Iza színházban járt - Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kecskeméti Katona József Színház) - POSZT 2018
csütörtök, 12 július 2018 00:00

Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kecskeméti Katona József Színház) - POSZT 2018

Értékelés:
(24 szavazat)

 Eau de Ribanc              

(POSZT 2018 – Kecskeméti Katona József Színház – Leon Stein/Kálmány Imre: Csárdáskirálynő - 2018. június 12.-i előadás)

Ahányszor Bad Ischlben járok, szemezek a Lehár-villával, hogy majd egyszer bemegyek, és majd egyszer beülök egy operettre a városban. Ez még várat magára, de a POSZT-on eljutottam végre a Pécsi Nemzeti Színházba, ami lenyűgözött, és életemben először láttam élőben a Csárdáskirálynőt. Autentikusabb környezetben erre sor sem kerülhetett volna. Ráadásul úgy beleszédültem Kálmán zenéjébe, mint talán még soha, a Csárdáskirálynő szövegkönyve is - ami lehetne az életbölcsességek kiskátéja - új dimenziókat mutatott számomra. A produkció bizonyította, véresen komoly műfaj ez, még ha habkönnyűnek látszik is. Minden, de minden a ritmusra lépünk és szólunk törvényének megtartásán múlik.

Persze volt előtanulmány, feltételről Honthy-Feleki-Németh és Mohácsiéktól a kaposvári előadás. És azt is sejtem, hogy alapjáratban Edvin és Szilvia duója lenne itt a nagy szám, de ezt az estét mégis Szemenyei János Bónija és főleg Sáfár Mónika Cecíliája vitte, megtámogatva Miska főpincér szerepében Kőszegi Ákossal és Stáziként Hajdú Melindával.

Béres Attila rendezőnek szerencséje volt, a tavalyi Mágnás Miskával Rusznyák Gábor már bejáratta a társulatot, megvan egy nagyoperetthez a tudás is, meg a lendület is. Megnyerő volt a színpadi miliő, az Orfeum mintha a Pécsi Nemzeti Színház kisterme lett volna, Lippert-Weilersheim herceg rezidenciája és a békebeli vasútállomás meg a régi kaposvári színpad utóérzeteként úszott be. Vagyis cifra nyomorúság volt a színpadon, csak első blikkre volt minden szép. Érződött, hogy jön itt a haddelhadd. Cziegler Balázs díszlettervező megelőlegezte már a nyitóképben a sortüzes finálét. Pilinyi Márta jelmezei sem maradtak el a színpadképtől, szép anyagok, mutatós vonalak, még ha az Orfeum lányain alig is volt ruha. 

Szép szólóhangjai voltak az előadásnak, amelyek dús hangzássá álltak össze. Először is a szubrett és a táncoskomikus, egy hihetetlen jól összeillő színpadi páros. Szemenyei János Bónija energikus, pimasz, semmi Kaucsiánó gróf nincs benne, inkább ripők. De sziporkázó, megkockáztatom, hogy nem kiváló énekes és nem géppuskalábú táncos, de a színpadra lépve Gene Kelly, Németh Sándor sármjával. Hajdú Melinda kicsit hátrányosabb helyzetben volt, hiszen Stázi a második részben lép csak színre, s nem emeli a magasba öt izmos táncosleány, mint Bónit. Na de, amikor színre lép, azt talpig – ahogy állítja - Eau de Ribanc parfümben teszi. Ahogy Marcsaként úgy Stáziként is Szemannyei/Mágnás Miska remek partnere. Biztos ének-és tánctudás, könnyed karakterformálás. Édes kis nő, ésszel, temperamentummal!

Miska főpincérként, majd hercegi inasként Kőszegi Ákos pont olyan fád, mint Major Tamás a Tizedes és többiekben, mintha életre kelt volna az az inas a Lippert-Weilersheim kastélyban. Nem akarnánk őt a házunkba. Rutinos színpadi róka, tudja, hogy Feleki Kamill (fő)szerepe ziccer, amit értékesít. Egyházi Géza által játszott Kerekes Ferkó végre egy olyan Ferkó, akiről el lehet hinni, hogy Cecília szíve még ma is megszakad érte. Különösen Sirkó László Lepold Maria-ja mellett, aki itt bizony félhülye arisztokratának tűnik, bár kiderül, hogy valóban csak félig az.

A primadonna és bonviván szépek, ők is összeillő pár, ránézésre. Sugárzik róluk némi elegancia, fiatalok, de ahogy a Mágnás Miskában, itt sem bűvölt el Dobó Enikő és Orth Péter kettőse. Nem tudnám megmondani az okát. Hittel játszottak, amit kellett elénekelték, Barta Dóra koreográfus – akár csak Szemennyeinek – számukra is ötletes, szép koreográfiát készített, hogy az valós nagy tánctudás nélkül is mutatós legyen. De valahogy a színpadi karizma az nem áradt a nézőtér felé, nem tudtak úgy bűvkörükbe vonni, mint Cecília, vagy Bóni.  

És akkor még egyszer Kaposvár szelleme. Mohácsi hajdani Szilviája, Sáfár Mónika virulens szép Cecília lett mára. Tartása, eleganciája, asszonyi varázsa van, humorral, öniróniával, kis keserűséggel. Sokan felrótták, hogy elénekelte Molnár Piroska egykori "Kvittek vagyunk"-dalát. Szerintem meg ez gyönyörű szép kontinuitás, és fejhajtás az idősebb pályatárs előtt. Hiszen, ahogy Molnár Piroska Emberi hang című önálló műsorában elmeséli, Majakovszkij és Jeszenyin ihlette versszövegét, örömmel engedte át hajdani „riválisának”. Sáfár meg tudott élni a lehetőséggel. Ráadásul Honthy Hanna és Németh Marika után ő is elmondhatja, hogy megvolt Szilvia és Cecília szerepe is. Sáfár erős és hiteles alakítást nyújtott, mindent tud, amit ez a műfaj megkövetel, így ennek a produkciónak bizony Cecília volt a főszereplője.

Igényes, vastapsra tervezett előadás a kecskeméti, még ha nem is olyan reveláció, mint volt a kaposvári, s inkább kicsit utánérzés, mint eredeti. Béres Attila rendezése derekasan űzte és tartatta a ritmust a szereplőkkel, akik mentek vele. Határozottan volt a produkciónak bája, humora, fanyarsága. Bár a záró szám némiképp talányosra sikeredett. Nemigen értettem, hogy ismételt géppuskatűz miért mészárolta le a teljes színpadi stábot. Vágtam én persze, hogy Szarajevó, meg Ferenc Ferdinánd, na de miként és miért támadtak fel vagy négyszer? Egye fene persze, szólt a Kisvilágos kivirradatig és zúgott a taps, háromszor vagy négyszer.

(Fotó: Kecskeméti Katona József Színház)
 

Megjelent: 474 alkalommal