Iza színházban járt - Paul Claudel: Angyali üdvözlet - Stúdió K Színház.
kedd, 05 március 2019 17:19

Paul Claudel: Angyali üdvözlet - Stúdió K Színház.

Értékelés:
(38 szavazat)

A Jó, a Rossz, meg a Csúf
 
(Stúdió K Színház – Paul Claudel: Angyali üdvözlet - 2019. március 1.-i előadás)

Éva: Leprás szentekkel viszonylag kis közönségsiker érhető el, az afrikai katolikus kongregációk gimnáziumait leszámítva. A Stúdió K-ban egy avítt, pietista francia darabból friss humorral - idézőjelbe téve az összes klisét - stílusbravúrt rendezett Szenteczki Zita. A műfaj meghatározhatatlan, a zárójelenet pedig sikeresen felébresztette a szunyókáló feminizmusomat.
Iza: Erősen izgat, hogy Szenteczki Zita rendező és Bíró Bence dramaturg vajon hogyan „szeretett bele” Claudel misztériumdrámájába, amely Franciaországban játszódik, a százéves háború idején. Persze ez a produkció véletlenül sem misztériumjáték, nagyon is realisztikus, kortalan történetté vált a Stúdió K Színház csapata révén. Nagy a gyanúm, hatalmas brainstorming eredménye, hogy olyan darabot találtak, amelyben a társulat minden tagjának pontos helye van.

Iza: A gallofilek álláspontja szerint Claudel Dante óta a legnagyobb katolikus költő Európában. Lehet, de 1912-ben íródott Angyali üdvözlete láttán azért világos, hogy miért nem agyonjátszott színpadi szerző. A neve is onnan ismerős, hogy Camille Claudel bátyja, akinek  Rodinhez fűződő viharos szerelmi kapcsolata a XIX. század egyik legpikánsabb művészrománca.  
Nem egyszerű történet. Adott a Vercors-család két lánnyal, Violaine-nal és Mara-val. Violaine különleges, szép és tiszta, aki egy nap találkozik a templomépítő Pierre de Craon-al. Az eredeti darabban a férfi erőszakkal magáévá tenné a lányt, a most játszott verzióban Violaine maga csókolja meg a már leprás művészt, mert irgalomra szoruló lelket lát benne, s maga kicsattanóan boldog azon a napon, amikor találkoznak. Később válik világossá, hogy a lány Jézusként veszi magára Pierre szenvedését. A férfi meggyógyul csókjától, maga megfertőződik. Apja, Anne Vercors Jeruzsálembe zarándokol, de előtte birtokát Jacques-ra, nevelt fiára testálja, hisz neki szánja Violaine-t. A sebzett húg beárulja Violaine és Pierre csókját a vőlegénynek, aki rögtön elfordul kedvesétől, s a lány ezután csak a leprások völgyében nyer megbékélést, hisz már rajta a betegség bélyege. A testvérét mindig gyűlölő Mara nyolc év után keresi meg a nővérét okkal és céllal, halott lánya feltámasztását várja tőle. Violaine Isten irgalmából beteljesíti a csodát, feltámasztja a lányt. Mara ezt nem szeretettel hálálja meg, betegségtől vak nővérére ráborít egy homokkal megrakott szekeret. A hazatérő Pierre a haldokló Violaine-t beviszi a szülőházba, s halálos ágya mellett maga és Jacques is ott áll, hisz mindketten vétkeztek ellene. A darabban Violaine áldozata tiszta szeretetből történik, mindenét elveszíti, de megtalálja önmagát azzal, hogy élete mások javára lesz.
Éva: Na, most ha ezt a sztorit az eredeti szöveggel telibe eljátsszák, az ember vagy rögvest megtér, vagy a büfén át kirontva elvegyül az éjszakai Ráday utcában. Hajszálfinoman, jeleneten belül azonos amplitúdón, de mindig növelve a szöveg és műfaj elleni rezgésszámot megy előre a mese, rajtakaphatatlanul: mitől is tudjuk az első függönyrojtos játéknál vagy apai öntömjénező felszólalásnál, hogy itt a lényeg lesz megmutatva? Mindjárt elmondom.

Iza: Az első fogas kérdés az volt, miként is lehetne ezt a több helyszínen játszódó, nagy tér és képzettársító látvány után kiáltó színdarabot adaptálni a Stúdió K csöppnyi terébe. A látványtervező Rumi Zsófi és zenét válogató Tarr Bernadett ezt abszolválta. Három függönnyel, egy hatalmas pirosszínű műanyagzsákkal, négy, ferdetámlás székkel. Na meg olyan kultikus dalokkal, mint például a Eurythmics Sweet dreams-e, vagy Simon és Garfunkel The Sound of silence című dala. (Jelzem, a francia szövegű interpretálás azért kissé nagy vállalkozása a társulatnak.) Alapelvük: „Néző legyen fantáziád!”, és bejön. Magam sem tudom miért, de elhittem, hogy egy barlangban vagyok vagy egy dél-franciaországi tanyaházban.
Éva: Fontos összetevő a dalok a capella elénekléséhez szükséges koncentráció és a műfajidegenségből fakadó komikum feszültsége. Ehhez jön még fizikailag, látványban a hármas beállás, oldalra fordulva. A másik az a nyájas és őszinte beszédmodor, mely valójában manír, de csak egy árnyalatnyi. Ha egy kicsit több lenne, sok lenne. Ki van ez találva, respect.

