemedne. Mondjuk a jó ízlés határán belül maradtak. Az érzelmek azonban Eyvazov hangját kicsit „megtorpantották” a második részben.

Tedd vagy ne tedd. De ne próbáld!     

(Nemzeti Színház - Jean Cocteau: Szent szörnyetegek - 2018. február 2-dikai előadás)

Molnár Ferencet a Pestiben Eszenyi Enikő Helen-alakítása zúzta be, a Nemzetiben kollektív munkában vágták haza Cocteau-t. Mind a Pestiben, mind Nemzetiben volt azért egy-egy karakteres epizód, ott a Mama-öltöztetőnő rózsaszín Crocs-papucsban, itt Lulu-öltöztetőnő szőrös mamuszban. A darabbéli Florent, a nagy színész átszellemülten zengi: „a színpadon élni kell”. Sajna ebben az előadásban mindenki csak játszott, Nagy Marin kívül. Ő mamuszban, cicanadrágban, kendőturbánnal a fején, abban a kb. kétszer öt percben, amíg színen volt megmutatta, hogy mi a különbség a munkavégzés és a hivatás között. A tavalyi Aase-díjas tudja mit beszél: „Egy epizódszereplőnek nincs második lehetősége. Abban az egyetlen számára megadatott pillanatban kell, muszáj jónak lennie.”  

hétfő, 18 december 2017 09:19

A Varázslat - MÜPA

„Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat….”        

(MÜPA – Budafoki Dohnányi Zenekar - A varázslat - 2017. december 16-i előadás)

Nincs is jobb Adventkor egy kis köznapi varázslatnál, ahogy Márai írta:„…hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” Ezt tudja a Budafoki Dohnányi Zenekar - Hollerung Gábor karmesterrel az élén - és a Feledi Project is. Tényleg a „lelki ünnepre” hangoló produkciót állítottak a MÜPA színpadára. Csodás érzés volt másfél órára újra gyerekké válni és önfeledten örülni egy-egy dallam, balett-betét felismerésének. A mágiafelelős ezen az estén Feledi János volt, aki „filléres csodaként”, pár egyszerű kellék, jelmez, letisztult mozdulatsor segítségével felvillanó, hajdani emlékek számbavételére és újonnan születő gondolatok tucatjára inspirálta a MŰPA 1650 nézőjét. Így együtt, de mégis külön-külön, önnön képzeletünk engedte mesevilágában kalandozhattunk. 

Pontosan emlékszem a napra, amikor először „néztem” Nagypál Gábor szemébe, 2015. december 3-án, a Stúdió K Színházban, a W.S. Othello előadásán. Ő volt Rodrigo, égetett a tekintete. Hiába volt ez egy kisebb szerep, ugyanúgy bevésődött az estén, mint Zsótér Sándor rendezése, vagy Rába Roland „kiskendős” Jágó alakítása. Az első benyomásom is megvan még, a „Félvér Herceg”. (Igen, ez korunk, Harry Potter története, benne Perselus Piton asszociációs minta lett.) A színpadon mindig ilyennek látom őt, feketetónusú blazírt külső, feszítő belső energia, ami mindjárt robban. Ám a találkozónkra egy laza fickó érkezett, mintha a szomszéd házból, okos, mosolygós, világosbarna Bambi-szemekkel. Na jó, majdnem talpig feketében. Én meg keresgettem a művészembert, aki – számomra – Ibsen Peer Gyntjeként színháztörténeti pillanatot varázsolt. 

 Kuplé, nem kuplé, nem téma      

(Hatszín Teátrum - Egy kicsit kuplézgatunk – Falusi Mariann és Lang Györgyi estje NEM PA-DÖ- DŐ KONCERT - 2017. december 22.-i előadás)


"Nem mondom, hogy ne sírjatok,
mert nem minden könny keserű."
(J.R.R. Tolkein)

Jó ötletnek tűnt egy kuplé-est karácsony előtt. Még a nyilvánvalóan Pa-dö-dő-s hangulat sem okozott csalódást. Lang Györgyi halálosan komoly arca részemről rácsodálkozás volt. Nagy öniróniával elmesélt színházi történeteit - azt hiszem - reggelig hallgatnám. Ebbe az irányba kéne tolni ezt az estet, erőteljesen. Falusi énekeljen, Lang pedig meséljen szomorú-vidáman, nagyon jól állt neki. Sztorizása üdítő, még akkor is, ha sok hasonló műsor van. Falusi csodálatos hangja és Lang, a színésznő elviszi az előadást, de nagyon.  

„Rettenetes parasztdráma ez”  

(Budaörsi Latinovits Színház – Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma – 2017. december 1.-i előadás)

A nap reggelén a Facebook emlékeztetett, hogy 2015. december 1-én a londoni Garrick Színházban Branagh-t néztem. Leontest játszotta a Téli regében. Lehet ennél csodásabb egy nap? Hát nem. Volt hasonlóan jó estém? Hát igen. De nem csak a színpadon látottak miatt. Mert mit is láttam? „Gyilkosság, rablás, házasságtörés, újra gyilkosság, fajtalanság, nyomor, piszok, betegség: ezek a történet stációi. Az utolsó stáció pedig a lélek megtörése, a gyenge férfiúnak szinte perverz lakolni vágyása…” (Ady Endre – 1902. január 9. –én megjelent írása a nagyváradi Szigligeti Színház Tolsztoj-premierjéről.)  

22. oldal / 40