Iza színházban járt - Pogány Judit

Elemek megjelenítése címkék szerint: Pogány Judit

vasárnap, 21 augusztus 2016 17:20

Színházi Kritikusok Céhe versus „mezei nézők”

Miután a Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta saját listáját, mi, mezei nézők is összeálltunk egy szavazás erejéig, a díjkiosztás és az eredményhirdetés előtt egy hónappal. A színikritikusok 24-25-en szoktak szavazni minden évben, mi most 38-an voltunk, olyan nézők, akik hetente többször is színházban töltik az estéjüket. Mi így láttuk a tavalyi évadot, gyermekelőadásra és életműdíjra nem voksoltunk, bár az utóbbira tudtunk volna, de mindenki örült Székely Gábornak. Van némi azonosság, de a hangsúlyok azért alapvetően máshol vannak.

Kategória: 2016 augusztus
vasárnap, 21 augusztus 2016 13:34

Köd utánam (Örkény Színház)

 

Cintányéros tutti a csillagesvényen


„Csak az derült ki, amit úgyis
tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák,
szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.
Ez pedig – végül is – megbocsájtható.”
Petri György: 1956


Köd utánam - Kovács Márton, a Mohácsi testvérek és Parti Nagy Lajos jegyzi az Örkény Színház évadnyitó operettjét három kurta rövid felvonásban. Magyar színház operettel biztosra megy: van, ahol az önkormányzati fenntartó rendeletben teszi kötelezővé. Jól van ez így: a könnyed dallamvilág, a humor, a primadonna-bonviván, szubrett-táncoskomikus párosok tapsos-táncos abganggal végződő szükségszerű egymásra találása jótékonyan hat a megtépázott állampolgári idegzetre. A polgárnak szordínós háborgás és nyugalom egyaránt kell.

Kategória: 2015 november
péntek, 01 április 2016 09:56

Mesél a bécsi erdő

Keserédes vircsaft Bécsben

(Örkény Színház - Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő -  2016. április 1. előadás) 

Parti Nagy Lajos, Bagossy László, Örkény Színház. A dolgok jelenlegi állása szerint, ha ezt olvasom, mindegy mit adnak, megyek. Miért?  Mert soha sem csalódom. Sejtettem ezt az Ödön von Horváth darab megnézése előtt is, még akkor is, ha azt is tudtam, nem a csodás Wachau vár.

Kategória: 2016 április
péntek, 06 november 2015 23:19

Köd utánam

Hadd vakuljon a néző !

(Örkény Színház - Kovács Márton - Mohácsi-testvérek - Parti Nagy Lajos: Köd utánam - 2015. november 6.-i előadás)

Kovács Márton - Mohácsi-testvérek - Parti Nagy Lajos Köd utánam címmel operettet írtak az Örkény Színház számára. Közel négyórásra sikeredett a produkció, embert próbáló, mind a nézőknek, mind a szereplőknek. 

Kategória: 2015 november
vasárnap, 17 január 2016 22:43

Tartuffe

Na tudod, ha ez szent, legyek én csak profán

(Örkény Színház - Moliére: Tartuffe - 2016. január 17.-i előadás)

Parti Nagy Lajos nyelvi virtuozitását - lehet elítélhető módon - csak 2006-ban a Hat hét hat tánc című előadás alatt fedeztem fel. A szentimento naplemento kifejezést azóta sem felejtem. Tartuffe fordítását, színpadi átiratát pedig láttam már, nem is akárhol, Vidnyánszky előtti Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében. Azonban Parti Nagy Lajos szövegének zsenialitása csak most "csapott be". Szántó Judit mondásával élve, ha "van egy rendezés lelkem színpadán" Moliére Tartuffe-jéből, az Bagossy László rendezte, Örkény színházbeli előadás.

Kategória: 2016 január
csütörtök, 08 október 2015 23:20

Az Olaszliszkai

"A gyűlölet korunk vezére", avagy Olaszliszka vs. Tatárszentgyörgy


(Katona József Színház - Az Olaszliszkai - 2015. október 8.-i előadás / Örkény Színház - Mese az igazságtételről, avagy A hét szamuráj – 2015.november 12.-i előadás)

Két kibeszéletlen társadalmi konfliktus. Két színházi műhely, két egymást követő művészgeneráció állásfoglalása, véleménynyilvánítása majdnem azonos témában. Tehet-e valamit a színház akkor, amikor a társadalom képtelen?

Kategória: 2015 október
péntek, 19 február 2016 01:00

Vihar

The Tempest light, avagy a háromlábú szék meséje

(Örkény Színház - Shakespeare: Vihar - 2016. február 19.-i előadás)

Shakespeare Vihar című drámáját próbálják a színészek. A próba végén az Arielt játszó színésznő cekkert ragadva már szalad is ki, szabadul. A Prosperot játszó színész egy varázspálcaként szolgáló széklábbal helyrezökkenti a világot, majd elárulja, ezzel oda is minden képessége a csodákra, már csak a tapsra vár, s talán egy imára.

Kategória: 2016 február
2. oldal / 2