Iza: A teljes társulat színre lép. Lovas Dániel narrálja a történetet. Hol komoly, hol bohóc, végig hévvel, ésszel görgetve tovább és tovább az előadást. Kis kék sapkájában, akár Költörp a Hupikék Törpikékből. Szeretnivaló, bájos, pici pátosszal. Nagyon jól áll neki ez a szerep, színpadi jelenléte derűvel oldja a darab komolyságát. Woody Allen sorainak tolmácsolása arról, hogy mi is a szeretet, szinte filozófiai nagymonológ előadásában. Spilák Lajos egy igazi rockerköltő a parasztgazda szerepében. Ahogy Jeruzsálembe indul farmerban, bőrdzsekiben és motoros sisakkal a hóna alatt, nem csodálkoznánk, ha az Easy Rider-ből lenyomná a Born to be wild-ot. Megformálásában Vercors gazda – már az életébe megfáradt - paraszt despota. Földet a fiúnak, lányát a földhöz, amúgy meg mindenki csinálja azt, amit ő elgondolt. Vele ellentétben Nyakó Júlia Mdme Vercors-a lírai. Az asszony ura nélkül senki, akarata a férfinak alárendelve, mégha a háttérből próbálná is terelgetni a család sorsát. Férje zarándokútra megy, nagylányán a lepra, kicsi lányán a gonosz bélyege jelenik meg, így három hónap alatt sírba emészti magát.
Éva: Lovas beleszólós, készséges jokulátor-fazon, jelenetenként tagol, mindig érezteti, hogy akár ő maga is eljátszaná az egész történetet, tehetségéből telne rá. Vercors apuka az esszenciális önzés maga, megspékelve a „motoron az el Camino csak két óra”-lendülettel. Nyakó Júlia költői és mindentudó egyszerre, cseppnyi szomorúsággal az előre látott jövő okán. Szepes Mária írja: „hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.”  Na, ilyen Vercors anyuka. Akinek férje nem is bujkáló hímsovinizmussal folyton az orra alá dörgöli, hogy nem szült neki fiút. Minek? Még egy ilyet? Jesszus.

Iza: A darabban kidomborodik egy szerelmi négyszög. Violaine és Mara Jacques-ot szereti, Jacques Violaine-t, ahogy Pierre is Violaine-re vágyna. Egyik férfi sem kapja meg a lányt. Jacques ebbe belekeseredik, Pierre művész lesz, s minden általa épített templomba megbújik általa Violaine alakja. Homonnai Katalin Violaine, a Jó, aki magára veszi mások szenvedését, természete az önfeláldozás. Eszköztelen, tiszta játék, a színésznő tudja, a kevesebb több. Pallagi Melitta formázza meg, Mara-t, a Rosszat. Nyilvánvaló, hogy a két lány közül ő az életrevalóbb, neki jár a boldogság, a birtok, a gyermekáldás. Nem bízza ezt a véletlenre, besegít a sorsnak, többször, hisz születése óta a szép és jó nővér árnyékában él. Pallagi nőalakja valóságos kis Morgana la Fey, a gonosz asszony. Szép alakítás, a színésznő könnyes őzike szemeivel, remegő hangjával majdnem eléri, hogy a nézők az ő oldalára álljanak Violaine mellől. Sipos György hiteles az őrlődő Jacques szerepében. Büszke ahhoz, hogy a „hibás” Violaine-t válassza, szereleme nagyobb a föld iránt, elvégre parasztgazdának nevelkedett, beletörődik Mara szerelmébe. Nagypál Gábor Pierre de Craon szerepében, a Csúf. Nagypált már annyira beszőtte az alvilági feeling, hogy ő a magyar színpadi Lee Van Cleef („Egy utcasarkon megdögleni, hogy előreküldesz négy másikat, ilyet csak Lee tudott.” – Cseh Tamás). A színész nemcsak a formát adja, tartalmat is tesz a szerephez, színesíti Pierre jellemét. Egy igazi pozőr a templomépítő. Violaine alakjában is magát, szereti, ő az érzelmes villain. Jó, kicsit sír a szíve, karjaiban cipeli a haldokló lányt, aki levette róla a lepra bélyegét, de azért kedélyesen eliszogat élettelen teste felett.

Éva: A zárás több mint jó: már a csoda megtörtént, Violaine pro forma mindenkinek megbékélést hozott, a leprás holttest felett a férfiak; templomépítő, a szentföldről hazajött és az új gazda, inkluzíve konferansziénk – hokedlitávolban az alkatilag boldogtalan Marával – kedélyesen elsörözgetnek és elmondják, hogy mekkora szent volt ez a lány, közben a metakommunikációból ömlik az önelégültségük. Nagypál templomépítője és Vercors apuka aranyérmes pozőrök, az önigazolásuknak nincs felső foka, eközben a nők vagy halottak, vagy szentek, vagy boldogtalan igavonók. Miheztartás végett.
Iza: A Stúdió K Színház már bizonyította, hogy mer nagyot álmodni. Soha nem tudna egy salzburgi Jederman produkciót kiállítani, de azért kísérletezik vele, lásd „pince” Peer Gynt. Paul Claudel színművéből kihozott mindent, ami szívvel, ötlettel, művészi elkötelezettséggel lehetséges. Komolyan hiszik az alkotók, hogy a Ráday utcában igenis lehetséges az angyali üdvözülés, mert megszolgálták.

(Doma Petra felvétele.)

Megjelent: 1836 alkalommal