Iza színházban járt - Vajda István: Pedig én jó anya voltam (Örkény Színház)
vasárnap, 13 május 2018 18:32

Vajda István: Pedig én jó anya voltam (Örkény Színház)

Értékelés:
(53 szavazat)

Hoppá…nana           

(Örkény Színház – Vajda István: Pedig én jó anya voltam - 2018. május 11.-ei előadás)

Azt tudtam, hogy 1990-ben törölték el a halálbüntetést Magyarországon, s azt is, hogy 1988-ban hajtották végre az utolsó kivégzést. Speciel Molnár László Henrik nevét még az életben nem hallottam, s nem tudom, hogy a kettős gyermekgyilkosság miatt felakasztott férfi nevének elraktározására szükségem volt-e. Mert az előadás egy életre bevéste oda Lacikát. A produkcióval magával kissé zavarban vagyok, szürreálisan keveredett a színház és az élet. Nem vagyok benne biztos, hogy az este végén Pogány Juditot láttam-e a színpadról távozni vagy Molnárnét, a becsületes magyar proli anyát.

A szocialista Magyarországon is voltak gyilkosok, sőt még sorozatgyilkosok is. Így történhetett, hogy Molnár László Henrik (anyukájának csak „Lacika”), a Madách Színház színpadi munkása a Szabadság-hegyen, 1979-ben két tinédzser gyermeket brutális kegyetlenséggel megölt. Molnár azért gyilkolhatott, mert már akkor sem igen működött a bűnmegelőzés. Sem annak társadalmi, sem annak jogi eszközei. Amire Lacika a gyilkossági kísérletektől eljutott a befejezett, „sikeres” tettig, már túl volt sok próbálkozáson, többszörösen megjárta a börtönt. Csak hát volt egy mindenfelé jól fizető apukája, egy jó ügyvédje, meg egy tökéletlen utógondozó rendszer. Na és egy szerető – a maga egyszerűségében elég együgyű - anyukája, aki mindig tárt karokkal és örömmel fogadta vissza tékozló, gyilkos ösztönű fiát.

Mit kell tudni Vajda darabjáról? Monodráma, amely Molnárné, a faluról a fővárosba vándorolt, látástól vakulásig dolgozó, megrokkant, beteg proli asszony vallomása saját anyai felmentése iránt, leginkább önnön háborgó lelke előtt. Higgyék már el, derék, dolgos, becsületes asszony ő, befőttel, savanyúsággal, tiszta pendellyel, gondosan kikefélt cipővel. Majd megszakadt, hogy életben maradt gyerekeinek mindent megadjon, a maga módján kényeztesse őket. Hát az már igaz, hogy kettőből csak az egyiknek, a Lacikának. Istvánka sajnos kacskakezű volt, rá csak akkor gondolt már, amikor felakasztott fia 1700.- forintos óráját megörökölhette volna. Hát jó, szeretgetni nem volt ideje a fiúkat, de megadott nekik mindent, miért nem volt ez elég?

Pogány Judit erőteljes, a közönségre bármikor hatni képes, nagy színésznő. Ebben nincs hiba, Mondhatni Molnárné figurája kifejezetten testhezálló számára. Amikor néha dühvel a szemében kifordult a közönség irányába, annak a szerencsétlen nézőnek, akinek tekintete találkozott az övével, biztos, hogy ereiben meghűlt a vér. Ezer gesztusa, pici játéka, mozdulata volt az asszony jellemzésére. Két ismétlődő szófordulata: „hoppá”, „nana” sok színnel, jelentéssel bukkant fel többször az előadás során. Nagy emberismerő a színésznő. Tökéletes rutinmozgása van egy idős, magában kételkedő, egyszerű kisember megjelenítésére, annak öregkori rigolyáira. Ahogy rendre feltekerte a rádiót, amikor elzárni akarta, kis ijedt ugrással a levegőbe, lenyalta a kávéskanalat mosogatás helyett, szemmel, saccra öntötte át nagyüvegből kicsibe a maradék, eltett lecsót, s ujjával kitörölte gondosan az üveget: „egy csepp se menjen kárba”.   

Magával az írott történettel van némi bajom. Mintha következetlen lenne. Nagyon nehezen, csak a végén, ott is csak bújtatva derült ki, hogy Lacika miért lett többszörös gyilkos. Valljuk be, az, hogy anyja cseléd volt napi 16 órában, s nem ölelgette őt eleget, kevés lenne ehhez. Istvánka ugyanott nőtt fel, mégsem ölt. Nagyon arra hajlok, hogy Lacika a született gyilkos volt, egy pszichopata. Tök mindegy, hogy egy ingerszegény proli családban nőtt fel, a Rózsadombon ugyanúgy a szüleibe vágta volna a baltát, figyelemfelhívás gyanánt.

És ez gát Pogány Judit színészi bravúrja előtt. Többszörös teher, hogy a laza részekből összehozzon egy kerek egészet. Kénytelen-kelletlen megnyomja Molnárné vívódását, kell valami többletet adnia. El kell játszania azt is, hogy ez az asszony – tudat alatt, mélyen - felismeri, ő itt a főbűnös, aki tudta, hogy egy szörnyeteg van a házában, mégis többször rávette az urát, fizesse meg az ügyvédet, hogy a fia szabadon grasszálhasson újra, meg újra, prédára lesve. De végül Molnárné felmentést ad magának, az alsógatyák, a tiszta ingek és pizsamák számbavétele után. Ezt adta a fiának figyelem helyett. Esze ágában sincs szembenézni saját tettével. Megválaszolatlan maradt a kérdés hány bűnös is volt a családban?

Anger Zsolt rendező nem vitte túlzásba ennek a darabnak a „megcsinálását”, hagyta bölcsen a színésznőre, megteremtve hozzá a tökéletes miliőt. Alapgondolata a színrevitelnek, hogy a kevesebb az néha több. (A tökéletesen kidolgozott, igazi „kisproli” a jelmez, díszlet, Bodnár Enikő munkája.) Ami megemelte végül is az előadást, hogy néha a légy zümmögését is hallani lehetett, az Pogány Judit teljes, zsigeri azonosulása Molnárné figurájával. Nem egy színész távozott a színpadról 90 perc elteltével, hanem egy gyilkos bűntársa, Molnárné. Hála Istennek, a tapsnál már Pogány Judit mosolygott újra. 

Megjelent: 6933 alkalommal