Iza színházban járt - Branden Jacobs-Jenkins: Glória (Radnóti Színház)
szombat, 06 április 2019 13:40

Branden Jacobs-Jenkins: Glória (Radnóti Színház)

Értékelés:
(36 szavazat)

Tao helyett Starbucks   

Radnóti Színház - Branden Jakobs-Jenkins: Glória – 2019. április 2.-i előadás

Sok volt a jóból egy estére. A Tesla Színház, mint játszóhely és Jakobs-Jenkins darabjának megismerése, együtt. Már-már azt hittem, egy Orlai-produkciót látok éppen. (Bár a Vénusz után erre nem sok sansz van.) Rendezőként Hajdu Szabolcs jegyzi az előadást, de a darab kamutéma/ kamuérzések/ kamu megoldások tipikus tengerentúli katyvasza. Éppen csak pár vonással a Szex és New York felett. Korrekt rendezés, színjátszás, de 10 halott és 18 sérült ellenére a legnagyobb feszültséget mégis az okozza, hogy Starbucksból egy macchiato jön extra habbal, vagy egy hosszúkávé zsírszegény tejjel. 


Az író azt vallja, színházi anyja Caryl Churchill, színházi apja Sam Shepard. Ez azért nem jön le az agyondicsért, Pulitzer-jelölést hozó Glória című darabjából. A cselekmény kiszámítható, a karakterek tipikusak, a konfliktus megoldása vagy feloldása borítékolható. A történet egy New York-i magazin szerkesztőségben játszódik, fiatal és lusta asszisztensek között. Délelőtt 11 előtt csak a gyakornok ücsörög az asztalánál és Glória, aki régi bútordarab, valahol a szerkesztőségi elfekvőben. Intrikák, kavarások, ellentétek, viták, klikkek, akár az összes munkahelyen. De Glória kiszáll, húsz év spórolás után végre lakást vesz a Nagy Almában, de „családja”, a szerkesztőség munkatársai nem tartják személyét annyira fontosnak, hogy elmenjenek a lakásavatójára, pedig még party service-t is rendelt. A nő meg revánsot vesz, másnap egy pisztollyal érkezik, és megtizedeli a kollégákat, majd végez magával. A média pénzt szagol, a túlélők könyvet írnak, Hollywood mini-sorozat forgatására készül az öldöklésről. A Radnóti 120 percben, egyben játssza a történetet, de eredetileg két részes: egy most, egy mi lett fél év múlva a szereplőkkel résszel.
 
A Tesla Színház – ahová a Radnóti a felújítás miatt bekéredzkedett - egy volt ipari épület emeltén játszik, a Kazinczy utcában. Lehet, bulizni jó a puszta betonfalak között, színházat csinálni kínkeserves. Pater Sparrow, aki mindig lenyűgöz, most csak egy elég fantáziátlan teret tudott összehozni. Jobb híján húzott egy hatalmas sátrat – vélhetően az akusztika miatt - és azon belül három irányból körbeültette a nézőkkel a játékteret. Lényegében bezárta a közönséget is a szerkesztőségbe és benyomta a színészek „arcába”. Az irodai tér jellegtelen, szürke, négy formaíróasztal, tele kacatokkal, egy dohányzó sarok, egy víztartály. Mindenki belelát a másik laptopjába, ha képes levenni a szemét saját okoskütyüjeiről. A szereplők mind felszínesek, kicsit paranoidok, gyanakodva figyelik egymást, ha nem is gyilkos, de pontszerző versenyben vannak a magasabb pozícióért. Minden karakter tele személyes sérelemmel, és kellő küldetéstudattal, hogy jár neki egy Pulitzer. Hogy mire is, az nem tisztázott, mert egy sor lepötyögése nem sok, annyi nem sikerül nekik egy szerkesztőségi napban összehozni.

A címszereplő, Glória (Martinovits Dorina) patológiásan félénk. Alig pár percekre bukkan csak fel a szerkesztőségi szobában, valahol hátul tölti a napjait. Érezhetően valami nem stimmel vele. Meglepően erőteljes a bosszúja. Glória nem meghibban, elszúrt életéért, - lehet éveken át való - megaláztatásaiért öl. Nem vitásan drámai csúcspont az a párperces jelenet, amikor megkergeti a munkatársakat és dörrennek a lövések. Filmszerűen jó, hogy a halálos lövések zaját csak halljuk, csak két kivégzés történik a nézők szeme előtt, majd a szinte csendes öngyilkosság.
 
Az asszisztensek közül Kendra (Sodró Eliza) a legambiciózusabb – nem a munkában - a többiek szekírozásában. Éjjel nappal a telefonján lóg – Instra, Twitter, Face -, még az új szoknyája zacskójával is fellő egy szelfit, 0/24-ben jelen van a közösségi térben. Szerinte, 30 felett kampec, most 27, de meghal, ha itt punnyad még 3 év múlva is. Sodró által hozott figura szexis, élnek a színésznőn Nagy Fruzsina nőies jelmezei. Szűk szoknyájában, kényszeresen dobált hosszú hajával, bokánál záródó piros tűsarkújában azt sugallja, mindenre kapható, vagány nagyvárosi nő vagyok. Fikázza az 50-eseket, akik képtelenek elpatkolni, hogy ő előbbre juthasson, egymás után küldi le a Starbucksból hozott kávékat, s egy dologról van csak biztos, tényeken alapuló véleménye, egy magát 28 évesen túladagoló sztárénekesnőről. (Nem tudott a szerző ellenállni Joplin, Winehouse legendájának.) Kendrat a munkalapú boldogulás nem érdekli, a terve az, hogy szinte azonos fazonú, turkálós/leértékelt szoknyákról írt blogjával valahogy sikeres lesz és kész. Nem egy Carrie Bradshaw. Sodró Eliza most nem a szokásos szerepkörében, egy üresfejű cicababa. Meggyőző a korosztálya megfigyelésén alapuló alakítása. Tipikus a használt testbeszéd, az ideges, állandóan magán való ruhaigazgatás, telefonja gombjainak két kézzel, ujjbeggyel való nyomkodása, hogy közben majd elejti a készüléket. Beszédes az is, ahogy ő az egyetlen, aki még csak a gépét sem nyitja ki a délelőtt folyamán.

Lovas Rozi Ani karaktere szürkébb figura. Egészségmániás, megszállottan hidratál, valami divatos ételkiegészítő port adagol trendi vizes palackjába, dobálja be sorra a vitaminokat. Gonosz megjegyzésekért neki sem kell a szomszédba mennie, és szívesen ugráltatja a gyakornokot. A színészi játékból nem derül ki, hogy Ani sunyin szervilis, vagy csak szerelemes az egyik szerkesztőbe, lehet mindkettő. Lovas alakításában az volt a legszórakoztatóbb, hogy kihasználva az összezárt helyzetet, fíkszírozta a nézőket, mintha kicsit unta volna a figurát.

Porogi Ádám az iroda jóhiszemű, kedves fickója, irodalmi ambíciókkal. Ő az egyetlen, majdnem figyelmes ember, aki lát is, nemcsak néz az irodában. Elmegy „őrült” Glória lakásavatójára, s érzi is, hogy az „olyan szörnyű és szomorú volt.” Dean már 30 éves, s még mindig asszisztens, tulajdonképpen a szakmában már bukott ember. Gyenge is, alkohollal kompenzál. Az irodai gyakornokot játszó Vilmányi Benett ügyes kis túlélőt formál Miles figurájából. Mindent lát, mindent hall, csak kamuból van rajta a fülhallgató, egyszerre készséges, de grimasszal, ahogy szaladgál kávéért és vízért az automatához a parancsolgató asszisztenseknek. Rusznák András Lorinként egy szerkesztőt alakít, akin a munka terhe, dolgozna. Az első részben csak idegesen hepciáskodik, nem sokat tudunk meg róla, azon túl, hogy nem bírja a zajt. 

A lövöldözés után hónapokkal játszódik a cselekmény második és a harmadik része, ahol a színészek - Rusznák kivételével - más figurákat is játszanak. Dean végre kiteljesítheti irodalmi ambícióit, eladja a sztorit, mint túlélő. De a siker kapujában elbukik. Nem tudja feldolgozni, hogy Glória őt szánalomból életben hagyta nyüszítő sírása miatt, nem írja meg könyvét. Bezzeg Kendra, aki éppen a Starbucksban kávézott, így lövése nincs az eseményekről, megírja élménybeszámolóját. Az nem derül ki a történetből, hogy berobban-e vele, csak az, hogy igazából nem jó a könyv. A nyertes Nan, a hajdani szerkesztő, aki szintén megírja a maga változatát. Átélni ő sem élte át, irodájában, bezárkózva remegett az íróasztala alatt, mert a biztonságiak a szerkesztőket figyelmeztették, bújjanak el, baj van. Nan-t Martinovits Dorina játssza. Erőteljesebb színekkel, ahogy Glóriát. Ő már negyvenes, nem véletlenül lett szerkesztő, erkölcsi skrupulusai nincsenek, végtelenül önző és kellőképpen álszent. Ebben a részben Vilmányi egy 19 éves filmproducert hoz, jól. Porogi egy kocka informatikust. Porogi Ádám mindkét figurájában nagyon meggyőző, apró kis játékokkal, pl. a telefonkagyló mindig azonos béna felvételével, az IT-s monitorra fókuszálásával, bamba, világot csak rendszerként látó tekintetével. Rusznák András, Lorin marad. Az utolsó öt percben teljesedik ki a karaktere, megvilágosodik. Kiderül, nagyon sok mindent tud Glóriáról, nem olyan érzéktelen. Az egyetlen a szerkesztőségből, aki felfogta, változtatni kell az életén, az állandó, kényszeres másoknak való megfelelés helyett élni, úgy, ahogy az neki jó.

A mondanivaló elég szegényke. Ne tapossunk, hajtsunk, inkább éljünk, lássuk emberek vannak körülöttünk, saját álmokkal, vágyakkal. Korrekt a színészi játék, jó sodrású a rendezés, s biztos van, akinek bejöhet az is, hogy milyen külső körülmények között látja a darabot.

A magyar verzióban a leghangsúlyosabb elem, kétségkívül a Starbucks szponzorációja volt: bögre, kötény, kávé-választék, zacskó felvonul a színen. Ha kiesik a TAO egy része, jönnek a rafcsi megoldások a színházakban, a multi-szponzorok.  
 
(Fotó: Dömölky Dániel)

Megjelent: 1163 alkalommal